home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Mit hoz iskoláinknak az új rendszabály?
TÓTH Tibor és RENCSÉNYI Elvira
2015.09.20.
LXX. évf. 37. szám
Mit hoz iskoláinknak az új rendszabály?

Az oktatási minisztérium legújabb szabályzata pontosan meghatározza az iskolák pénzelését, a tagozatok létszámát, illetve a tanárok, tanítók óraszámának százalékbeli kimutatását — vagyis hogy minden határozatlan időre felvett pedagógusnak gondoskodni kell a százszázalékos óraszámról. Emellett egy új informatikai rendszernek köszönhetően a minisztérium honlapján egy elektronikus adatbázis létesült, ahol megtekinthető, hogy mely iskolákban van munkaerő-felesleg és szabad munkaerő.

Az iskolák java része — kiváltképpen a kisebb létszámúak — gondban van a tagozatok összevonása és az eddig csupán meghatározott időre alkalmazott tanítók, tanárok miatt. A kormány két évvel ezelőtt meghozott határozata értelmében ugyanis ez év végéig a közszférában nem alkalmazhatnak új munkaerőt, és az eddig meghatározott időre felvett személyek munkaviszonyát nem lehet állandósítani, pedig időközben sokan külföldre költöztek vagy nyugdíjba vonultak. Helyükre nem vehető fel senki, de az alig két hete meghozott szabályzat értelmében a meghatározott időre alkalmazott pedagógusok nevét egy listán közzéteszik, így a tanító-, illetve a tanárhiánnyal küszködő iskolák közülük bárkit alkalmazhatnak — szintén csak meghatározott időre.

Három általános iskola igazgatójától kérdeztük, hogy mit hozott ez a szabályzat az oktatási intézmények számára.

Év közben nem lesz tagozat-összevonás

— Iskoláinkba — a központiba és a kihelyezett tagozatainkba — összesen 143 elsős kisdiák iratkozott be az idén, közöttük 74 a magyar ajkú — tudtuk meg Vesna Weisstől, a szabadkai Gróf Széchenyi István Általános Iskola igazgatónőjétől. — Öt magyar tagozatot nyithattunk, és szerencsénkre egyetlen tanártól vagy tanítótól sem kellett megválnunk a legújabb szabályzatban megfogalmazottak miatt. Az egyik könyvtárosunktól azonban igen, de ő sem kapott felmondást, hanem rákerült arra a bizonyos listára, amelyre a munkaerő-feleslegnek számító tanügyi dolgozók, valamint a nem állandó jelleggel foglalkoztatottak. Némi gondot okoz nekünk most az, hogy a kormány két évvel ezelőtti rendelkezése alapján a közszférában, így a tanügyben sem lehet új munkaerőt alkalmazni, holott időközben két szaktanárunk is nyugdíjba vonult, a helyükre meghatározott időre alkalmaztunk tanárokat. Most ők is felkerülnek arra a bizonyos listára, amelyről — reményeink szerint — visszavehetjük őket, ha az oktatási minisztérium ezt jóváhagyja.

Az igazgatónő elmondta, hogy az új szabályzat még azt is meghatározza, hogy hány négyzetméterre hány takarító alkalmazható, illetve hogy minden tanárnak meglegyen a százszázalékos óraszáma.

— Nálunk a tanárok egyébként is teljes óraszámmal dolgoznak, úgyhogy ez nem gond számunkra. Az is reménnyel tölt el bennünket, hogy év közben nem kell majd összevonni a tagozatokat, még akkor sem, ha netalán időközben csökken az osztályok létszáma. Mint ismeretes, nagyon sok család költözik külföldre, sokan év közben íratják ki gyermeküket az iskolából. A tavalyihoz képest az idén 70 gyermekkel lettünk szegényebbek...

Van iskola, amelyik jól járt...

Szűcs Anna, a hajdújárási—királyhalmi—noszai Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy az oktatási minisztérium pénzelésről szóló szabályzata világos, érthető, nem lehet félremagyarázni. Meghatározták, hogy hány tagozattal bíró iskolának lehet joga teljes munkaidőben dolgozó titkárra, pedagógusra és így tovább. Az új szabályzattal az iskola jobban járt. Eddig a jogász és a főkönyvelő negyvenszázalékos munkaidőben dolgozott az iskolában, mostantól százszázalékosban. A tizenhatnál több tagozatú iskoláknak kedvezett az új szabályzat. A Petőfi Sándor Á. I. három épületében összesen tizennyolc tagozat kezdte meg a munkát szeptember 1-jén.

— A tanárok óraszáma és a tagozatok száma nem változott, nekünk a tavalyihoz képest nem kevesebb, hanem több munkaerőnk lett. Pontosan 1,2 emberrel van jogunk többet foglalkoztatni, mint eddig. A nyár folyamán megüresedett munkahelyeinkre ideiglenesen, meghatározott időre vettünk fel tanárokat, akik elkezdtek dolgozni, de a státusuk még bizonytalan. A tanárok között nem volt munkaerő-feleslegünk. Volt egy félelmem, hogy a tanításon kívüli tevékenységek munkaköreivel kapcsolatban lesz majd, de az új szabályzatnak köszönhetően jogunkban áll pluszmunkaerőt felvenni — mondta az igazgatónő.

Az idén összesen 34 elsőst (15-öt Hajdújáráson, 12-t Királyhalmon, 7-et Noszán) írattak be a Petőfi Sándor Általános Iskolába. Ez a szám megegyezik a tavalyival, az iskola tanulóinak összlétszáma pedig tízzel, 290-ről 280-ra csökkent. Az igazgatónő elmondása szerint addig nem lesz gond, amíg az alsó tagozatokon nem csökken annyira a tanulók létszáma, hogy két osztályban (például az elsőben 8, a harmadikban 4) nem haladja meg a 15-öt. Ebben az esetben, mivel a létszám 15 alatt lenne, tagozat-összevonásra kerülne sor. Noszán elsőtől negyedikig 17 diák tanul. Ha a létszám 10 alá csökkenne, akkor megtörténhetne, hogy elsőtől negyedikig össze kellene vonni az osztályokat, és ebben az esetben egy tanító feleslegessé válna.

— A szabályzatban sehol sem szerepel, hogy mi kisebbségi nyelven tanítunk. Olyasmit hallottunk, hogy 15-nél kisebb létszámú tagozat nyitása esetén nem elegendő a Tartományi Oktatási Titkárság engedélye, a minisztérium jóváhagyására is szükség van. A tartománytól megkaptuk az engedélyt a királyhalmi, 12 diákot számláló osztály megnyitására, viszont a minisztérium év közben bármikor összevonhatja. Ezért reménykedünk, hogy a gyerekek száma nem csökken annyira, hogy összevonásra kerüljön sor. Igazgatói pályafutásom alatt ilyen káoszban még sosem kezdődött tanév, minden az utolsó pillanatban dől el.

Egy új informatikai rendszernek köszönhetően a minisztérium honlapján egy elektronikus adatbázis található, melyből megtudható, hogy mely iskolákban van felesleg és szabad munkaerő. A hajdújárási iskolában az üresen maradt munkahelyekre nem jelentkezett olyan tanerő, amely máshol felesleggé vált.

— Elméletben lehetséges, hogy jelentkezik egy megfelelő végzettségű tanár vagy tanító, és elfoglalja annak a munkahelyét, aki szeptember 1-jétől, meghatározott munkaidőben tanított az iskolában. Előfordulhat, de nem hallottam róla, hogy ilyesmi bárhol előfordult volna a gyakorlatban is — mondta az igazgatónő.

Megoldás — iskolán belül

Romić Gizella, a szabadkai Október 10. Általános Iskola igazgatónője elmondta: az intézményben nincs munkaerő-felesleg, és átvenniük sem kellett pedagógusokat más iskoláktól.

— Ha egy tanárnak hiányzott a normához néhány óra, megoldottuk, úgyhogy most mindenki százszázalékos óraszámmal dolgozik. Természetesen mi is eleget teszünk a minisztérium felszólításának, hogy a kormány korábbi határozata alapján csak a meghatározott munkaidőre alkalmazottak névsorát tegyük fel a listájukra. Ez nem azt jelenti, hogy bárki is felmondást kapna, hogy megszűnne a munkaviszonya, csupán lehetőséget kapnak más iskolák is, hogy ha szükségesnek vélik, alkalmazzanak egy-egy pedagógust. Mi szerencsére az iskolán belül tudtuk megoldani ezt a feladatot. Az idén 29 magyar ajkú kisdiák kezdte meg tanulmányait nálunk, de mivel a legújabb minisztériumi rendelet 30 gyermekig csak egy tagozat megnyitását engedélyezi, mindannyian egy osztályba kerültek.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..