home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A Hét Nap újságírójának sikere
Tóth Lívia
2017.03.27.
LXXII. évf. 12. szám
A Hét Nap újságírójának sikere

Két évtizede várja az irodalomkedvelőket a márciusi József-naphoz legközelebb eső szombaton Bácsfeketehegyre a Podolszki József Irodalmi Emléknap szervezőbizottsága.

A jubileumi program, a hagyományokhoz híven, a helybeli temetőben kezdődött. Sajnos évről évre növekszik azoknak a száma, akiknek felkeresik a sírját a részvevők. Ezúttal Podolszki József, dr. Vajda Gábor, dr. Bányai János, Szilády János, Sárközi Ferenc és dr. Juhász Géza nyughelyénél rótták le kegyeletüket.

Az emléknap a Kultúrotthonban a Podolszki-emléktábla koszorúzásával folytatódott, majd az emeleti teremben Herceg János Szikkadó földeken című könyvének bemutatójára gyülekeztek az érdeklődők. A kiadványról a szerkesztője, Berényi Emőke és Virág Gábor, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója beszélt, Vicsek Károly pedig dokumentumfilmben idézte meg vajdasági magyar irodalmunk jeles személyiségét. A falakon válogatás kapott helyet az eddigi Podolszki-napok fényképeiből.

A művelődési házban Lánc, lánc, eszterlánc… címmel a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének irodalmi-zenés összjátékát tekinthette meg a közönség. A produkcióról szerkesztője és a fiatalok felkészítője, Molnár Krekity Olga osztotta meg néhány gondolatát. Fellépett Hodik Annabella, Kőműves Csaba, Major Lili, Paulyuk Jenifer és Szőke Rebeka, zongorán Csőke Noémi működött közre, akinek repertoárját Csőke András válogatta.
Az idén a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete is a Podolszki József Irodalmi Emléknapon adta át szakmai elismeréseit.

A zsűritagok szórványsajtó kategóriában a Magyarcsernyén több mint húsz éve megjelenő Csernyei Újságot emelték ki, a díjat Nagy Erzsébet főszerkesztő vette át. A pályakezdő újságírók közül Kurcinák Árpádot, a Vajdasági Rádió és Televízió magyar műsorai szerkesztőségének munkatársát jutalmazták. Az írott sajtósok két kitüntetettje Szerda Zsófia, a Hét Nap újságírója, szerkesztője, fotósa, valamint Varga Attila, a Magyar Szó újságírója, a Magvető mezőgazdasági melléklet szerkesztője. Elektronikus média kategóriában a Pannon Televízió Kincsesládánk című műsora érdemelte ki az elismerést, mely Gyarmat Angéla szerkesztő, Búzás Zsuzsanna műsorvezető és Szalai Adrián operatőr kezébe került. A VMÚE életműdíjat adományozott a 80 éves Nagy Nándornak, az Újvidéki Rádió magyar szerkesztősége nyugalmazott, ámde továbbra is aktív újságírójának, aki mögött hatvan, a közmédia szolgálatában eltöltött munkaév áll.

A XX. Podolszki József publicisztikai pályázatra az idén tizennégy munka érkezett. Ezek közül a zsűri néhányat nem tudott értékelni, mert nem feleltek meg a műfaji követelményeknek. Az első helyre Szerda Zsófia Giccsparádé és parádés giccs — avagy Rokon Ilonka, akinek Vass Szabolcs a becsületes neve című interjúja került. A zsűri vita nélkül egyezett meg abban, hogy ez volt a pályázat legjobb alkotása. A második díjat Soós Georgina Akarsz-e játszani? című jegyzete, a harmadikat Madár Anikó „A szamaras vittus fia elment amerikába” című interjúja érdemelte ki. Különdíjas Vadlövő Gabriella és Fehér Márta lett.


Szabó Attila felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..