77 éve, 1946. augusztus 1-jén váltotta fel a ma is használatos forint a pengőt, éppen ezért tartják ezt a napot a forint születésnapjának.
A forint (aranyforint) a nevét Firenze városról nyerte, ahol 1252 óta vertek aranypénzt. Ennek a pénznek a latin neve ugyanis florentinus, azaz „firenzei” volt, és ebből származik többek között a magyar forint neve is.
Az első széria címletei a tíz- és százforintosok voltak. A tíz-, húsz-, ötven- és százforintos címletekből álló 1947-es széria egészen 1992-ig volt érvényben, csak a címerek változtak a bankjegyeken, melyekhez 1970-ben az ötszázforintos, 1983-ban az ezerforintos, 1991-ben az ötezerforintos is csatlakozott. Újjátervezett forintérméket 1992-ben, új, héttagú papírpénzsorozatot pedig 1997 és 2001 között bocsátottak ki.
1949-ig a Kossuth-címer, 1957-ig a „Rákosi-címer”, 1990-ig a „Kádár-címer” volt a bankjegyeken, helyükre 1990-től az új köztársasági címer került.
Egy forintnak száz fillér felel meg, de a fillérérméket 1999-ben kivonták a forgalomból, 2008-ban az egy- és kétforintos érmék is erre a sorsra jutottak.