Körkép

« Vissza

A pártvezetőség tudtával

HEGEDŰS Attila | 2012.11.07.

A szovjet Vörös Hadsereg 1944. szeptember 6-án lépte át a román—szerb határt, és a jugoszláv partizánegységekkel együtt megkezdte a Bánság és a Bácska elfoglalását.

A jugoszláv politikai és katonai vezetőség, különösen a vajdasági kommunisták, úgy ítélték meg, hogy az új helyi hatalmi szervek a soknemzetiségű területen meglehetősen gyengék, ezért mindenképpen a katonai közigazgatás bevezetését javasolták, melynek egyértelmű célja volt a terület „délszláv jellegének megőrzése”. A rent a jugoszláv partizánok főparancsnoka, Josip Broz Tito 1944. október 17-én írta alá Versecen. A vajdasági magyarságot Bácska 41-es visszacsatolásáért, valamint az 1942-es „hideg napok”-ért, a Sajkás-vidéki és az újvidéki razziákért tették felelőssé. Ezért elrendelték azoknak a többségében magyarok és németek által lakott településeknek az összeírását, „amelyek lakossága részt vett a háború alatt a szlávok elleni atrocitásokban”, továbbá elrendelték a magyarok és a németek internálását, gyűjtőtáborba hurcolását is. A katonai közigazgatás október 25-én kelt ren alapján a németek, a magyarok és a románok által lakott településeken katonai őrsöket szerveztek, melynek tagjai kizárólag szlávok lehettek.

Megkezdődtek a Vajdaságban a magyarok elleni atrocitások, a „még hidegebb napok”, melyeknek több tízezer, egyesek szerint negyvenezer ártatlan magyar ember esett áldozatául.

Ivan Rukavina vezérőrnagy 1944. december 1-jén rent adott ki, melyben tulajdonképpen beismeri (a szöveget Forró Lajos történész fordította magyarra), hogy: „A magyarokkal és a németekkel szemben egész sor helységben és faluban szabálytalanságok történtek, amelyek mocskolják a katonai szerveinket és ártanak népünknek és országunknak.

Hogy a jövőben a magyarok és a németek az egész katonai közigazgatás területén egységes és igazságos eljárásban részesüljenek, elrendelem a következőket (a magyarságra vonatkozó fontosabb részletek következnek):
1. Az AVNOJ II. ülése értelmében a kisebbségek egyenrangú jugoszláv állampolgárnak számítanak, ez a magyarokra is vonatkozik, akik minden jogukban és kötelességükben kiegyenlítődnek hazánk többi lakosával. Ez alól csak azok a magyarok képeznek kivételt, akik mint háborús bűnösök, közvetlenül belekeveredtek a magyar fasiszták által a mi népünk ellen elkövetett bűncselekményekbe. Az ilyen magyarokat át kell adni a katonai bíróságoknak, s azok az érvényben lévő renk alapján járnak el. Ebből következik:
a. Azonnal fel kell számolni a magyar gyűjtőtáborokat, és a táborban csak azok tarthatók vissza, akik bírói szervek által folytatott vizsgálat alatt állnak, vagy akikre a katonai bíróság kimondta az ítéletet.”

Tehát a kommunisták által vezetett új jugoszláv hatalom tudatosan és előre megfontolt szándékkal alkalmazta a délvidéki magyarokkal szemben is a bosszú különféle formáit: bírósági ítéletek nélküli tömeges kivégzéseket, vagyonelkobzást, kényszermunkát. Noha Ivan Rukavina kiadta rendeletét a magyarok „felmentésére”, a megtorlások nem értek véget. Számos helyen Vajdaság területén folytatták az ártatlan magyarok kivégzését és bántalmazását. Mi több, egyes települések magyarságának kollektív kitelepítésére még csak ezután került sor. Az egész Sajkás-vidék egész magyar lakosságát 1945. január-februárjában a hírhedt járeki vagy más koncentrációs táborokba hurcolták. Vagyonukat elkobozták, és kitiltották őket lakhelyükről. A táborokban éhínség, járványok tizedelték a foglyokat, akik zömmel idős emberek, nők és gyermekek voltak. Az e helyen elhunytak pontos száma még nem ismert. Csúrog magyarságának végleges kitelepítése 1945. január 23-án kezdődött, szinte pontosan három évvel a negyvenkettes razziák után... A kutatások jelenlegi állása szerint Zsablyán és Csúrogon a második világháború végén mintegy 900 embert végeztek ki bírósági ítélet nélkül.