home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
12 garantált hely
(tv.)
2007.06.13.
LXII. évf. 24. szám

ELFOGTÁK, DE HOL? Nagy felháborodást keltett a boszniai Szerb Köztársaság hadserege nyugalmazott tábornokának, Zdravko Tolimirnak a hágai törvényszék előtt tett kijelentése, miszerint Szerbiában tartóztatták le. A boszniai Szerb Köztársaság kormánya múlt héten az elfogatás hírét úgy jelentette be, h...

ELFOGTÁK, DE HOL? Nagy felháborodást keltett a boszniai Szerb Köztársaság hadserege nyugalmazott tábornokának, Zdravko Tolimirnak a hágai törvényszék előtt tett kijelentése, miszerint Szerbiában tartóztatták le. A boszniai Szerb Köztársaság kormánya múlt héten az elfogatás hírét úgy jelentette be, hogy Bratunac környékén fogták el a hágai körözöttet, és ezután szállítottak Hágába. A háborús bűnök elkövetésével is vádolt tábornok azt mondta, hogy a hivatalos jelentéssel ellentétben nem Bratunacon tartóztatták le, hanem Szerbiában, és innen vitték a boszniai Szerb Köztársaságba. A szerbiai Belügyminisztériumban nem reagáltak Tolimir kijelentésére, míg Zoran Lončar, a hágai törvényszékkel való együttműködésért felelős nemzeti tanács tagja azt állította, hogy Tolimirt a boszniai Szerb Köztársaság területén tartóztatták le. A Szerbiai Képviselőházban megtartott sajtótájékoztatón Tomislav Nikolić, az SZRP képviselőcsoportjának vezetője azt mondta, hogy a radikálisok olyan tanúkkal és dokumentumokkal rendelkeznek, akik és amelyek azt bizonyítják, hogy Tolimirt Újbelgrádban tartóztatták le. Mint hozzáfűzte, a lakás, amelyben Tolimir tartózkodott, már egy hónapja hatósági megfigyelés alatt állt. A Szerb Radikális Párt képviselőcsoportja a kormány leváltását követelte, mert véleményük szerint félreinformálta a nyilvánosságot. A radikálisok kezdeményezését csupán a Szerbiai Szocialista Párt támogatta, a kormánypártok képviselői azonban alaptalannak és komolytalannak ítélték meg a kezdeményezést.
KEDVEZå JELENTÉS SZERBIÁRÓL! A Hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze kijelentette: meg van győződve Szerbia politikai készségéről, hogy az összes háborús bűncselekményekkel vádolt személyt letartóztatják és kiszolgáltatják Hágának. Carla del Ponte a B92 Poligraf című műsorának adott exkluzív interjújában elmondta, hogy minderről említést fog tenni a jelentésében a Biztonsági Tanács június 18-ai ülésén. Ettől a jelentéstől is függ, hogy folytatódhatnak-e a több mint egy éve megszakadt stabilizációs és társulási tárgyalások az Európai Unióval.
Ratko Mladić letartóztatására az elkövetkező néhány hét folyamán sor kerülhetne - jelentette ki Carla del Ponte a brit Financial Timesnak. A lap megjegyzi, hogy Vojislav Koštunica szerbiai kormányfő, aki korábban nem mutatott készséget a még szabadlábon levő gyanúsítottak letartóztatása iránt, most - miként a hágai főügyész fogalmazott - ,,nyíltan beszél arról, hogy ezt meg lehetne tenni. A főügyész egyetértett az Európai Unió azon döntésével, hogy folytatni kell a tárgyalásokat Szerbiával, szem előtt tartva azokat a ,,konkrét eredmények”-et, amelyeket a megalakulása utáni három hétben a szerbiai kormánynak sikerült elérnie.
VISSZA A MEGKEZDETT ÚTRA. Június 13-án folytatja az Európai Unió Szerbiával a tavaly május elsején felfüggesztett csatlakozási és stabilizációs tárgyalásokat. Ezt Jose Manule Barroso, az Európai Bizottság elnöke jelentette be tegnap, miután Olli Rehn bővítési biztos egyeztetett Carla del Ponte hágai főügyésszel.
Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke elmondta, hogy bátorítani kívánja Szerbiát, hogy javítsa együttműködését a hágai törvényszékkel annak érdekében, hogy a még szabadlábon levő vádlottak is az igazságszolgáltatás elé kerüljenek, mert ez a tartós nyugat-balkáni megbékélés előfeltétele, ugyanakkor hozzátette, hogy az együttműködés nemcsak nemzetközi kötelesség, hanem Szerbia uniós csatlakozásának az egyik kulcsfontosságú előfeltétele is.
Az Európai Bizottság közzétette, hogy Olli Rehn bővítési biztos mélyreható és alapos értékelését követően döntött a tárgyalások folytatása mellett: ,,Döntésünk az EU külügyminisztereinek februári összejövetelén elfogadott elveken alapul. Akkor ugyanis a külügyminiszterek támogatták az Európai Bizottságnak a tárgyalások folytatása iránti készségét, amint Szerbia világosan kifejti eltökéltségét a Hágával való együttműködésre - áll a hivatalosan kiadott közleményben.
KOSOVO FÜGGETLEN LESZ. Georg W. Bush Tiranából üzente, hogy nem lehet a végtelenségig tárgyalni a dél-szerbiai tartomány státusáról. Az amerikai elnök a hétvégén Sali Berisha albán kormányfővel tartott közös sajtóértekezletén elmondta, hogy a tárgyalások céljaként a Kosovónak adandó ,,bizonyos fokú függetlenséget kell kitűzni. Bush szerint abban az esetben, ha nem jön létre megállapodás Szerbiával és Oroszországgal, előbb-utóbb (de inkább előbb, mint utóbb) ki kell mondani: elég volt, Kosovo független! George Bush amerikai elnök kijelentése ellenére - mely szerint mielőbb meg kell határozni Kosovo jövőbeni státusát - Oroszország nem fogja megváltoztatni a tartomány függetlenségét ellenző álláspontját - jelentette ki egy névtelenül nyilatkozó orosz tisztségviselő. Az amerikai elnök nyilatkozatát a következőképpen kommentálta Oroszország: ,,Az orosz álláspont változatlan marad”. Vlagyimir Putyin és Vojislav Koštunica minapi szentpétervári találkozóján az orosz elnök biztosította a szerb kormányfőt arról, hogy Oroszország nem fogja megváltoztatni álláspontját Kosovo státusának kérdésével kapcsolatban.
VMSZ-KÜLDÖTTSÉG A GAZDASÁGI MINISZTERNÉL. 2007. június 7-én Pásztor István, a VMSZ elnöke, Dévavári Zoltán alelnök és Bús Ottó, a VMSZ elnökségének tagja Budapesten tárgyalást folytatott dr. Kóka Jánossal, az SZDSZ elnökével, gazdasági miniszterrel és munkatársaival. A kétoldalú megbeszélésen a pártok közötti együttműködésen túlmenően elsősorban gazdasági kérdéseket vitattak meg.
12 GARANTÁLT HELY A KISEBBSÉGEKNEK! Megtörtént az egyeztetés a tartományi parlamenti képviselők megválasztásáról szóló határozati javaslatról, melyet máris a tartományi parlament elé terjesztettek - jelentette ki minapi sajtótájékoztatóján Dragoslav Petrović, a Demokrata Párt tartományi frakcióvezetője. A nemzeti tanácsok képviselőivel korábban már egyeztetett javaslat szerint a Tartományi Képviselőház következő összetételében a vajdasági nemzeti közösségek legfeljebb 12 garantált helyet kapnának, ebből három a magyar, két-két a szlovák és a horvát, valamint egy-egy képviselői hely illetné meg a román, a roma, a ruszin, a macedón és a bunyevác nemzeti közösséget. A Tartományi Képviselőház előreláthatólag június 19-20-án mond majd véleményt a szóban forgó javaslatról, hogy a tartományi választásig maradjon elég idő a nemzeti kisebbségek választói névjegyzékének összeállítására. Ha a javaslatot elfogadják, a nemzeti kisebbségek képviselőit külön listán választanák meg a névjegyzékre föliratkozott polgárok.
A Vajdaság Magyar Szövetség támogatja a javaslatot. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt szerint azonban a javaslat a vajdasági magyar közösségnek a szerbiai után a vajdasági politikai színtérről való kiszorítását célzó újabb elfogadhatatlan kísérlet. A javaslat két célt szolgál - áll a párt közleményében -: egyrészt tényként kezeli, hogy a vajdasági magyar közösség nem lehet részese a köztársasági szinten zajló politikai közéletnek, és hatékonyan és legitim módon többé ebbe nem szólhat bele.
Másrészt pedig a vajdasági politikai színtéren névleg bevezeti a részarányos parlamenti képviseletet, de úgy, hogy a magyaroknak a reális 17 helyett mindössze 3 helyet biztosít a 120 tagú vajdasági parlamentben. A párt a javaslatot teljes egészében elutasítja.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..