Fennállásának egyik leginkább emberpróbáló időszaka áll a párt mögött – nyilatkozta az MTI-nek dr. Pásztor Bálint.
A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint erre az utóbbi hét hónap tragédiái és négy választása mutattak rá. Hozzátette: tavaly október végén a párt elveszítette elnökét, Pásztor Istvánt, két nappal később pedig megkezdődött az előrehozott parlamenti és tartományi választások kampánya. Decemberben ezeken, júniusban pedig az önkormányzati és az európai parlamenti választáson is sikeresen szerepelt a legnagyobb délvidéki magyar párt.
Nem történt meg velünk az, ami rengeteg párttal az utóbbi időben – olyanokkal is, amelyek sokáig meghatározóak voltak –, hogy eltűntek a politikai süllyesztőben – húzta alá dr. Pásztor Bálint.
A Vajdasági Magyar Szövetség 1994. június 18-án alakult meg Zentán, politikai párttá pedig majdnem pontosan egy évvel később, 1995. június 17-én alakult át. A VMSZ fennállásának 30. évfordulóját június 18-án, kedden szűk körben ünneplik meg Magyarkanizsán, szeptemberben viszont magyarországi és szerbiai vendégek részvételével szerveznek ünnepi akadémiát, jövőre pedig egy tudományos kötet is megjelenik a VMSZ három évtizedéről.
Forrás: MTI, Pannon RTV