* A negyedik versesköteted jelenik meg hamarosan nyomtatásban (is). Ennyi kötet és élettapasztalat után változott-e az írói módszered? Könnyebben születnek a szövegek, vagy éppen nehezebben?

— Hadd szóljak mindenekelőtt a könyv megjelenésének körülményeiről. A vírushelyzetre való tekintettel döntöttünk úgy a kiadóval, a szegedi Areión vezetőivel együtt, hogy praktikusabb először e-könyvként megjelentetni a Falvédőszövegeket. Körülményes most eseményeket, könyvbemutatókat szervezni, főleg országhatárokon ide és oda ingázva, napjainkban a szöveg könnyebben eljuthat az olvasóhoz az interneten. A kiadóban máris megvásárolható az e-könyv, mely az ősszel jön nyomtatásban is. Ami nálam az írás jelenlegi folyamatát illeti, semmi nem változott, esetleg csak a témáim jellege vagy megközelítése lett más. Továbbra is, úgyszólván, „megélt” szövegekről van szó. Saját élményekből, körülményekből és a környezetem hatásaiból táplálkoznak az írásaim. Ennélfogva természetesen a maguk útján-módján születnek. Szeretem érlelni őket, a letisztulás folyamatát magamban és a szövegben is nagyon fontosnak tartom. Az új könyvben lényegesen kevesebb a zárójel, a többértelműség. Sokkal konkrétabban fogalmazódnak meg az érzelmek és a gondolatok. Betudható mindez annak is, hogy a versek és a prózaversek mellett rövidprózák szintén találhatóak a könyvben. Ennek ellenére a gondolati, az üzenetbeli tömörség, szabatosság maradt és szándékaim szerint marad is a szövegeim sajátja.

Móger Tímea (Kálóci Karola felvétele)

* Falvédőszövegek a legújabb köteted címe. A falvédők mindig az idillt, az életre szóló jótanácsokat jelenítik meg, a kötet verseiben viszont éppen az ellenkezőjét mutatod be. Mesélnél egy kicsit a versekben olvasható férfi-női viszályról, folytonos harcról, a keserű visszanézésekről?

— Úgy tapasztalom, a férfi-női viszály témája kimeríthetetlen, bennünk és az alkotás terepén is. Egész életünkön át igyekszünk helyre tenni azt magunkban és magunkat a másik emberben. Ahogyan ez a mindennapi életünk állandó része, úgy a szövegeinké is. A Falvédőszövegekben szereplő „történetek” egy része fikció vagy a környezetből is ellesett sztori, és persze van olyan élmény, amely konkrétan velem történt meg. Mindig arról lehet a legjobban „mesélni”, amin már túl van az ember, lelkileg és az idő távlatát tekintve is. Mindenképp fontos, hogy ilyen személyes dolgokról akkor beszéljünk, amikor már kellő távolságból tudunk rálátni a történésekre és bennük önmagunkra. De hát ez adja magát, hiszem, hogy egy szöveg sem íródik meg előbb vagy később, mint ideje van.

* A kötet prózaversei már-már a prózába hajlanak. Gondolkodsz irodalmi műfajváltáson?

— Van, hogy egy-egy mondanivaló más formát kíván magának. Így voltam most ezekkel a „történetekkel”. Hosszabb formában bontódhatott ki a mondanivaló, utat adtam neki. Az egyik kritikában el is hangzik, hogy a kisprózáimban is a lírai énem szólal meg. Egyáltalán nem hiszem, hogy műfajváltás következik, sőt. Egyre mélyebb rétegek bomlanak ki bennem a versírás közben. Szörnyű, amit megélünk most, a korona korában, a bezártság, elzártság, bizonytalanság idején. Maga az elvonulás, az elcsendesülés azonban esetemben kedvezett az alkotási folyamatoknak. Bensőségesebb, mélyebb kapcsolatba kerültem magammal és ezzel együtt a verssel, a verseléssel is. Ez viszont már egy reménylett, majdani kötet története…

* Az illusztrációkat is te készítetted. Mi ennek az előzménye, írás közben már láttad magad előtt a képeket?

— Vizuális alkat vagyok. Az előző könyvek esetében is elhangzott több véleményben, hogy erősen képi verseket írok, szinte „látni” lehet bennük az adott hangulatot, mondanivalót. Mindig is vonzódtam a dekoratív dolgokhoz, tárgyakhoz. Kezdettől fogva fontos az is, hogy a könyveim szép, kifejező alakot öltsenek. Sokat köszönhetek ebből a szempontból az eddigi illusztrátoraimnak, szerkesztőimnek. Most úgy éreztem, eljött az ideje annak, hogy megpróbáljam képek, rajzok, fotómanipulációk által is kifejezni magam. Azt hiszem, hogy nálam a korral is jár mindez, édesanyám kiválóan festett egykor, de sajnos abbahagyta, és ahogyan idősödöm, észreveszem magamon, hogy igényem van ebben az „örökölt” műfajban is megmutatkozni. Arról nem is beszélve, hogy mennyire ösztönzi egymás kibontakozását a két műfaj, a szó és a kép. Izgalmas, komoly játék, melyet nagyon élvezek.

* A fotók születtek a vershez, vagy megtörtént ennek a fordítottja is?

— Előfordult mindkét módon. Megesett, hogy a kép nyitott teret egy-egy gondolatnak, indított el bennem mondanivalót. Olyan párhuzamok ezek, amelyek végül találkoznak… Bízom benne, hogy az olvasóban, a képek nézőiben is.

* A szövegekben és a kötet képi világában is többször megjelenik a hal, melyről köztudomású, hogy a szaporodás szimbóluma, miközben egyfajta meddőség, elengedés, bezárkózás sugárzik a szövegekből. Ez mennyire volt tudatos?

— Ez egyáltalán nem volt tudatos. Számomra, bennem inkább az őskereszténységgel függ össze a hal szimbolikája. Úgy éreztem és gondoltam, valamiképpen az eredeti, az eredendő örök értékekre jóleső, morálisan hasznos emlékezni és emlékeztetni, magunkat meg egymást. Jelenleg van ok be- és elzárkózni, de nem öncéllal, tanuljunk és tanítsunk közben, hátha jobb világra eszmélhetünk, ha előbújunk a csigaházból majdan. A csiga például szintén gyakori szimbólum…

* A lírai énről kiderül, hogy szeret elcsendesedni az otthon magányában. Mi a helyzet a szerzővel? Mennyire visel meg ez a némaság, hogy nem lehet irodalmi rendezvényeket szervezni, találkozni?

— Jelenleg remekül elvagyok a már említett „csigaházban”, lassan, mélyen és termékenyen. Egész biztosan elérkezik majd a kitekintés pillanata meg igénye is, de egyelőre igyekszem minél inkább befelé figyelni. Az internetnek köszönhetően meg lehet mutatni a Falvédőszövegeket különböző módokon. A bemutatókat és a személyes találkozásokat persze már nagyon várom, azoknak megvan a külön varázsuk, melyet semmivel nem lehet helyettesíteni.