home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
A Dal 2022 – NE MARADJ LE!
MTVA
2021.11.16.
LXXVI. évf. 45. szám
A Dal 2022 – NE MARADJ LE!

Tovább bővülhet az „Év dala” címre pályázók köre. Meghosszabbított határidővel, november 22-ig lehet jelentkezni hazánk egyetlen dalversenyére. A Duna Televízió egyedülálló élő show-jában 40 dal mutatkozik be. A döntőben a produkciók már szimfonikus zenekar kíséretében hangoznak el.

Újabb lehetőséget kapnak azok, akik jövőre szeretnének versenybe szállni „Az Év Dala” elismerésért. Még egy hétig, november 22-ig lehet jelentkezni az ország egyetlen dalválasztó műsorába, amelyben a magyar zenéké a főszerep. A Dal 2022 négy válogatójában már 40 produkció mutatkozhat be, és rengeteg újdonság várja a zenészeket, illetve a Duna Televízió nézőit: a dalok minden adásban élőben hangoznak el, az akusztikus feldolgozások mellett szimfonikus változatban lesznek hallhatók a döntőben a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretében.

A győztes dal előadója „Az Év Dala 2022, egyben a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2022” elismerésben részesül, emellett tízmillió forintot kap produkciója fejlesztésére, és egy tízdalos nagylemezt is készíthet. A döntőbe jutott nyolc dal minden előadója részesül zenei pályájára fordítható nyereményben. Idén is odaítélik a legjobb dalszövegért járó elismerést, valamint az Akusztik Dalverseny fődíját.

A műfaji sokszínűségéről is híres showműsorra egy legfeljebb háromperces magyar nyelvű dallal lehet jelentkezni, amely még nem, vagy legkorábban 2021. március 31-én került kereskedelmi forgalomba, médiafelületre (televízió, rádió, internet), illetve nem hangzott el nyilvános előadás keretében.

A jelentkezési és a pályázati feltételek megtalálhatók az adal.hu oldalon, amelyen keresztül november 22. (hétfő) éjfélig lehet jelentkezni az online jelentkezési lap kitöltésével és a szükséges mellékletek feltöltésével.

A Dal 2022 – januártól a Dunán – jelentkezési határidő: 2021. november 22. (hétfő) éjfél az adal.hu -n.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..