— Még mielőtt templomunkról beszélnék, egy rövid kitérőt tennék az adai egyházi élet kialakulásáról, mely még a XVIII. század közepére vezethető vissza. Az adai római katolikus plébánia 1760-ban alakult meg. Akkor épült fel az imaház is, nem volt ugyan tornya, ám kapott haranglábat és egy kis harangot. Falait papírfestmények díszítették. 1764-ben döntést hoztak a templom megépítéséről. Hosszadalmas tárgyalások után az adai hívek dicséretes anyagi támogatásával és kétkezi munkájával készült el 1795-ben. Hossza 44 méter, szélessége 16,5 méter, tornyának magassága pedig 43 méter volt. Annyit tudunk, hogy az első téglák kiégetésétől a felépítésig bő tíz év telt el. A templomot egyébként román stílusban építették, és sajnáljuk, hogy tervezőjéről és a munkálatok vezetőjéről nem maradt ránk érdembeli feljegyzés. A templomot 1795-ben a Szentháromság tiszteletére szentelték fel a háromszemélyű egy Isten iránti hálából, aki lehetővé tette e szent hely létrehozását. Az épület szép, parkosított környezetben hirdeti, hogy aki átlépi a küszöbét, szent helyre lép. Oda, ahol Istennel és Isten Igéjével találkozik, ahol közvetlenül megtapasztalhatja a szeretet legnagyobb titkát. Belsejében kiemelkedik a szentély oldalfalain található két festmény: az emmauszi kenyértörést megjelenítő freskó, valamint a szentély nagy körképe, mely az éneklő angyali karokat ábrázolja. A mű Ivan Bogišić alkotása. A mennyezet kiemelkedő festménye, a Krisztus Király ugyancsak az említett festő remekműve. A színes vitrázsok közül kitűnik a Szent Erzsébetet ábrázoló, rendkívül sok színben pompázó alkotás. Annak ellenére, hogy az említett belső díszítések nagyon széppé és meghitté teszik templomunkat, igazi különlegessége a „csipkés” tornya, mely széltől átfújható, beborítatlan állapotban van. Története a XX. század ’60-as éveire vezethető vissza. Az 1968. augusztus 20-ai, hatalmas vihar, mely végigsöpört a városon, a templom tornyát sem kímélte. Pléhburkolata a szél martaléka lett, betonszerkezete pedig megroggyant. Az erősen megrongálódott tornyot le kellett bontani, és újat kellett helyette építeni. Mivel akkor a kiépülés teljében álló Ada több emeletes házzal is büszkélkedett, ft. Gere Vince akkori plébános atyának az az ötlete támadt, hogy olyan templomtornyot kell építeni, amely az emeletes házak fölé nő. Így született meg az 53 méter magas torony ötlete. Hogy elbírja a magasítással járó terhelést, könnyebb anyagból készítették, és nem fedték be pléhvel. Így a szél átjárhatja, nem dönti le. Amikor a torony fedetlen váza visszaveri a napsugarakat, olyan, mint egy szép csipke, ami valóban egyedivé teszi templomunkat.

* Melyek az elmúlt 225 év legfontosabb történései?

— 225 év nagy idő. A templom többször szorult külső és belső felújításra. Még a ’70-es években lecserélték a régi padokat, bevezették a központi fűtést (igaz, ez a magas gázárak miatt sosem működött), megjavították az orgonát, a torony villanyórát kapott. Rendbe hozták az ereszt, szigetelték a falakat. Ittlétem óta a szentélyt és az oldalboltíveket, a kishajókat újrafestettük, a templom egy jó szándékú adakozó révén új csillárral gazdagodott, az udvar meg igazi virágoskertté alakult át. Templomunk tágas parkolóval is dicsekedhet. Szeretném megemlíteni, hogy sokévi álmunk valósult meg a hozzánk tartozó temetőkápolna teljes felújításával. Minden keresztelés, bérmálás, házasságkötés és szentmise nagy ünnep számunkra. Egy állandó diakónust is adott nekünk az Úr néhány évvel ezelőtt, tavaly pedig két adai származású áldozópappal „gazdagítottuk” egyházmegyénket. A huszonöt éves papi szolgálatom alkalmából ez év július 5-én ezüstmisét mutattunk be az Úrnak, október 4-én pedig hálát adtunk neki a templom felszentelésének 225. évfordulója kapcsán.

Régóta tervezték és várták az évforduló megünneplését — mondta az atya, hiszen a csaknem negyed évezredes fennállás még egy templom életében sem mindennapi esemény.

— Minden lehetőségünket, adottságunkat Isten dicsőítésére szerettük volna felhasználni, hiszen ezt a szép templomot az ő nagy kegyelmének köszönhetjük. Sok-sok szervezési munka áll egy ilyen esemény mögött, ezt ezúton is szeretném megköszönni minden résztvevőnek. Az ünnepi hálaadó szentmisén híveinkkel és vendégeinkkel hálát adtunk Istennek, és köszönetet mondtunk minden jóakaratú embernek, aki lehetővé tette Isten házának létrejöttét.

A plébános 2016 decemberében került Adára. Elmondása szerint mint minden új dolgot, ezt a helyet is egy kicsit nehezen szokta meg.

— Mára már elmondhatom, hogy jó nekem itt. Legfontosabb feladatomnak a hívek lelki gondozását tartom. Ha életünkkel, igehirdetéseinkkel, gyóntatásainkkal meg tudjuk érinteni mások lelkét, akkor hűségesen szolgáljuk az Urat. Ezt az isteni elvárást próbálom teljesíteni az adai egyházközségben is. A napi szentmisék, gyóntatások, a szentségek kiszolgáltatása, a szentelmények és a liturgikus események gyakori bemutatása mind hozzátartozik a személyes és a közösségi hitélet megéléséhez. Boldog vagyok, hogy plébániánkon több lelkiségi csoport működik, hogy a gyermekek szép számban járnak a hittanórákra, hogy a szentmise látogatottsága a járványügyi helyzethez mérten elfogadható szinten van, és hogy megalakult a gyermekkórusunk, melynek minden fellépése igazi lelki felüdülés mindannyiunk számára. Nagyon örülök, hogy itt Adán különösen nagy tisztelete van a Szűzanyának, és hogy már kiforrott Mária-tisztelet fogadott, amikor ide jöttem. A „lelki” templom mellett természetesen a kőtemplom felújításáért is sokat szeretnék tenni. Munka bőven akad, és ehhez sok támogatásra van szükség. Nem aggodalmaskodom, mert Isten gondviselése eddig is velünk volt.

* Mint említette, a nyáron tartotta meg ezüstmiséjét. Papi hivatását hogyan foglalná össze?

— Mint minden papi pálya, az enyém is Isten kezdeményezésére indult, az ő fenntartásával folytatódott, illetve maradt fenn a mai napig. Hálával tartozom Istennek, hogy erre a pályára szánt, és meg is tartott ebben a szolgálatban. Persze, nem hallgathatom el, hogy szeretetteljes és vallásos családból jövök, ahol Isten mindig az első helyen állt. A mindennapos szentmise-látogatások és a napi rendszerességű imák beleivódnak az emberbe. Az elmúlt huszonöt év alatt káplánként Szabadkán a Szent Teréz-székesegyházban szolgáltam három évig, majd az ugyancsak szabadkai Kisboldogasszony-plébánia plébánosa lettem. Ebben az időben néhány évig a kelebiai egyházközségben is elláttam a lelkipásztori teendőket. Öt éve kerültem Adára az egyházközség plébánosaként. Az elmúlt negyed évszázadban Isten nagy kegyelmét tapasztaltam meg. Nemcsak azért, mert azt a hivatást végezhetem, amely a szívemből jön, hanem mert az Úr az emberek barátságán, rokonszenvén át sok lelkipásztori gyümölccsel ajándékozott meg, mely az alázatra, türelemre, irgalmasságra nevelt és nevel a mai napig is. Isten kegyelme a világ legnagyobb ajándéka. Azért imádkozom, hogy ezt a kegyelmet mindenki kapja meg, és általa jobbá, többé váljon. Örülnék, ha az elkövetkező időszakban is sok keresztelés lenne templomunkban, ha szép számú gyermek és fiatal járulna az Oltáriszentséghez, a bérmálkozás szentségéhez, ha mind többen bíznák házasságukat Isten oltalmára, és ha sok lenne a megtérés az őszinte bűnbánat, a gyónások révén. Nagyon boldog vagyok, amikor újmiséseket köszönthetek, mert nincs annál nagyobb öröm, mint tudni, hogy valaki Isten és az emberek szolgálatába helyezi életét. Isten segítsen bennünket minden elgondolásunk, tervünk megvalósulásában!

Fotó: Dobai István