home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
78-an adtak vért
Zséli Ágnes
2022.07.08.
LXXVII. évf. 27. szám
78-an adtak vért

Véradási akciót szerveztek Törökbecsén. Az idén ez volt a negyedik tervezett akció, melyre már a kora reggeli órákban tömegesen érkeztek a helyiek. A szervező most is a Vajdasági Transzfúziós Intézet és a Vöröskereszt helyi irodája volt. Ez alkalommal 78-an bizonyították emberségüket.

A megmozdulásnak a törökbecsei Idősek Klubja székháza adott otthont, ahova főként az A vércsoportú önkénteseket várták, mivel ebből van jelenleg a legnagyobb hiány. Törökbecse kitűnik a humánusságával, hiszen az itteniek a körzet legaktívabb véradói. A bánáti faluban egyébként évente hat tervezett véradási akciót szerveznek.

Dunja Svirčev Šeljmeši, a Vöröskereszt törökbecsei szervezetének titkára elmondta, szükség szerint rendkívüli gyűjtést is rendeznek:

— Örülünk, hogy az önkéntesek szép számban megjelentek, akiket a véradás előtt szakorvos vizsgál meg. A munkából minden alkalommal fiatal önkéntesek is bőven kiveszik a részüket, köszönjük nekik. Az önkéntesek ajándék pólót, csokoládét, szendvicset, kekszet, vizet kaptak. Mintegy négyszáz jótékonykodót jegyzünk, akit a humánus cselekedet, az együttérzés motivál. Mindezért a Vajdasági Transzfúziós Intézetnek és az önkormányzatnak is hálával tartozunk, mert ezt csak összefogással tudjuk elérni. Azt is kiemelném, hogy az idén az önkormányzat mintegy 90 000 dináros támogatást hagyott jóvá a projektumunkra, melynek keretében hamarosan elismervényben és ajándékban részesülnek mindazok a férfiak és nők, akik 2020-ban és 2021-ben 5., 10., 20., 35., 50., 75. vagy 100. alkalommal adtak vért.

Törökbecse községben legközelebb július 21-én Beodra-Karlován és Bocsáron várják az önkéntes véradókat.

Fényképezte: Zséli Ágnes

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..