home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
26,8 milliárd forint támogatás a nagyvállalkozóknak
Tóth Tibor
2017.10.06.
LXXII. évf. 40. szám
26,8 milliárd forint támogatás a nagyvállalkozóknak

A Prosperitati Alapítvány és az OTP Bank lezárta a nagyléptékű, kiemelt jelentőségű gazdasági és mezőgazdasági fejlesztésekre kiírt pályázatokra beadott projektumok értékelését, melyre összesen 36 beadvány érkezett.

Augusztus 2-án hat mezőgazdasági pályázat nyertesével kötöttek szerződést, ma pedig a fennmaradt projektumok eredményeit hirdették ki Szabadkán, a Galleria Hotelben.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke beszédében október 6-a jelentőségét hangsúlyozta, kiemelve, hogy ez gyásznap a magyarság számára, ugyanakkor mostantól október 6-ára a nemzetpolitika sikernapjaként is tekinthetünk.

— A VMSZ hosszútávú politikai stratégiája az, hogy élhetőbb közeg teremtődjön a vajdasági magyarság számára, olyan közeg, melyben a magyarok erősödhetnek és megmaradhatnak. Az élhető közeg megteremtése érdekében a VMSZ partnerkapcsolatot épít a szerb politika résztvevőivel. A Szerbia és Magyarország közötti kiváló viszony legnagyobb haszonélvezői mi, vajdasági magyarok vagyunk. Szerbiában elfogadják és tisztelik a magyar nemzetet, partnerként tekintenek ránk. Ezek olyan eredmények, melyek fejlődésünk és megmaradásunk alapjául szolgálhatnak. Kiváló eredmények születtek abban a gazdaságfejlesztő programban, mely 23 hónappal ezelőtt indult a magyar kormány támogatásával. Az eddigi támogatások középpontjában a kis- és a családi vállalkozások álltak. A több mint 7 ezer pályázóból 6200-an sikeresnek bizonyultak, ennyi vajdasági magyar családnak segítettünk abban, hogy magyarként megkapaszkodjanak. A mai lépéssel nagyvállalkozóinkat erősítjük meg. Az augusztus elején aláírt hat szerződéssel, és a hamarosan aláírásra kerülőkkel összesen 10,5 milliárd forint támogatás kerül az országba, ami Szabadka 2,5 éves költségvetésének, Zenta és Magyarkanizsa 15 évnyi teljes költségvetésének felel meg. Meggyőződésem, hogy azokat kell erősítenünk, akik itthon kívánnak boldogulni, akik itthon teremtenek munkalehetőséget és itthon képzelik a jövőjüket. Úgy gondolom, hogy a külföldre távozók közül sokan vissza fognak jönni. Elemi érdekünk, hogy az itthonmaradtakat erősítsük, ugyanakkor a távozókat visszavárjuk — mondta többek között Pásztor.

Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere úgy fogalmazott, hogy új dimenzióba lépett a két éve útjára indult nemzetpolitikai sikertörténet.

— Magyarország kormánya a külhoni magyar nemzetrészek megmaradását szolgáló gazdaságfejlesztési célok megvalósítására fekteti a legnagyobb hangsúlyt a Kárpát-medencében. Elsőként a Vajdaságban indult el a gazdaságfejlesztési program. 2016 és 2018 között Magyarországról 30 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatás és 30 milliárd forintnyi kedvezményes hitel kerül kihelyezésre. Kiemelt célunk minél több vajdasági vállalkozóhoz, minél több vajdasági vállalathoz eljutni, hogy minél több család érezze a gazdaságfejlesztő program hatását. Tavaly a kis- és családi vállalkozások számára hirdettünk pályázatokat, ahol a 6208 győztes pályázat számára 9,9 milliárd forint támogatást biztosítottunk. Idén a mezőgazdaság és az ipar területén jelentős munkahely teremtéssel járó, nagy beruházásokat támogatunk. A 36 pályázatból 23 került a nyertes kategóriába. Ez a 23 nagyberuházás összesen 26,8 milliárd forintnyi értéket képvisel, melyhez a magyar állam összesen 11,1 milliárd forinttal járul hozzá. Hétszáz új munkahely jön létre. A beruházások fedezetét három forrás szavatolja. Az OTP Szerbiától történő hitelfelvétel, a magyar állami költségvetési támogatás és a vállalatok 25%-os önrésze. Azzal, hogy Magyarország erős országgá vált és gazdasága növekedési pályára állt, nemcsak a Magyarországon élő magyarok, hanem a vajdasági magyarok is megtudnak erősödni. Magyarország megerősödésének nyertese az egész magyar nemzet, ugyanakkor Magyarország megerősödésével Szerbia is erősödik — mondta beszédében Szijjártó.

Az alkalmi beszédek elhangzását követően a következő nagyvállalatok vezetői írták alá a támogatási illetve hitelkonstrukciós szerződést a Prosperitati Alapítvány és az OTP Bank Szerbia képviselőivel: Skala Garden Kft., Keramika Kanjiža Kft., Bata Kft., Capriolo Kft., Masterplast Yu Kft., EM Commerce Kft., Sat-trakt Kft., Zupčanik Kft., Sila Kft., Belmil-Team Kft., Termometal Kft., Agrokons Kft., Seb-Agrár Kft., Császárkert Kft. és Aretol Kft.

Bunford Tivadar, a Masterplast Yu Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a vállalat több évvel ezelőtt indult el azon az úton, hogy a nagykereskedelem mellett, mint a Masterplast csoport beszállítója, gyártóbázissá váljék. A vállalat már több éve gyárt üvegszövetet, most olyan gépekre lenne szükségük, mellyel például az autóiparban, hajógyártásban használatos üvegszövetet tudnák előállítani. A gyártási kapacitás bővítése nem egész 7 millió euróból valósulhat meg.

— Vállalásunk az, hogy új beszállítókat hozzunk a céghez. Tehát a szerbiai beszállítók göngyöleget, nyersanyagot és különböző alkatrészeket szállítanak majd nekünk. A beruházásnak köszönhetően 105 új munkahelyet nyitunk, így a vállalat létszáma 550 körül alakul majd — mondta Bunford.

Nagy Sándor, Szerbia legnagyobb fagyasztott zöldségfeldolgozó vállalatának, az Aretol Kft-nek a tulajdonosa és ügyvezetője elmondta, hogy a cég összforgalmának 90%-át a kivitel képezi.

— A támogatásból bővítjük kapacitásunkat a bácsfeketehegyi, az ókéri és a péterrévei üzemünkben. Az elkövetkező két évben 80 új alkalmazottat veszünk fel és 150 integrált termelővel kötöttünk szerződést. Szeretnénk fejleszteni a csemegapaprika, a brokkoli, a karfiol és a csemegekukorica fejlesztését, mivel ezek iránt hatalmas kereslet nyilvánul meg külföldön. Termékeinket Oroszországba, a környező országokba, a nyugat-európai országok közül Németországba, Belgiumba, Hollandiába szállítjuk, de termékeink eljutnak Tajvanra, Chilébe, az arab országokba, szinte az egész világba — emelte ki Nagy.


A szerző felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..