home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
1956 és a fiatalok
Szakáll Laura
2022.11.11.
LXXVII. évf. 45. szám
1956 és a fiatalok

Évről évre több középiskolás csapat nevez be az 56-os Műhely Civil Szervezet és a Nagy Imre Társaság történelemversenyére, mely hozzájárul a diákok ismeretének a bővüléséhez. A hétvégén a megmérettetésnek a Szabadkai Városi Könyvtár adott otthont.

Az idén tizennyolc csapat indult. Elsőként az írásbeli rész várta őket. A teszt kitöltése után a házi feladatként készített prezentációt mutatták be a fiatalok, valamint villámkérdésekben is helyt kellett állniuk. A versenyzők hónapokig készültek, rendszeresen összejártak, az iskolán kívül is gyakoroltak, könyveket bújtak.

— Amikor a tanárunk felhozta a témát, nekünk nagyon megtetszett. Úgy döntöttünk, mi, három legjobb barát, indulunk a versenyen. Annyira belemerültünk, hogy napokig alig aludtunk, állandóan csak tanultunk — mondta Kovács Mária


Slobodan Gabrić felvételei

— Ez a téma megfogott és érdekelt is. Nagyon sokat készültünk, esténkét videócseten kikérdeztük egymást. Sok új dolgot megtanultunk, ami hasznos számunkra — mesélte Kovács Karin, Utasi Melánia pedig hozzáfűzte, hogy aki szereti a történelmet, annak nem elég az, amit az iskolában tanul.

A versenyt Baráth Gábor Gergely és Patyi Szilárd zsűrizte.

— A rendezvénynek az a célja, hogy a diákok körében megpróbáljuk népszerűsíteni a történelmet, hogy a tananyagon túl is tanuljanak, megismerjék az ’56-os eseményeket és az azt követő időszakot. A tananyagban nem igazán találkoznak ezekkel a témákkal, mert jó, ha eljutnak a II. világháború végéig. Nem is az a legfontosabb, hogy helyezést érjenek el, hanem hogy megértsék 1956 eszméjét, a délvidéki vonatkozásait. Tudjuk, hogy ide 20 000-en menekültek Magyarországról, de az innen származó ’56-os mártírokról is tanulhatnak a fiatalok — emelte ki Patyi Szilárd újságíró, történész.

A Nagy Imre Társaságnak és az 56-os Műhely Civil Szervezetnek köszönhetően tizenötödik alkalommal szervezték meg a forradalmat feldolgozó versenyt.

— A tizenöt év szerintem bizonyítja, mennyire fontos az, hogy a Nagy Imre Társaság, illetve az 56-os Műhely Civil Szervezet felvállalja azt a szerepet, hogy az ’56-os forradalomnak az emlékét őrzi itt Vajdaságban. Azok a tanulók, akik évről évre eljönnek erre a versenyre, bizonyítják, hogy érdekli őket ez a téma, hiszen a XX. század magyar történelmének egy olyan kiemelkedő időszakával foglalkozik, amely megalapozta a modern kori Magyarországot. Büszke vagyok arra, hogy nemcsak a tömbből, hanem a szórványból is érkeztek fiatalok a megmérettetésre — hangsúlyozta Kudlik Zoltán, a Nagy Imre Társaság alelnöke.

A legjobbnak a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium diákjai bizonyultak. Az első, a második és a harmadik helyezést is az általuk alkotott csapatok szerezték meg. A versenyen részt vevő minden fiatal és felkészítő tanár jutalma egy budapesti kirándulás lesz, melynek során megtekinthetik az ’56-os események helyszíneit. A rendezvényt a Magyar Nemzeti Tanács és Magyarország szabadkai főkonzulátusa is támogatta.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..