Közvetlenül a mai Žarko Zrenjanin utcában található, egykor erőteljes malomipari komplexum silótornyai előtt álló feszület talapzatára felvésett emeltetési évszám. No, de erről a korpuszos vaskeresztről, ha jól emlékszem, már volt alkalmam szólani egy korábbi barangolási jegyzetem keretében. Pontosabban fényképileg utaltam a meglétére. Valahol odakünn, a patinás múltú település alsóvárosának hajdani peremén. Ráadásul egy olyan időszakból datálva, midőn a mai forgalmas országút folytatásában csupán a Duna és az annak ölelésébe siető Temes folyók voltak elérhetőek. Továbbá a vojlovicai kolostor meg a körülötte elterülő rengeteg erdőség. Régen volt, ennyi biztos. Mivelhogy azonban sajnos nemcsak helytörténész nem vagyok, de még csak bennfentes levéltári ismerősöm sincs (egyelőre) errefelé, mármint a Temes-parti kisvárosban, az időről időre fellángoló kíváncsiságom kielégítésében leginkább az idő és az időzített véletlenek (maradtak) a leghűbb szövetségeseim.

Feszület a silótornyok előtt

1862. Az ismerős évszám ezúttal a város katolikus temetőjének közepén köszön ránk. Az ottani korpuszos feszülethez közeli térben. Az elhunyt szeretteink emlékét megidéző, továbbá lelki megnyugvást és a belső elcsendesedést is felölelő napok előestéjén. Annak szürkületében.

„…aus Lieb und Dankbarkeit…” — szeretetem és hálám jeléül. Mondá az írás. Egy állagában egyre inkább pusztuló, temetőkerti építmény oldalába gondosan beágyazott, átlósan megrepedt, kicsiny márványtábláról kiragadott sorokban. Az emléklapról, melynek gót betűs fonattal felrótt üzenetét már nemcsak meglátni, hanem megérinteni is szükséges. Esetleg Photoshopban utólag megbuherálni a helyszínen készült, fénybe írt létezési bizonyítékot. Ahhoz, hogy végül ő is, mármint a fellelt érték üzenete, megérinthessen bennünket. Is. „…bis wir uns einst am großer Tag vor Schöpfer sehen werden” — míg egykoron, a nagy napon, nem találkozunk/látjuk egymást újra a Teremtő színe előtt.

A temetőkerti emléképítmény

Két különböző emlékjel két különböző helyszínen. Mégis egyazon évszámmal. Hogy közöttük létezik-e, létezhet-e bármiféle kapocs — mármint a vallásosság, a köszönet, a tisztelet és a hála testet öltött megfogalmazása mellett —, arra e jegyzet aligha fog érdemben választ adni. Csupán egynéhány minutányi utógondolkodásra bátorítani. Mindnyájunkat.

Függetlenül attól, hisszük-, tudjuk-, érezzük-e, vagy sem, az időszámítás még véletlenül sem tőlünk és velünk kezdődik! Legfeljebb végződhet. Hiszen utánunk is újak jönnek.

Szeretetem és hálám jeléül