1946. április 5-én, a 7 Nap első számának Beköszöntő című vezércikkében olvashatjuk: „A vajdasági dolgozó magyarság politikai napilapja, a Magyar Szó és ideológiai havi folyóirata a HÍD után, mint azok szerves kiegészítője, a mai nappal megindult e lapok tájékoztató, oktató és szórakoztató testvérlapja is.” A vezércikk első mondata pontosan körülírta azt a bonyolult feladatot, aminek az elmúlt hetvenöt évben a vajdasági magyarság hetilapja néha kiemelkedő módon, néha kevésbé jól, máskor heroikus küzdelemben, de megbirkózott. Nem volt egyszerű a 7 Nap helyzete, hiszen valamiféle öszvérnek kellett lennie, úgy tájékoztatni, hogy amellett elférjen az oktatás és szórakoztatás is. Hiszen azzal mindenki tisztában van, hogy 1946-ban és az azt követő évtizedekben a tájékoztatás egyben úgy volt oktatás is, a szórakoztatás pedig egyben úgy volt tájékoztatás is, hogy annak eszmei, más szóval ideológiai alapja pontosan meg volt határozva.

Átlapozva a hetvenöt évvel ezelőtti lapszámot vagy az azt követőeket, szembeötlő az az optimizmus, ami a sorokból árad. De ha nem olvasunk bele a cikkekbe, hanem a tördelést vesszük szemügyre, azt látjuk, hogy még a tördelés is derűt árasztott, és magabiztosságot. Ez ma is jó érzéssel tölti el az Olvasót, méghozzá önkéntelen jó érzéssel. Tudatos döntés volt ez, szerkesztéspolitikai cél, aminek alárendelték a cikkeket, írásokat, kellő súllyal megjelenítve benne természetesen mindazt, amit a korszellem megkövetelt.

Fontos és tanulságos döntést hoztak meg tehát a lap alapítói: azt a döntést, ami az embert emberszámba veszi. Nemcsak munkásnak és parasztnak, a kommunizmus építőjének tekinti, hanem olyan magyar embernek, akinek szüksége van pihenésre, kikapcsolódásra, szórakozásra, méghozzá az anyanyelvén. Marketingfogás? Agitprop? Természetesen az. De olyan marketingfogás és olyan agitprop, ami nem lefárasztja, kiidegeli, hanem derűvel, bizakodással, a jövőbe vetett hittel tölti meg az olvasót. Feledteti a félelmet, a rettegést, a kollektív bűnösség elvét, feledteti a Petőfi-brigád ledarálását. És az emberek elfogadják, mert a lelkük békére vágyik, nyugalomra. Innentől, ettől kezdve már csakis a 7 Nap szerkesztőin múlt, mit hoznak ki a lehetőségből.

Az elmúlt hetvenöt évben nagyot fordult a világ, ahogyan az újságírószakma is a világgal együtt. Miközben semmi sem változott. Az újságírók mindig is alakítani kívánták az eseményeket, nem csak leírni azokat. Nem kívántak egyszerűen és szimplán tájékoztatni, hanem véleményt akartak formálni. Közvélemény-alakító szándékkal dolgoztak, mindig is ezt tekintették a társadalomban betöltött erejüknek, rangjuknak és szerepüknek. A 7 Nap szerkesztőségét is ilyen emberek alkották, ezúton tisztelgünk mindenkori újságírói, szerkesztői és főszerkesztői emberi és szakmai teljesítménye előtt.  

Azonban visszatekintésünk nem lehet egyoldalú. Az ünnepelt nem érdemli meg a hamis pátoszt, ahogyan a túlzó szavakat sem. Ahogyan azt sem érdemli meg, hogy elhallgassuk: a délszláv háború idejében a vajdasági magyar közösség megosztásának egyik legdurvább terepe éppen a hetilapunk volt. Sokan küzdöttünk, hogy ez az elképzelése ne járjon sikerrel.

A 7 Nap 1953. március 1-jén költözött Szabadkára. De akkor nem a legnagyobb és legjelentősebb vajdasági magyar városba költözött, hanem a szellemi periféria határára. Tény, hogy az újság nehezen tudott kitörni ebből a megítélésből, és ez sok szempontból a lap szellemi horizontjára is rányomta a bélyegét. Voltak nagyszerű időszakok és akadtak mélyrepülések, a 7 Nap sokáig kereste önmagát.

A Hét Nap archívumából

Az idén 75 éves Hét Nap talán közelebb van egykori önmagához, mint valaha, szerkesztéspolitikájának fókuszába az első alapítók szándéka került, a vajdasági magyarság hetilapjának homlokterében a tájékoztatás, oktatás és szórakoztatás van. De talán nem is ezzel írhatjuk le kellő pontossággal szerkesztéspolitikájának lényegét, hanem azzal, hogy az ember, az olvasó áll figyelmük középpontjában, amit nemcsak a nyomtatott lap, de a nagyszerűen megtervezett és évek óta kiválóan működő weboldal is bizonyít.

Szükség van derűre, emberségre, odafigyelésre. Szükség van optimizmusra, bizakodásra és a remény életben tartására. A Hét Napnak ez a nemes feladat jutott osztályrészül. Tájékoztatni, oktatni és szórakoztatni. Az élet, az immár egy éve a COVID-járvány fogságában vergődő élet bizonyítja legjobban, hogy lehet ez marketingfogás és lehet ez propaganda. De időnként bizony az is kell, mert az embereknek szükségük van arra, hogy derűt, okosságokat, izgalmas olvasmányokat adjanak a kezükbe. Úgy tűnik, a sokban megváltozott korszellem ennyiben mégsem változott.

Hálával gondolunk mindazokra az újságírókra, szerkesztőkre, főszerkesztőkre, tördelőkre, mindenesekre és a mindenkori olvasókra, akik hetvenöt éven keresztül megőrizték a vajdasági magyarság hetilapját.