2020. november 20-án ismét elindul a vonat a Szabadka - Zenta vasútvonalon
2020.11.20.
LXXV. évf. 47. szám
2020. november 20-án ismét elindul a vonat a Szabadka - Zenta vasútvonalon

Nagy örömünkre szolgál, hogy Szabadka lakosságát arról tájékoztathatjuk, hogy másfél év után ma újra megindul a Szabadka és Zenta közötti 38,5 km távú szakaszon a vasúti közlekedés.

A térség polgárainak érdekeit képviselve és javának szolgálatában a közpolitikák minden szintjén, ismét egy eredményről számolhatunk be tehát, melynek köszönhetően a lakosság mindennapjaiban érzékelhető könnyítés és a gazdasági szféra számára is jelentős előnyök váltak újra elérhetővé.  

Ez volt az egyik legnagyobb beruházás Vajdaság északi részén, amely egyben regionális jellegű is, hiszen Szabadkát Magyarkanizsa, Zenta és Csóka községeken keresztül köti össze Nagykikindával és Nagybecskerekkel.

A vasúti közlekedés helyreállítása ezen a szakaszon nem csak az utasforgalmat egyszerűsíti, könnyíti és rövidíti, hanem a térség gazdaságát is kiszolgálja, sőt amíg az Újvidék-Szabadka közötti gyorsvasút építése tart, ide terelik annak a szakasznak a forgalmát is.

A pálya felújítása az országos jelentőségű szakaszok felújítása alkalmával felszedett anyaggal és újonnan beszerzett anyaggal történt. Teljesen kicserélték a síneket, a talpfákat és az ágyazatot, rendbe tették a jelzéseket, az átjárókat és az oromi vasútállomást.

A személyszállító vonatok mostantól 80 km/óra sebességgel közlekedhetnek, a tehervonatok 60 km/óra sebességgel a korábbi 10-30 km/óra helyett, és a megengedett tengelyterhelés is növekedett, 16-ról 22,5 tonnára.

A Szabadka – Zenta közötti vasútvonal 1889-ben épült és a múlt század húszas éveiben végeztek rajta csak felújítást. A vasúti infrastruktúra ezen a vonalon ezért nagyon rossz állapotban volt.  

A mintegy 15,36 millió eurós beruházást a Köztársasági Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium finanszírozta, a beruházó pedig a Szerbiai Vasutak Infrastruktúra RT. volt. 

dr. Pásztor Bálint

Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke

Képgaléria
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Közlemény rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..