Mindössze hatvanhárom évvel ezelőtt távozott Nagyapáti Kukac Péter az élők sorából, mégis mintha évszázadok választanának el bennünket tőle, a talányos alkotótól, akit évekkel ezelőtt egy bizarr vajdasági magyar filmben kiváló színművészünk, Szilágyi Nándor személyesített meg - Azok, akiket a festőművész közel engedett magához, akik a barátai voltak, azt állítják, hogy Nagyapáti Kukac Péter rendkívüli tehetség volt, virtuóz rajzoló művész, a vendéglőben pillanatok alatt le tudott rajzolni bárkit - Ma nagyon nehéz megragadni naiv festészetének látásmódját.

Vajon milyen volt Nagyapáti Kukac Péternek, a topolyai festőművésznek az élete? Vajon a hullócsillaghoz hasonlatos? Gazdag volt-e vagy ágrólszakadt szegény ember? Múltjáról, munkásságáról keveset tudunk, annak ellenére, hogy a mester művészetét bemutató kismonográfia, Juhász Erzsébet műve és a Topolyán megrendezett Nagyapáti-tárlat segítséget nyújt abban, hogy a két világháború közötti idők egyik legtehetségesebb vajdasági magyar festőnek megértsük a világlátását. Ahogyan múlnak az évek, a zavarunk egyre nő: a legenda róla és műveiről egyre dagad, egyre több ,,mesét' hallunk életéről, s habár Juhász Erzsébet könyve végeredményben bemutatja az életével kapcsolatos valamennyi tényt, Bela Duranci művészettörténész is hasznos információkkal szolgált, mégsem állíthatjuk azt, hogy Nagyapáti Kukac Péter múltja nyitott könyv, csak bele kell lapozni a Juhász-kötetbe...

Egy rejtélyes, talányos művész dolgozott itt ihletetten a vajdasági, mindig ólmos, barátságtalan ég alatt. Mindössze hatvanhárom évvel ezelőtt hunyt el, s nekünk úgy tűnhet, hogy évszázadokkal ezelőtt alkotta meg műveit. Kevés megbízható dokumentum maradt róla az utókorra. Az egyik írásbeli adat szerint a festőművész 1908. január 10-én látta meg a napvilágot, Topolyán halt meg tüdőgyulladásban 1944. február 7-én, tehát nagyon fiatalon távozott az élők sorából. A ránk maradt adatok arról árulkodnak, hogy az 1922/23-as tanévben tanulója volt a topolyai polgári iskolának, s ekkor, azokban az években ,,fedezte fel' tehetségét Bicskei Péter, aki a Hírlap című lapban színes riportban számolt be a fiatal művészről. Nagyapáti Kukac Péter szüleiről a következőket tudjuk: apja Nagy Péter (apáti) római katolikus vallású napszámos, aki 30 éves volt, amikor gyermeke megszületett, édesanyja, Soltis Erzsébet akkor töltötte be a 27 életévét. Az elhunyt családi és utóneve, állása (foglalkozása), lakhelye: Nagy Péter (apáti), római katolikus, 36 éves, képfestő, Topolya, Sz. István u. 245/2. Házastársának családi és utóneve (kihúzva) (...) A halál oka: T. b. c. pulmonum. A bejelentő: (saját aláírással az apa) Nagyapáti Péter.

A „képfestő”-vel élete során — eddigi ismereteink alapján — egyetlen írás foglalkozott. Íme néhány sor ebből a cikkből: „(...) Vastag, zöld kartonpapírra ragasztott akvarellek és ceruzarajzok hevernek előttünk. Rajtuk fehér festékkel a felírás: POLGÁRI ISKOLA TOPOLYA, NAGYAPÁTI PÉTER I. osztály. Naiv szemmel odavetett színfoltok szépséges szép vidékünkről, hegyek, fák, erdő, patak, házikók. A képzelésük gyerekes, de önhatású az, hogy feltűnően tehetséges kezdő művei. Ott piroslik az akvarellek között a szuboticai városháza képe is. A képek még élettelenek, szín szín mellett iskolás pedantériával, de ár azért messze túlhaladják azt az átlagot, amit a tizenhárom éves iskolás gyerek produkálni szokott.” (A cikk szerzője ismeretlen.)

A megjelentetett cikk után, aki — ahogyan mondogatták — „még dicsőségére válhatik Topolyának”, eltűnt, nyoma veszett. Azt mesélték, hogy a következő években egy mecénás vette a szárnyai alá, egy földbirtokos, Kiss Lajos, aki gyorsan elküldte védencét Szabadkára festészetet tanulni. Többen azt állítják, hogy Nagyapáti Péter Oláh Sándor tanítványa is volt, de Balázs G. Árpád is felfigyelt a fiatalember tehetségére, órákat adott neki, nem is egyet. Még arról is szól a legenda, hogy a gazdag földbirtokos, a már említett Kiss Lajos olaszországi tanulmányútra küldte az ifjút, ahonnan Nagyapáti Péter — mi okból, talány maradt — gyorsan hazatért. Elkezdett inni, s emiatt Kiss Lajos megvonta tőle a további anyagi támogatást, a mecenatúra megszűnt. Mások azt mesélték, hogy a művész el sem utazott Olaszországba, mert még indulás előtt eldorbézolta a kapott útiköltséget és a tandíjat. Tényként állapíthatjuk meg, hogy a festőművész elzüllött, az alkohol rabjává vált, rongyosan, piszkosan nem egy alkalommal útszéli árokban fetrengett holtrészegen.

Életében nem látták meg benne a művészt, még azok sem tisztelték, akik a mecénásai voltak. Egy ember, egy művész elkallódott a topolyai porban. Szegény volt, a szegénynél is szegényebb, s nem csinált mást, csak festett, festett.

„Nagyapáti Kukac Péter — a Kukac ragadványnév, az apját jegyezték meg vele, mert dolgos volt, mint a kukac — nem is ismerte a festésnek mint önkifejezésnek az öncélúságát és oly termékeny szükségét. å (a látottak alapján mondjuk) mindig megrendelésre festett, mint a régi művészek mind, mintha a személyiségkultusz édességét és keservét nem ismerte volna” - olvastuk a 7NAP-ban 1986-ban (Bori Imre Nagyapáti-talány). Adott mindig és mindenkinek, keveset kapott érte cserébe, neki semmije sem volt. Csak tehetséggel áldotta meg az Úr. Egy művészről szóltunk, aki hűséges volt a porhoz...