Ezerkilencszázötvenhat, valamint a magyar történelem összes forradalma és szabadságharca mindmáig erkölcsi erőt és tartást ad — jelentette ki Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke hétfőn a szlovákiai Galántán a felvidéki magyar párt által az 1956-os forradalom emléknapja alkalmából tartott központi megemlékezésen.
A jelentős részben magyarok által lakott nyugat-szlovákiai város művelődési központjában tartott, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes fellépésével egybekötött rendezvényen mintegy hatszázan vettek részt. A központ zsúfolásig telt nagytermének padsoraiban felvidéki magyar politikusok mellett több közéleti személyiséget is látni lehetett.
Ünnepi beszédében az MKP elnöke hangsúlyozta: a magyaroknak egész történelmük során — ahogy az 1956-os forradalomban is — nem mindig volt szerencséjük, sikerük, de mindig voltak köztük olyanok, akik akartak tenni valamit közösségük érdekében, és megszólaltak, ha nagy volt a zsarnokság, ha voltak „rendszerhibák”, s ez erkölcsi erőt és tartást adott és ad még ma is. Ugyanakkor voltak olyanok is, akik megbélyegezték azokat, akik tenni akartak valamit, vagy azért, mert a rendszer kiszolgálói voltak, vagy azért, mert féltek — tette hozzá.
„Mi nem azok vagyunk, akik megbélyegzünk, és nem azok vagyunk, akik félünk, mi most is akarunk valamit, és ez nem más, mint a megmaradásunk” — szögezte le a felvidéki magyar párt elnöke. Hozzáfűzte: a felvidéki magyarság számára is fontos kimondani azt, hogy a jelenlegi rendszer, amelyben él, nem megfelelő számára, mert asszimilációra vagy a munka utáni elvándorlásra kényszeríti a közösség tagjait.
Berényi elmondta, hogy az 1956-os forradalom célkitűzéseit 1989 után nagy mértékben sikerült elérni, sajnos azonban a felvidéki magyarság célkitűzéseiről ezt nem lehet elmondani. Rámutatott, hogy a rendszerváltoztatás óta Szlovákiában nem valósult meg a helyi magyar közösség jogvédelme, és nem jött létre a kisebbség megmaradásának intézményrendszere sem. Leszögezte: ezek azok a célkitűzések, amelyeket a közösség megmaradásának érdekében még meg kell valósítani.
Nyitókép: Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke beszédet mond az 1956-os forradalom és szabadságharc 59. évfordulója alkalmából az MKP által rendezett emlékesten a galántai művelődési központban 2015. október 19-én (MTI Fotó: Krizsán Csaba)