Kelemen Emese szerkesztő

1. Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díja. Azt hiszem, nem is lehetne mással kezdeni egy évösszegzést, mint ezzel a legnagyobb kulturális eseménnyel. Bár mindenkor Nádas Péternek szurkoltam, mégis csordultig telt a szívem örömmel és büszkeséggel, hogy ismét van magyar irodalmi Nobel-díjasunk. Sokszor mondják az emberek, hogy bizonyos események bekövetkeztekor pontosan tudják, hol voltak, és mit csináltak. Így én is pontosan emlékezni fogok, mit csináltam 2025. október 8-án.

2. A Platon Karataev Napkötöző című albuma. Májusban jelent meg a Platon legújabb lemeze, mely továbbviszi az előző lemez hangulatiságát, és továbbra is szövegcentrikus számokat tartalmaz. A spiritualitás, a belső vívódások és ezeknek a nyelvi megjelenése alkotja azt a zárt világot, amelynek köszönhetően a Platon az egyik legizgalmasabb alternatívrock-zenekar ma Magyarországon.

Szalai Attila rajza

3. Rokon Ilonka a Malomfesztiválon. Egyáltalán nem bánom, hogy a Kucsov Borisz és Vass Szabolcs által jegyzett Bableves című darabot nem a kőszínházak falai között, hanem nyílt téren láthattam először. A néző sokkal közelebbnek érezhette magát Ilonkához, hiszen az előadáshoz kialakított helyszín éppen egy olyan udvart jelenített meg, ahol bármikor megjelenhet mindenki Rokon Ilonkája. Izgalmas összművészeti projektum, melyet egyszer mindenkinek látnia kell.

4. Greguss Lilla — Gusztony Endre — William Shakespeare: Rómeó és Júlia. Az idén ismét Temerinben rendezték meg a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóját, melyet a házigazdák nyitottak meg. A klasszikus Rómeó és Júlia történetet új perspektívából szemlélhetjük, ahol a dada és Lőrinc barát mesélik el a fiatalok útját megismerkedésüktől halálukig. Az izgalmas történetmesélés keveredik a Budapesti Operettszínház dalaival, nagy sikert aratva Vajdaság-szerte.

5. Bíró Tímea jelölése a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjra. Az egyik legrangosabb, harmincöt éven aluliak számára szóló magyarországi irodalmi díjra jelölték Bíró Tímeát a Moldva című kisregényéért. A lírai hangvételű kötet egyszerre szól nőiségről, anyaságról, erőszakról és traumákról, mindezt átszövi a nyelviség kérdése, hogyan mondható el, hogyan mondható ki.

Sándor Zoltán író, újságíró

1. Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díja önmagában nagy öröm. Az apokaliptikus hangulat megteremtésének nagymestere az egyik kedvenc (magyar) íróm. A páratlan kitüntetés elsősorban a szerző munkásságát dicséri, mely olyan műveket tartalmaz, mint például a Sátántangó, Az ellenállás melankóliája vagy éppen a Báró Wenckheim hazatér, másrészt közvetett módon felkeltheti az irodalmi közeg érdeklődését a magyar irodalom iránt világviszonylatban. Az év elején olvastam a szerző Zsömle odavan című regényét, hamarosan pedig a nemrég megjelent A magyar nemzet biztonsága című művét fogom.

2. Hét év után augusztusban látogattam el újra a Nišville Jazzfesztiválra. Izgalmas koncertek és kiváló fesztiválhangulat jellemezte a négynapos rendezvényt, melyen egyebek között alkalmam adódott megélni Billy Cobham legendás jazzdobos energikus koncertjét, Nils Petter Molvær norvég jazztrombitás érzékletes hangversenyét, a Level 42 jazz-funk együttes fellépését, akárcsak a Stereo MC’s elektronikus zenekar fergeteges buliját. Délkelet-Európa leglátogatottabb jazzfesztiválja amellett, hogy évek óta következetesen kiáll a kulturális értékek mellett, ápolja az egyén (zenei) ízlését, és a tolerancia egyik legfőbb szószólója a térségben, családi rendezvény is egyúttal.

3. Nagyon élveztem Szegedi-Szabó Béla Bill visszatér című előadását Urbán András rendezésében a Kosztolányi Dezső Színházban. A szövegben rejlő groteszk alapszituációból eredő abszurd humor — kiegészítve Urbán aktualizálásra hajló, finom rendezői megoldásaival és a színészek remek játékával — egy lehengerlő előadást eredményezett. Ugyanitt láttam Thomas Bernhard Színházcsináló című remekművét is a színházcsinálás örök gyötrelmeiről és szépségeiről a budapesti KV Társulat kiváló vendégjátékaként Urbanovits Krisztina rendezésében és főszereplésével.

4. Egy rendszerhű vizsgálóbíró és családja kálváriája által Mohammad Raszulof iráni rendező A szent füge magja című játékfilmjében elrettentő képet fest a hazájában uralkodó társadalmi állapotokról, melyeket a politikailag és vallásilag motivált erőszak határoz meg. Raszulof ezúttal is az erkölcsi tartást boncolgatja egy zsarnoki rendszerben. Feszült légkört teremtve, az elnyomó rezsimet kényszerűségből vagy opportunista módon kiszolgáló kisembereket veszi górcső alá. A világhírű rendező legújabb filmje többrétű alkotás, melyben a családon belüli viszonyok átfedik egymást a politikai, vallási és morális kérdésekkel.

5. Bár sosem olvasok annyit, amennyit szeretnék, mindig szakítok rá egy kis időt, és az idén is sikerült néhány remekművet elolvasnom, ám helyszűke miatt csak egyet említek meg, az idén elhunyt Nobel-díjas író, Mario Vargas Llosa Négy óra a Catedralban című nagyregényét. A Híd-díj tavalyi nyerteseként az idén volt alkalmam „hivatásos olvasóként” is tevékenykedni. Ily módon több érdekes vajdasági magyar olvasmányélménnyel gazdagodtam, közülük is külön ki kell emelnem a nyertes Toldi Éva Hovatartozás-tudat, transzkulturalitás, poétikai tapasztalat című tanulmánykötetét, mely rendkívül izgalmas módon tárgyalja a nemzetközi irodalomtudományos viszonylatban is aktuális témákat, mint amilyen egyebek között a nyelvváltás és az identitásreprezentáció.

Szabó Róbert fotográfus

1. Zentai Magyar Kamaraszínház, Don Juan, Vilmányi Benett rendezésében. Ezt azért is emelném ki, mert jómagam is részt vettem (már amennyire) a készítésében, az én képeimet is felhasználták a díszlethez.

2. Desiré Central Station fesztivál Szabadkán. Legutóbb középiskolás koromban jutottam el, most csak a végére értem oda, de így is egy nagyon jelentős eseménynek látom a vajdasági közegben.

3. A zentai Városi Kisgaléria összes idei kiállítása. Egyszerűen örülök, hogy Zentán létezik a múzeumon kívül még kiállítótér, ahol a vajdasági vagy a környékünkön élő művészek bemutathatják alkotásaikat, legyenek kezdő vagy feltörekvő művészek.

4. Szintén színház és Zenta: a Zentai Magyar Kamaraszínház Kamarafesztiválja, ahol ismét láthatunk régi vagy évadban lévő előadásokat egymás után, néhány napon át. Fotósként is dokumentálhattam az eseményt, ami külön öröm volt számomra.

5. Ötödikként két művésztelepet jelölnék meg, az egyik a TAKT, a másik pedig a Zentai Művésztelep. A TAKT már elhelyezkedett a szívemben, workshopvezetőként és résztvevőként is imádtam, a Zentai Művésztelepet pedig azért említeném, mert az idén első alkalommal vehettem részt rajta, és ismét alkothattam.

+ 1. Ráadásként mindenképp meg kell említenem a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjét. Először résztvevőként, később szervezőként, most pedig szervezőként és elnökségi tagként is annyira erős a kapocs köztem és a rendezvény között, hogy ezt már Isten sem szedheti szét.

Végezetül pedig álljon itt a saját, 2025-re szóló kulturális toplistám, melyet egy kis csavarral Szabadkára korlátoztam.

1. Kucsov Borisz kapta a Pataki-gyűrűt. Egy nagyon megérdemelt díj egy olyan színházi alkotónak, aki rendez, játszik, fiatalokkal foglalkozik, rádióműsort készít, mindezt olyan elánnal és lelkesedéssel, illetve magas szakmai igényességgel, melyet sokan megirigyelhetnének.

2. Megalakult a Szabadkai Big Band. Ehhez szerintem nem kell túl sokat hozzáfűznöm, minőségi zene profik interpretálásában, koncertjeik azóta is telt házasak.

3. A JMS Klub működése. Már sokszor leírtam, hogy egy ekkora városnak több koncerthelyszínre lenne szüksége, ezért legyünk nagyon hálásak Mészáros Armandnak, hogy működteti a JMS Klubot.

4. Desiré Central Station fesztivál. Elfogult rajongója vagyok, nagyon fontosnak tartom, regionális szinten is, hogy létezik. Változatos, színes, kemény, kritikai hangot nem mellőző színházi élmény több napon át.

5. Herczeg Zsolt Dormán Lászlóról készült — már több helyen díjazott — dokumentumfilmje. Ideje volt már egy ilyen minőségi filmet forgatni Vajdaság legendás fotográfusáról.

+ 1. Bónuszként pedig álljon itt Natalija Boka kapufelújító projektuma. Mert egy kis akarattal, közös összefogással, önkéntesek segítségével igényesen szépítik meg a várost. S ezt megcsinálni nem kicsit művészet.