home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
35 év a cipőboltban
Mihók Anikó
2013.02.13.
LXVIII. évf. 7. szám
35 év a cipőboltban

Beszélgetés Pálfi Frigyes kereskedővel

Pálfi Frigyes 1955-ben született földművescsalád hatodik gyermekeként. Édesanyja, Jancer Anna Katalin német asszony volt, 1921-ben háborús menekültként került Romániából Törökkanizsára. Édesapja, idősebb Pálfi Frigyes született törökkanizsai. A fiatalok itt ismerkedtek meg, későbbi házasságukból pedig hat gyermek született. Az elsőszülöttjüket hat hónapos korában eltemették, de a többi gyermeket szeretetben nevelték fel. Frigyes négy testvére közül ma már csak egy él. A kisiskolát helyi tanintézményben végezte el, majd jelentkezett a valamikori Borovo cipőgyárba, ahová magyar ajkú inasokat kerestek. Ezután Újvidéken beiratkozott a kereskedelmi középiskolába, 1973 júniusában pedig oklevelet szerzett. Ekkor még 18 éves sem volt, de ez év július 1-jén már munkába is állt a Borovo újvidéki üzletében. Ott ledolgozott hat hónapot, majd bevonult katonának. Egy évig szolgált a horvátországi Karlovacon, leszerelése után pedig Versecen kapott munkát. Egy évet töltött ott. Anyagilag már 15 éves kora óta függetlenné vált, hiszen a Borovo még az inasoknak is adott fizetést.

* Hogyan került végül vissza Törökkanizsára?
— Versecen dolgoztam, amikor a vállalat pályázatot írt ki, a melencei cipőbolt munkavezetői posztjára. Noha azt gondoltam, úgysem kapom meg a munkát, azért jelentkezem. Az vezérelt, hogy az a helység közelebb volt Törökkanizsához, könnyebb lett volna hazautazni. Nagyon meglepődtem, amikor  szóltak, hogy az enyém az állás, és már költöztem is Melencére. Ott szintén egy évig dolgoztam, amikor is Óbecsén kerestek munkavezetőt. Megpályáztam, és elnyertem ezt az állást is, de öt-hat év után felcseréltem a törökkanizsai Borovo-üzletbelire. Ott is maradtam egészen addig, amíg létezett, vagyis 1992-ig. Aztán kitört sajnos a háború, és a vukovári harcokban szétlőtték a gyárat is. Mivel csaknem a 60%-a megsemmisült, tönkre is ment. A vezetők korrektségének hála senki sem kapott felmondást, megpróbálták ugyanis az egész rendszert egyben tartani. Amikor belátták, hogy ez nem megy, minden köztársaságban alapítottak egy-egy önálló vállalatot, melyhez az alaptőke bizonyos százalékát a Borovo adta. Szerbiában a zombori Borelli lett ez a vállalat. A háború előtti időszakig tulajdonképpen csak cipőfelsőrészeket gyártott, és az anyavállalat egyik fiókintézetének számított. A háború után integrálódott a Borelli kereskedelmi részlege, beszerezték a cipőgyártáshoz szükséges gépeket, és önállóan kezdtek hozzá a termeléshez. Így lett a Borellinek 220-230 üzlete Szerbia-szerte. Ez a cég még ma is létezik, és a körülményekhez képest viszonylag termelékeny, ellentétben azzal a sok vállalattal, amely az utóbbi időben tönkrement.

* Meddig dolgozott a törökkanizsai cipőboltban?
— 25 évig. Óriási szerencsém volt ezzel az üzlettel, mert a 25 év 90%-ában egyedül dolgoztam. Nem volt, aki parancsoljon, nem volt, akinek parancsoljak. Én voltam a mindenes, a takarító, a kirakatrendező, az eladó, a beszerző, az utcaseprő, a hóhányó. Évente egyszer-kétszer találkoztam csak a főnökömmel. A mai kereskedőknek már alig van szabad idejük, szombaton és vasárnap is dolgoznak. Az én időmben ilyen nem volt, és ha rajtam múlna, nem is lenne! A hétvége legyen szabad a kereskedőknek is, mert rájuk fér a pihenés.
A 35 szolgálati évem letöltése után egy szociális program jóvoltából az utolsó öt év terhét a munkaközvetítő vállalta. 2014 szeptemberétől leszek nyugdíjjogosult. 

* Mennyire nehezítette meg a munkáját a pénztelenség?
— A pénztelenség ebben az országban szinten mindig jelen volt, de tény és való, hogy voltak a mostaninál sokkal stabilabb időszakok is. Például, amikor az egyszerű munkásember is megkeresett havonta ezer márkát, ami most olyan 55 ezer dinárnak felel meg. Mostanában viszont a gyári munkások fizetése mindössze
15-16 ezer dinár. A háború előtt volt keletjük a termékeknek a szerb piacon, de hát akkor még kitűnő minőségűek voltak. Ha akadt is reklamáció, a gyár mindig kicserélte vagy megjavította a cipőt, de úgy, hogy utána még évekig hordhatta a kuncsaft.

* Volt-e hobbija?
— Hobbim nem volt, de kedvelem a természetet, a Tiszát. Mindent szeretek, ami a folyóval kapcsolatos.


* Ön jelenleg a törökkanizsai községi képviselő-testület tagja. Miért foglalkozik politikával?
— Most bőven van szabad időm, és szembesültem azzal is, hogy bizonyos esetekben csakis a politika segít. Mivel magyar embernek tartom magam, természetes volt számomra, hogy magyar párton belül próbáljam az itteni magyarság érdekét szolgálni. Nagyon tisztelem és becsülöm a VMSZ helyi szervezetét, hiszen nélküle az itteni magyarság még mindig egy helyben topogna: épül a magyar kultúrház (nem kis beruházással), megtartjuk nemzeti ünnepnapjainkat, március 15-én vagy Szent István napján programot szervezünk, bálok vannak, kulturális egyesületek alakultak. Úgy éreztem, nekem is ezek között az emberek között a helyem, mert vannak elképzeléseim arról, hogy mit kellene még tenni. Úgy tűnik, ebben az évben sikerül felújítani a temetőben lévő kálváriát, mert már nagyon rossz állapotban van, azonkívül a temető egy részének az elkerítését és kitakarítását is tervbe iktattuk. Nagy szükség volt már rá, és igaz, hogy csak csepp a tengerben, mégis sokat jelent a helyi magyarság számára.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..