home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
80 éve született Cs. Simon István
(Tha)
2022.10.20.
LXXVII. évf. 42. szám
80 éve született Cs. Simon István

Cs. Simon István (1942—2007) költő, szociográfus, újságíró, a bánsági táj kiváló ismerője és krónikása október 19-én lett volna nyolcvanéves. Ebből az alkalomból bensőséges és méltóságteljes összejövetelt szervezett a Csóka Művelődési és Oktatási Központ.

A Városi Könyvtárban egybegyűltek nemcsak a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület első elnökére, a Magyar Szó újságírójára, a Hét Nap Bánáti Újság mellékletének egyik alapítójára és munkatársára, számos könyv szerzőjére, hanem a barátra is emlékeztek.

Tóth Lívia, a Hét Nap főszerkesztője és Dudás Károly író, a hetilap egykori főszerkesztője a történetek felidézése mellett arról is beszéltek, milyennek ismerték Pistát. Elmondták, mennyire szerette Bánátot, verseiben és prózáiban miként állított méltó és maradandó emléket nemcsak a vidéknek, hanem az embereknek is, valamint természetesen elárverezett szülőfalujának, Terjánnak.

Szóba került, hogy a szikesek szívós növénye, a sóvirág, általa került be az irodalomba, és egyúttal a makacs és kitartó élni akarás szimbóluma is lett. A többi közt az is elhangzott, szívügye volt a Kremenyák régészeti lelőhely megjelölése, az Adhatnál aranyhalat című versében pedig a maradóknak maradéktalan nyugalmat, a vörös vonalon inneni Bánátnak egy önálló magyar lapot kívánt, „hogy ne vesszen el a szavunk / és a zenénk, / hogy ne irthassák ki génjeinkből / a maradék reményt!”.

Cs. Simon István verseiből és prózájából Erdélyi Ilona, Oláj Ibolya és Balunovity Anna olvasott fel. Kónya Lívia Balogh István és N. Czirok Ferenc egy-egy Cs. Simon István emlékére írt költeményét tolmácsolta a jelenlévőknek. Kónya Sándor versénekes megzenésített versekkel tette teljesebbé az eseményt. A rendezvény moderátora Szőregi Márta volt.

A Csóka Művelődési és Oktatási Központ felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..