* Az Egyesült Államok az idén 250 éves. Hogyan élik ezt meg az amerikaiak? Valóban olyan erős nemzeti összetartó erő a függetlenség napja, mint amilyennek Európából látjuk?

– Az Egyesült Államok 250. évfordulója az amerikaiak számára egyszerre történelmi mérföldkő és önvizsgálati pillanat. Július 4-e természetesen továbbra is nagyon erős nemzeti szimbólum: a zászló, a himnusz, a tűzijáték, a családi összejövetelek, a barbecue és a felvonulások sokak számára valóban az amerikai közösséghez tartozás élményét nyújtják. Európából nézve ez néha egységesebbnek látszik, mint amilyen valójában, de ettől még a megélt és átélt „amerikaiság” napja. A Trump-korszak egyik hozadéka az, hogy ma már nincs teljes egyetértés abban, mit is kell ünnepelni július 4-én. Egyesek számára Amerika a szabadság, az önállóság és a lehetőségek országa. Mások azt hangsúlyozzák, hogy ezek az ígéretek sok társadalmi csoport számára csak később, részlegesen vagy máig vitatott módon teljesültek. A függetlenség napja tehát egyszerre fejezi ki az összetartozást és a társadalmi feszültséget. Inkább közös nyelv, melyen az amerikaiak a saját vitáikat is lefolytatják, például ki tartozik bele a nemzetbe, mit takar a szabadság, és mennyire váltotta be Amerika az alapításkor megfogalmazott ígéreteit.

Fotó: dr. habil. Merkovity Norbert  archívumból

* Az idei jubileumi ünnepségek rendkívül látványosak voltak, egyúttal sok elemzés arról szól, hogy Amerika talán soha nem volt politikailag ennyire megosztott. Mennyire fér meg egymás mellett a nemzeti büszkeség és a belső megosztottság?

– Az amerikai nemzeti büszkeség és a belső megosztottság nem zárják ki egymást. Sőt, az Egyesült Államok történetében gyakran éppen ugyanazok a nagy szimbólumok válnak politikai viták tárgyává, amelyek elvileg az egységet fejezik ki. A zászló, az alkotmány, a szabadság, az alapító atyák vagy július 4-e mindenki számára ismerős hivatkozási pontok, de nem mindenki ugyanazt érti rajtuk. A zászló a bennszülöttek elnyomásának jelképe is. Az alkotmány a maga visszafogott nyelvezetével sok jogértelmezési kaput nyit meg. A szabadság a mai napig problémás fogalom a kisebbségek számára. A republikánus és a demokrata szavazó is beszélhet szabadságról, csak gyakran egészen mást ért rajta. Ezért a jubileumi ünnepségek látványossága nem azt jelzi, hogy Amerika egységesebbé vált volna. Azt mutatja, hogy az Egyesült Államok továbbra is nagyon erős szimbolikus nyelvvel bír. Van közös történet, vannak közös rituálék, és ezek még mindig sok embert képesek megszólítani. A kérdés az, hogy ez a közös történet ma mennyire tud közös értelmezést is adni. A mostani helyzetben a nemzeti büszkeség sokak számára őszinte és erős érzés, de gyakran pártpolitikai színezetet kap. Egy Trump-szimpatizáns számára a jubileum jelképezheti Amerika nagyságának visszaállítását, míg egy Trump-ellenes választó számára ugyanaz az ünnepség akár a politikai kisajátítás benyomását is keltheti. Nem az a helyzet, hogy az egyik oldalon vannak a hazafiak, a másikon pedig azok, akik nem szeretik Amerikát. Egymással versengő Amerika-képek léteznek egymás mellett. Az elégedetlenség gyakran éppen abból fakad, hogy az emberek komolyan veszik az amerikai ígéretet, és úgy érzik, az ország eltért attól.

* Donald Trump újabb elnöki ciklusának első hónapjai után hogyan látja az ország politikai hangulatát? Inkább stabilizálódik az Egyesült Államok, vagy tovább mélyülnek a társadalmi és politikai törésvonalak?

– Donald Trump újabb elnöki ciklusa eddig megerősítette, nem tompította az amerikai törésvonalakat. A politikai hangulat feszült, mert Trump politikája nem konszenzust keres, hanem mozgósít. Ő nem egyszerűen kormányoz, hanem folyamatos politikai harci helyzetben tartja a saját táborát. A Trump-jelenség lényege, hogy a politikai konfliktust nem rendellenességnek tekinti, hanem erőforrásnak. A bevándorlás, a kereskedelempolitika, a bíróságok, a média, az egyetemek vagy a szövetségi államok szerepe mind olyan ügyek, amelyekben az elnök nagyon éles választóvonalakat húz. Ez a híveinek azt az érzést adja, hogy végre valaki megteszi, amit korábban a washingtoni elit nem mert. Az ellenfelei viszont ugyanezt a jogállami kultúra és a demokratikus normák gyengítéseként élik meg. Ezért nem stabilizálódásról beszélnék, hanem a megosztottság kormányzati szintre emeléséről.

* A gazdasági mutatók sok tekintetben kedvezők, viszont az amerikaiak egy része továbbra is a megélhetési költségeket, a lakhatást és az inflációt tartja a legnagyobb gondnak. Hogyan lehet úgy erős a gazdaság, hogy sokan mégsem érzik ezt a saját életükben?

– Ez a látszólagos ellentmondás abból fakad, hogy a gazdaság állapotát és az emberek gazdasági közérzetét nem ugyanazok a mutatók írják le. Egy ország gazdasága lehet erős GDP-ben, tőzsdei teljesítményben vagy foglalkoztatottságban, miközben a családok a mindennapokban azt érzik, hogy drágább lett az élet. Az infláció azért politikailag érzékeny, mert akkor is nyomot hagy, ha már csökken az üteme. Az emberek nem azt érzik, hogy a drágulás lassabb lett, hanem azt, hogy a korábbi árak nem tértek vissza. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az emberek nem makroadatokkal fizetnek a boltokban. Ehhez jön a lakhatási válság, a magas hitelkamatok, az egészségügyi és az oktatási költségek, illetve az amerikai középosztály gyengülő biztonságérzete. Sokak számára az amerikai álom ma jóval drágább és kockázatosabb, mint korábban.

* Az Egyesült Államokat gyakran nevezik a bevándorlók országának. A mai politikai viták fényében mennyire változott meg az amerikai identitás? Mitől amerikai ma egy amerikai?

– Az amerikai identitás mindig is kettős volt. Egyrészt az Egyesült Államok valóban bevándorlók országa. Másrészt az is igaz, hogy a befogadás soha nem volt konfliktusmentes. Szinte minden nagyobb bevándorlási hullámhoz kapcsolódtak félelmek, előítéletek és politikai ellenreakciók. Ma az amerikai identitás körüli vita arról szól, hogy Amerika közös értékeken alapuló politikai közösség-e, vagy egy kulturális, nyelvi, vallási és történeti értelemben vett nemzet. Az első felfogás szerint attól amerikai valaki, hogy elfogadja az alkotmányos rendet, a szabadság és az önérvényesítés eszményét. A másik felfogás azt kérdezi, hogy a gyors demográfiai és kulturális változások közepette megmarad-e az a régi Amerika, amelyhez sokan érzelmileg kötődnek. Szerintem ma attól amerikai egy amerikai, hogy része ennek a vitának. Az amerikai identitás nem lezárt örökség, hanem folyamatosan újratárgyalt közösségi történet.

* Az Egyesült Államokban csaknem másfél millió magyar származású ember él. Milyen szerepet töltenek be ezek a közösségek az amerikai társadalomban?

– A magyar származású amerikaiak szerepét nem érdemes számszerű politikai erőként látni. Ezek a közösségek kulturális, emlékezeti és kapcsolati hidakat alkotnak. Többnyire erősen integrálódtak az amerikai társadalomba, miközben bizonyos intézményekben, egyházakban, egyesületekben, hétvégi iskolákban vagy családi hagyományokban tovább él a magyar identitás. Politikai értelemben nem beszélhetünk egységes magyar–amerikai szavazóblokkról, mert nagyon különböző történetű, társadalmi helyzetű és politikai értékrendű csoportokról van szó. Jelentőségük abban áll, hogy arra emlékeztetnek: az amerikai identitás mindig többes kötődésű volt. Valaki lehet teljesen amerikai úgy is, hogy közben magyar, ír, olasz, lengyel vagy mexikói családtörténetet őriz.

* Mi lehet az Egyesült Államok következő nagy próbatétele?

– Az, hogy az Egyesült Államok képes-e politikai közösségként működni a tartós megosztottság korszakában. Viták mindig lesznek a társadalmon belül, ez természetes. A kérdés az, hogy a felek elfogadják-e egymást legitim ellenfélként, vagy minden választás létkérdéssé válik. Ha Amerika meg tudja őrizni az intézményei iránti minimális bizalmat, akkor a válságai ellenére is erős marad. Ha ez a bizalom tovább gyengül, akkor a legnagyobb próbatétel nem Kína, nem a gazdaság és nem is a bevándorlás lesz, hanem maga az amerikai demokrácia működőképessége.