Az Aladdin, Az oroszlánkirály vagy A dzsungel könyve sem muzsikált úgy bevétel szempontjából, ahogyan azt a tengerentúlon szerették volna. Ezért is meglepő, hogy a Disney+ nevű, egyelőre leginkább csak az Egyesült Államokban népszerű (holott egyre több európai országban is megjelent) streamingszolgáltatás éppen a Mulannal próbált óriási nézőszámokat mozgatni. Tette mindezt úgy, hogy a havi előfizetés mellé további 30 dollárt kért a nézőktől, hogy megnézhessék a Mulan élő szereplős változatát, Niki Caro rendezésében, a címszerepben Yifei Liuval.

Jó néhány ázsiai, illetve európai államban, így Magyarországon is, moziban lehet megtekinteni a filmet, már szeptember 10-e óta. Az internet csodájának köszönhetően magam is részese lehettem ennek a családi kalandfilmnek. Ha az IMDb-t vesszük alapul, a mozi 5,5 ponton ál, ami nem igazán jó. Ha pedig fellapozzuk a prominens és meghatározó filmkritikusok írásait… Nos, inkább ne tegyük. A Mulan egy amerikai film, melyben egyetlen fehér ember sem játszik, ők a kamerák mögött állnak. Már emiatt is különleges ez a produkció, de sajnos a végtermék elkészültét a koronavírus miatti technikai és anyagi akadályok is nehezítették. Számos korábbi Disney-rajzfilm élő szereplős változatával ellentétben a Mulant nem jelenetről jelenetre emelték át a klasszikus, 1998-beli rajzfilmből, helyette több ponton is eltértek az eredetitől.

Hua Mulan (Yifei Liu) nem kíván hozzámenni gazdag nemesemberekhez, inkább apjához hasonlóan harcos akar lenni. Közben északról betörnek az országba, a császár pedig üzenetet intéz népéhez: minden család küldjön valakit harcolni. Mulan a gyengélkedő apja helyett Hua Jun néven férfiként indul a háborúba. A film látványos identitásválsága akkor tűnik fel igazán, amikor a klasszikus rajzfilm zenéinek hiányát valójában semmivel sem pótolja, sőt, maga a főhős is egy kiüresedett karakter. A rajzfilm sztorijával ellentétben ezúttal valamiféle szupererő rejtezik benne, mely a csijéből fakad: az éltető energia már születésétől átjárja, képes irányítani, és erőt meríteni belőle. Mulan ezzel jó eséllyel ott lehetne akár a következő X-Menben is.

Ezzel persze nincs vége: az új filmben jelentős szerep jut a varázslatnak, ennek legnagyobb művelője pedig Xian Lang (Gong Li), egy boszorkány, aki a Kán (Jason Scott Lee) szolgálatában áll. Ő sem szerepelt az eredeti rajzfilmben. A Mulan sekélyes, antipatikus hősei egészen felejthetőek. Egy családi filmhez képest túl kevés a humor, a hősiesség, a bajtársiasság, a szív és a lélek. Nehéz úgy együttérezni a karakterekkel, hogy még az 1998-beli rajzfilm hőseiben is több volt a karizma.

Amiben viszont a Mulan tündököl, az a látvány. Ha nem moziban, hanem kisképernyőn nézzük, azonnal szembetűnő lesz, hogy bizony szigorúan széles vászonra tervezték. A harcok rendkívül látványosak, az élénk színek kontrasztja varázslatos képi világot kölcsönöz a film egyébként szürke, hegyes-sivatagos tájainak. A rajzfilm rajongói jobb, ha felkészülnek: az új Mulan csak nyomokban emlékeztet az eredetire. Mindennek ellenére talán fontos hozzátenni, hogy a Disney-féle újrafeldolgozások kapcsán jómagam a legkevésbé sem lennék egy rendező vagy forgatókönyvíró helyében, akit ilyesmivel bíznak meg. Egyszerűen nem tudom elképzelni, milyen lehetne az az adaptáció, amellyel elégedettek lennének az eredeti rajzfilmek rajongói.

Ha viszont félretesszük az elfogultságot, a Mulan esetében sajnos objektíven vizsgálva sincs minden rendben. Lehetne-e kasszasiker (vagy akár egy kicsit is jobb) ez a mozi úgy, hogy nem előzte meg korábban a rajzfilm? Kizárt. Ha amerikai volnék, most nagyon sajnálnám azt a 30 dollárt.

Képek: imdb.com