Van valami különös ereje annak, amikor az ember belép a fél évszázados Durindó és Gyöngyösbokréta forgatagába. Két napra mintha egy másik világ nyílna meg, a színpadokon dalok és táncok váltják egymást, a fellépők igazítják a masnikat, kendőket, fonatokat, még a tó felett a mólón is zenészek hangolnak. Az idén mintegy 2500 fellépő állt színpadra, többen, mint ahány lakosa van a falunak. Már önmagában ez a szám is sokat mond. Ennyi ember, óriási közösség, a háttérben megszámlálhatatlanul sok család munkálkodik azon, hogy továbbadjon valamit abból, amit az elődeitől kapott.
A néző többnyire csak a kész előadást látja. A mosolyt, a pontos lépéseket, a szépen megszólaló énekeket. Kevésbé gondol bele, hogy a fellépők gyakran órákon át várakoznak, sokszor a perzselő nyári hőségben, vastag szoknyákban, mellényekben, csizmákban, díszes fejviseletekben. Amikor fényképezőgéppel szaladgálva közöttük egy egyszerű pólóban is nehéz elviselni a meleget, ezekben a gyönyörű ruhákban helytállni valódi kihívás lehet. Emelem kalapom előttük.
Én, aki a fényképezőgéppel jártam a fesztivált, hamar rájöttem, hogy szinte lehetetlen választani. Bármerre néztem, szebbnél szebb népviseletek, gondosan megőrzött hímzések, tollas kalapok, régi minták tárultak elém. Talán éppen ezért ad ilyen különös megnyugvást ez az ünnep. Mert azt üzeni, hogy vannak dolgok, melyek túlélnek háborúkat, országhatárokat (esetleg azok elmozdítását) és a rohanó hétköznapokat. Hogy amíg vannak gyerekek, akik megtanulják a régi dalokat, és fiatalok, akik büszkén öltik magukra őseink viseletét, addig a közösség lelke is él.
Az itteni magyarság immár 106 éve járja a maga útját, karnyújtásnyira az anyaországtól, de azért mégis a határ másik oldalán. Ennek ellenére makacs hűséggel őrizve nyelvét, dalait és hagyományait. Egy ilyen hétvége után az ember érzi, hogy ez a kötelék nem gyengült meg, sőt, talán éppen ezekből a találkozásokból merít új erőt.
Ilyenkor óhatatlanul eszembe jutnak Juhász Gyula sorai: „Nem kell beszélni róla sohasem, / De mindig, mindig gondoljunk reá.”
