home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
A tenni akaró közösség
Tóth Tibor
2019.03.23.
LXXIV. évf. 12. szám
A tenni akaró közösség

Eget rengető beruházások nem történtek Királyhalmon, ám több apró fejlesztés igen, mely a polgárok életfeltételein hivatott javítani.

Az 1600 lakosú, határ menti településen nagy reményt fűznek a Szabadka—Szeged vasútvonal újbóli beindításához, valamint a határátkelőtől a Buki hídig terjedő, ez évben építendő kerékpárúthoz. A falu legtömegesebb civil szervezete a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, melynek valamilyen formában Királyhalom szinte minden lakosa tagja.

— Két utcát zúzott kővel szórtunk le. Az egyik az Újhitű sor, melyre 540 méter hosszan került ilyen burkolat, a másik pedig a Vasút utca, melynek a 250 méter hosszú, meglehetősen kritikus szakaszát javítottuk fel. A falu bejárataihoz a település utcáit felsoroló táblákat helyeztünk ki, iskolánk új tetőszerkezetet kapott, a helyi közösség épületén pedig a nyílászárók cseréjét végeztük el. Hatalmas gondot okozott a határátkelő környékén felhalmozódott hulladék. Három nagy szeméttárolót helyeztünk ki, ezzel valamelyest enyhítettünk a bajon. Remélem, az idén sikerül nyilvános illemhelyeket kihelyezni az út mellé, így az átlépésre várakozóknak már nem a gyümölcsösökben kellene elvégezniük a dolgukat. A határátkelő előnyeit eddig nem nagyon éreztük, sőt, inkább a hátrányaival szembesülünk nap mint nap — a sok szemét és az útjaink terhelése formájában. A helyi termelőknek viszont több pozitívumot hozott, hiszen portékájukat a házuk előtt, az út mentén értékesíthetik. Az igazi áttörésre még várunk, eddig ugyanis semmilyen ipari létesítmény, vendéglátóipari egység vagy bolt nem nyílt a határhoz vezető út mentén. A szerb—magyar kormányülésen dől el, hogy az átkelő nyitvatartását 24 órásra bővítik-e. Sokat várok az átkelőt és a Buki hidat összekötő, a falut 5 km hosszan átszelő kerékpárúttól, mely a Szabadka és Ásotthalom közötti nyertes IPA-pályázat révén valósul meg. Ha a kerékpárosok a mi átkelőnket választják, akkor útközben szükségük lesz szálláshelyekre, vendéglőkre, boltokra, ezt pedig ki kell használnunk. A Szabadka—Szeged vasútvonal felújításával a vasútállomás épülete is új külsőt kapna. A vonat falunkban is megáll majd, a Szabadka és Szeged közötti távolság teljesítése pedig mindössze 40 percet venne igénybe — mondta Katona Róbert, Királyhalom helyi közössége közgyűlésének elnöke.


A központban levő tábla a település utcáival, főbb épületeivel

A faluban jelenleg az optikai kábelek lefektetése folyik, mely sokkal gyorsabb és korszerűbb internet-hozzáférést tesz lehetővé a lakosság számára. Utcaaszfaltozásra is igény mutatkozik. A Móra Ferenc és a Rigó utca a legaktuálisabb ilyen szempontból, viszont a falu vezetősége nem kapott biztatást arra vonatkozóan, hogy e két utcára az idén kerülhet-e aszfaltburkolat. A településen áthaladó Belgrádi úton folt hátán folt található, a 3 km hosszú szakaszra ráférne az újraaszfaltozás, ám a királyhalmiak ezzel kapcsolatban sem kaptak ígéretet.

Egy civil szervezet alakult meg az elmúlt évben, a Királyhalom Közösségfejlesztő Egyesület. A legtömegesebb a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, melynek tagjai az elmúlt évben szinte minden hétvégén felléptek valahol, vagy csoportokat láttak vendégül. A művelődési otthon fűtése és a próbák megtartása a tél folyamán nehézségekbe ütközött. A színpadot függönnyel választották el a nézőtértől, a bálszervező bizottság pedig, Katona Róbert polgármesterrel az élen, egy klímaberendezést szerelt fel a színpadra, így a próbák zavartalanul folyhattak, immár a fűtött pódiumon. Aktívak voltak még a borászok, a cserkészek és a nyugdíjasok is. A szépkorú polgárok szívükön viselik a falu sorsát, a munkaakciókban rendszeresen részt vesznek, gyakran szerveznek összejöveteleket.


Katona Róbert és Pécs Blanka (a szerző felvételei)

A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület termékeny évet zárt. Számtalan rendezvényen képviselte a királyhalmi színeket, például különféle néptánc- és kórustalálkozókon vagy a Durindón meg a Gyöngyösbokrétán. Tagjai emellett részt vettek az anyák napi műsorban, a falunapon, a Napsugaras Őszön, megrendezték a hagyományos kórustalálkozót, a Határtalanul néptánctalálkozót és első alkalommal a nagy sikerű Márton-napi libaparádét is.

Az egyesületben több szakcsoport működik: a Királyhalmi Népdalkör, a Piros Pántlikák gyermekkórus, a Pitypang és a Bíborkák néptánccsoportok, valamint a Rhythmical Dance moderntánc-csoport, melynek tagjai minden versenyről érmek és serlegek sokaságával térnek haza. A népdalkör és a gyermekkórus is nagyon szépen működik, a néptáncosok pedig egy tavalyi versenyen csoportban, Kozma Ákos és Herédi Vanda révén pedig szólóban is szereztek egy-egy ezüst minősítést.

— A Csoóri Sándor-pályázat élesztett fel bennünket újra. Az ott nyert eszközökből a néptáncosoknak és a kórusoknak ruhát varrattunk, három basszusciterát vásároltunk, térmikrofonokat szereztünk be. Szabadka városa anyagi eszközökkel támogatta műsoraink lebonyolítását, az MNT pedig az egyik bál főnyereményéről — egy vizes porszívóról — gondoskodott számunkra. Szükség lenne egy teljesen felújított művelődési otthonra, és egy kombibusznak is hasznát vennénk, mellyel a vendégszereplésekre utazhatnánk. Az általános iskola termeit mindig rendelkezésünkre bocsátják, ezért köszönet illeti Szűcs Anna igazgatónőt. Szépen dolgozunk, hiszen mindenki igyekszik kihozni magából a maximumot. Meg kell említenem Szécsi Viktória és Szécsi Zsolt néptáncoktatókat, Herédi Beátát és Katona Novák Ágnest, a néptánccsoportjaink vezetőit, Ledenyák Leát, aki a kórusainkat irányítja, Varga Zsuzsannát, a moderntánc-csoport vezetőjét, továbbá egyesületünk tagjait, a helyi közösségbe bedolgozó asszonyokat, nyugdíjasainkat, akik a nyugdíjasbál alkalmával a tombolából származó bevételt a rendelkezésünkre bocsátották, és természetesen falunk elnökét, Katona Róbertet, akire szintén mindig számíthatunk. Csakis így lehet haladni előre — mondta Pécs Blanka, az ötvennégy tagot számláló művelődési egyesület elnöke.

Az egyesület a tavalyi zsúfolt év után az idén egy valamennyivel nyugodtabb esztendőben reménykedik. Tevékenységét három fő esemény — a május 18-ai, anyák napjával és nemzetközi kórustalálkozóval egybekötött falunap, a június 8-án megrendezendő Határtalanul néptánctalálkozó és a november 11-ére tervezett Márton-napi libaparádé — határozza meg. A felsoroltak mellett az idén sem marad el a falu talán legismertebb rendezvénye, a szamárverseny, melyet augusztus 25-én tartanak meg.


A Szabadka—Szeged vasútvonal újraindításával a királyhalmi vasútállomás épülete is megújul

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..