home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A jazz ősszel esik a legjobban
Szerda Zsófi
2015.11.30.
LXX. évf. 47. szám
A jazz ősszel esik a legjobban

Szabadkán valahogy ráéreztek arra az aranyszabályra, hogy jazzt hallgatni ősszel a legjobb. Lehetséges, hogy az ősz ritmusa jazzben van kódolva. A Desiré Central Station színházi fesztivál előszele és előhangja, egyúttal kísérőrendezvénye is a Jazziré.

Az idén három zenekar utazott Szabadkára, és „jazzesítette” meg a már egyébként is jazzes őszi estéket.

A Jazziré egy kortárs jazz- és kísérleti zenei fesztivál. Három est, két helyszín: a Kosztolányi Dezső Színház színpada és a szabadkai városháza díszterme. Akusztikájában mindkettő remek tér, a fellépő zenészek pedig kivétel nélkül a szakma krémjének képviselői a saját műfajukban. Őszi, krémes jazzesteknek lehettünk tehát fültanúi.

Az első estét Takács Tibor — Faki nyitotta meg egy klarinétra írt bevezető elégiával, őt a Kontraszt trió követte, mely magyar, szerb és francia tagokból áll, köztük van Grencsó István, aki tenorszaxofonon, fuvolán és basszusklarinéton, Tickmayer Kovács Stevan, aki zongorán, orgonán, harmóniumon és celesztán játszott, valamint Geröly Tamás, aki az ütőhangszereket igézte.  

A rendezvény második fellépője Mike Parker bőgős volt, aki az Egyesült Államokból érkezett, ám elmondása szerint néhány éve már Lengyelországban él, izgalmasnak tartja az ottani zenei történéseket, és szerinte a lengyel jazz is színvonalas. Szabadkára egy trióval jött, Slawek Pezdát, a tenorszaxofonost Lengyelországban „vadászta”, Frank Parker, a zenekar dobosa pedig szintén az államokból, New Yorkból érkezett. Zenéjük fúziójának irányvonalát a ritmusok és a szépen felépített fúvósszólók adták.

A Jazziré utolsó fellépője Boris Kovač és zenekara volt. Boris nem ismeretlen a szabadkai közönség számára, többször lépett már fel, s a mostani csapatnak, a New Ritual Groupnak a város egyik jeles zenésze, Jasna Jovićević is tagja, aki a fúvósok királynője (kevés női szaxofonos szaladgál a jazz utcáin), emellett pedig extrém frizuráiról és egyedi öltözködéséről is ismert. Alt- és szopránszaxofonon, valamint basszusklarinéton játszott. A koncert két részből állt, ahogy Boristól megtudtuk, az elsőben a picit nehezebb hangzásé, a másodikban viszont a könnyedebb dallamoké volt a főszerep. A zene különösen tájspecifikus, hiszen Boris dalszerzés közben rengeteget merít abból a miliőből, amelyben él, illetve az élményeiből. Így mi is átélhettük, milyen az, ha valaki megzenésíti a bácskai síkságot. Az együttes tagjai még Slobodanka Stević (zongora), Lav Kovač (ütősök) és Siniša Mazalica (nagybőgő).

Az idei Jazziré létrejöttét a budapesti Bethlen Gábor Alap és a Kosztolányi Dezső Színház támogatta, s ahogyan ezt Dejan Vujinović, a rendezvény fő szervezője hangsúlyozta is, a fesztivál az idén nem élvezhette Szabadka város támogatását.

 


Kattints az alábbi képre, és nézd meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi

De ne hagyd ki Zsófi honlapját se! >>> www.szerdazsofi.net

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..