home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Élőben minden más!
Szerda Zsófi
2021.07.21.
LXXVI. évf. 28. szám
Élőben minden más!

A KMV újra a régi köntösében

A tavalyi online kiadás után az idén, mondhatni, teljes pompájában valósult meg a Középiskolások Művészeti Vetélkedője. A szervezőket kértem meg, foglalják össze, hogyan látták ők az idei vetélkedőt, melynek az idén is három város, Zenta, Temerin és Óbecse adott otthont.

A sort a KSZFV, azaz a Szín- és Filmművészeti Vetélkedő nyitotta meg, erről Oláh Tamás mesélt.

— Az idei KSZFV igazodott a KMV többi rendezvényéhez, nyári vetélkedő lett belőle. Nagy öröm volt számunkra, hogy a pandémia ellenére 17 film érkezett be, ez több is, mint az ezt megelőző években. Mivel az iskolák bezárása miatt nem tudott minden csapat próbálni, érthető, hogy az idén miért csak 3 színházi előadás versenyzett. Ami a zentai helyszínen részt vevők számát illeti, a korábbi évekhez igazodott, telt házasak voltak az előadások és a vetítések (a fennálló járványügyi rendelkezéseket betartva). A résztvevőkkel együtt olyan 50-60 fő volt jelen a Zentai Magyar Kamaraszínházban, melynek kamaratermében két előadást, a nagytermében pedig egyet játszottak. Volt egy új csapat is, a Palicsi Színjátszó Grund, az idén először vett részt a KSZFV-n, ami mindig nagy öröm számunkra, hiszen ez azt ígéri, hogy a következő években is velünk lesz, elég sok tagja lett most középiskolás. A zsűri tagjai Virág György, Crnkovity Gabriella és Szász Csongor voltak. A korábbi években kétnaposra duzzadt KSZFV az idén egynapos volt, egyrészt a vírushelyzet miatt, de az előadások és a filmek száma sem indokolta, hogy kétnapossá tegyük, így pedig visszanyúltunk a korábbi évekhez, amikor egy egész napot együtt töltöttünk, s éjjel hirdettünk eredményt. Az előadások és a filmek sok esetben reflektáltak a járványhelyzetre, de azokat a témákat is megjelenítették, amelyek ezt a generációt foglalkoztatják. Amíg a zsűri meghozta döntését, az idén nem előadást láthattak a fiatalok, hanem Tojzán Ákos és Tojzán Báldy Eszter csapatépítő foglalkozásán vettek részt. Az óbecsei döntőn is sokukkal találkoztunk, a csapat egy része pedig már Kavillón dolgozik a Tanyaszínház új előadásán, hiszen öt díjat is kiosztottak. Nagy köszönettel tartozunk W. Boros Gabriellának és a Zentai Magyar Kamaraszínház csapatának, mely, mint mindig, lelkesen segített nekünk, s az elmaradhatatlan és világhírű zentai KSZFV-s szendvics is ott díszelgett az asztalokon — mint tudjuk, enélkül nem KSZFV a KSZFV.


Fotók: Gutási Lukács

Szabó Gabriella a szervezője a Népzenei Vetélkedőnek, azaz a KNV-nek.

— A rendezvényt kezdettől fogva Temerinben, a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesülettel közösen szervezzük. Évről évre szép látképét, keresztmetszetét kapjuk itt a pillanatnyi népzenei helyzetnek. Érdekes volt, hogy most nem a megszokott időben tartottuk meg, ez a nyári időpont egy különös, fesztiválos hangulatot is kölcsönzött a KNV-nek. Tavaly nem tudtuk megszervezni, nem szerettük volna az online térbe helyezni, főleg a táncosok miatt. A felhozatalt nézve szembetűnő volt, hogy az idén kevesebb volt az énekes, pedig általában ez a legtömegesebb kategória, hiszen az énekléshez nem kell más, mint a hang, mely pedig kéznél van, szóval remélem, a jövőben ismét több énekes jelentkezik majd. A jó hír viszont az, hogy viszonylag sok volt a zenekar, s a táncosok is szép számmal képviseltették magukat. Külön öröm számomra, hogy az idén a KMV pedagógusdíját Kisimre Árpád és Kisimre Szerda Anna, a topolyai Cirkalom táncegyüttes csoportvezetői kapták, akik évek óta hoznak jobbnál jobb színvonalú produkciókat a KNV-re. Panna egyébként az első KNV-n még fellépett. Szép dolog ez, hiszen a zsűritagok is túlnyomórészt egyszeri KNV-fellépők voltak, s a felkészítők is. Ez a vetélkedő nem a kreatívkodásról szól, s az új irányzatokat nem is jelenítették meg a fiatalok. Ez szerintem azért nem baj, mert először el kell mélyülniük a forrásanyagokban, csak utána lehet azt alakítani, saját ízlésre formálni. A zsűri tagjai Szabó Annamária, Kelemen Zsolt és Kiss Zsélykó voltak. Ha össze kellene foglalnom, azt mondanám, az idén valahogy szabadabb, kötetlenebb, lazább volt mindenki, s ettől nagyon jó hangulata volt a vetélkedőnek.  

A színház, a film és a népzene után következett maga a KMV, azaz a beszédművészeti és az irodalmi vetélkedő, illetve megnyílt a Kör Galériában a kiállítás a fiatal képzőművészek alkotásaiból. Ez utóbbiról kérdeztem Oláh Dórit.

— Érdekes helyzet alakult ki a képzőművészeti vetélkedőn, mivel a zsűri kizárólag első helyeket ítélt oda, s ezekből is néhányat úgy, hogy összevont munkákat díjazott, melyek az ítészek szerint sorozatként jobban működtek, mint egyéni alkotásként, így valójában alkotócsoportok kaptak első helyet több kategóriában is. Véleményem szerint ez nagyon jó példa volt arra is, hogy lehet együtt is dolgozni, lehet nagyobban, alkotóközösségben gondolkozni, s így benevezni a KMV képzőművészeti szekciójába. Mi, szervezők egyébként is szeretjük, ha a gyerekeknek elindul a fantáziájuk, s olyasmivel jelentkeznek, amire addig nem volt példa, vagy nincs benne a szabályzatban, hiszen ez nem tilos, csak nekünk kell versenybe szállnunk a fiatalok kreativitásával. S erre a zsűri ezzel az idei díjazással nagyon jól rámutatott. A kiállításon sajnos nem mindenki munkája szerepelt, mert azzal, hogy a nyárra tolódott a rendezvény, az egyetemi felvételik a zsűrizés és a kiállítás közé estek, ezért sokan elvitték a munkáikat a felvételire, de még így is rengeteget sikerült közzétenni. A rajz kategória az idén nagyon erős volt, ez néha „megszalad”, mindenféle alkotás érkezik, hiszen ez a legegyszerűbb technika. A zsűri tagjai Klájó Adrián, Sinkovics Ede és Palásti Andrea voltak. Mindenki számára nehéz volt ez a mostani év, sokáig csak online oktatás folyt, s otthon jóval kevesebb dolgot tudtak a diákok megoldani, mint egy műteremben, de ez a helyzet a minőségen nem rontott. Kevesebb technika és kísérletezés volt látható, mint a korábbi években, és kisebb méretű munkák érkeztek be, ezt az online oktatásnak tudom be.

Végül Virág Kiss Anita elemezte a háromnapos KMV-t.

— A rendezvényre valamennyivel kevesebben jöttek el, mint az eddigi években, aminek két oka volt. Egyrészt az online oktatás — a tanárok jelezték is, hogy nagyon nehéz volt a fiatalokat így motiválni —, másrészt pedig az, hogy a nyári időpont sokaknak már nem felelt meg, táboroznak, felvételiznek vagy nyaralnak. Mintegy 400-450 diák vett részt az idei pályázaton az összes kategóriában. A döntőn 66 pályamű, nagyjából 70-80 diák szerepelt a két napon. Az, hogy több helyen nem volt körzeti megmérettetés, nemiképp érződött a döntőn, emiatt az idei évre jellemző volt, hogy a zsűri nem osztotta ki minden kategóriában az összes díjat. Emellett azért azt is ki kell emelnem, hogy számos különdíjat, táborozási, publikációs és újság-előfizetési díjat kaptak a versenyzők a felajánlásoknak hála, ami azért is jó, mert például a táborok szakmai fejlődést nyújtanak a diákoknak. Mindezek ellenére nagyon jó hétvégén vagyunk túl, 35 diák kért szállást, s amellett, hogy versenyeztek, mozogtak is, gitároztak a fűben, közösségépítő játékokat játszottak a színházudvarban, barátkoztak a szervezőkkel. Két koncertünk volt az idén, a Contrabayando és a Sin Seekas muzsikájára ropták a fiatalok, s a slam poetry sem maradt ki a programból. A beszédművészeti vetélkedő zsűrijének tagjai Antóci Dorottya, G. Erdélyi Hermina és Virág György voltak, a slam poetryt Ács Edvin, Tóth Johanna és Sóti Juli értékelte, az irodalmi alkotásokat pedig Hernyák Zsóka, Kelemen Emese és Antalovics Péter. A megzenésített versek véleményezéséhez a zsűri Krznarov Gergővel egészült ki. Azt gondolom, nagyon jó kerekasztal-beszélgetésen vagyunk túl az idén: kikértük a diákok véleményét arról, hogyan tudnánk hatékonyabban elérni őket, hogyan tudnánk segíteni azt, hogy minél többen jelentkezzenek a pályázatra. A diákokkal Instagram-, Facebook- és YouTube-hirdetésekről ötleteltünk, illetve közös Facebook-csoportról, KMV-applikációról, de arról is, hogy a részt vevő diákok népszerűsítsék a KMV-t az iskolájukban. Ez volt az idei év legjobb tapasztalata: hogy együtt gondolkodhattunk azokkal, akikért dolgozunk, hogy partnerek voltak ebben, hogy nekik is szívügyük ez a vetélkedő. Ezzel a pozitív tapasztalattal zártuk az ideit, és hamarosan nekifogunk a következő szervezéséhez, hiszen nincs rá egy egész évünk, jövőre már áprilisban találkozunk!

Azt kívánom nekik/nekünk, hogy ez legyen is így.

Fotók: Szabó Róbert

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..