Hazafelé tartva a minapi Bálint-tavi horgászatból, öreg barátom egyre kérlelt: menjünk majd olyan horgászvízhez is, ahol nem kell fizetni a kifogott halért, sem a belépésért. Én csak mosolyogtam: – Jó, jó, legközelebb majd ilyen helyre megyünk – ígértem meg gyanakvásomnak a legkisebb jelét sem mutatva.
Hogyan magyarázzam meg neki, hogy napjainkban ilyen helyet találni már nem könnyű? Ráadásul azt is előrebocsátottam, hogy erre a szép helyre szórakozni megyünk, nem visszük haza a kifogott halat – hiszen sokat kellene érte fizetni –, ellenben a horgászat élménye biztosan meglesz. És ha a belépődíj árát megosztjuk – anyagilag is jól járunk.
Az élmény megvolt ugyan, de hogy öreg barátom (aki, megsúgom, az idén fogja betölteni a 93. életévét) mennyire fogta ezt fel, az más lapra tartozik. Hiszen az „ő idejében” az ilyesmi elképzelhetetlen volt, akkor ugyanis volt még hal a vizekben.
Manapság azonban gombamód szaporodnak az olyan, magánkézben lévő szebbnél szebb tavak, amelyek vizében a horgászok kellőképpen „kihorgászhatják” magukat, még ha fizetniük kell is érte.
A Bálint-tó ebben élménynyújtásban élen jár, hiszen az eredményes horgászaton kívül számos más szórakozási lehetőséget is kínál, mégpedig nem is akármilyen környezetben. A kellemes kiránduláson felül az idelátogatókat strandolási lehetőség várja, és akár sátrat is verhetnek a vízparton, horgaikra pedig szép nagy, kövér pontyok várnak.
Apropó, pontyok! Éppen ottlétünkkor érkeztek meg a tó újabb lakói, és nem is akármilyenek: a több darab tíz kilón felüli ponty közül a legnagyobb mintegy 17 kilót nyomott. Csak egy fotózás erejéig voltak szárazon, aztán új életterükbe kerülve újra elkezdhettek lubickolni. Mezei Bálint, a tó gazdája elmondta: ha valahol talál kellő óvatossággal kifogott pontyot vagy más halat, akkor azt megszerzi a tava számára. És ha már itt tartunk, akkor mondjuk el azt is, hogy a pontyokon kívül sok csuka, szép nagy amurok és többkilós harcsák is lakoznak a tóban.
Ami azt illeti, akármilyen gazdag is a halállomány, egy kis tudomány azért kell a halfogáshoz. Öreg barátomnak ez alkalommal nem sikerült pontyot fognia, pedig nagyon igyekezett. Én azonban nem panaszkodhattam, mert szebbnél szebb potykák akadtak egyre-másra a horgomra. Persze, mind rendre visszakerültek tóba — az élmény azonban megvolt.