A palicsi Villa Ancora munkatársaival és lakóival beszélgetve arra kerestem a választ, milyen az élet egy idősek otthonában, hogyan telnek a mindennapok, milyen szépségekkel és kihívásokkal jár az ott dolgozók és lakók közös élete. Elsőként Bíró Lívia igazgatónő, Bíró Dóra főnővér, valamint Bíró Zsolt menedzser mesélt az otthon működéséről.

Bíró Dóra, Bíró Lívia és Bíró Zsolt (A szerző felvétele)

B. L.: – Mára teljesen megváltozott az idősek otthonáról kialakított kép és a szolgáltatás minősége. Mi modern otthon vagyunk, egy szociális egészségügyi intézmény. Vannak nővéreink, egy orvosunk, aki hetente vizitel, fizioterapeutánk, foglalkozásvezetőnk, valamint szakács, kertész, takarítók, házmester. Nem vagyunk kórház, inkább egy bentlakásos intézmény, ahol az időseknek egy szép, otthonos környezetet nyújtunk. Az ancora szó azt jelenti: horgony. Átvitt értelemben tehát az idősek lehorgonyoznak itt, egy csendes kis öbölben, hogy méltóságteljes időskort élhessenek meg.

B. Zs.: – Rengeteg fiatal megy külföldre, az idősek pedig itt maradnak, és sokszor gondozást igényelnek, vagy csak szeretnének egy egyszerűbb, nyugodtabb életet, ház körüli teendők nélkül. Többféle otthon van, de úgy gondolom, mi abban különbözünk a többitől, hogy egy olyan gyönyörű helyet tudunk kínálni, ahol lehet élvezni az időskort.

A Villa Ancora egy családi vállalkozás két intézménnyel, az egyik Szabadkán, a másik Palicson található. Az idősgondozás terén húszéves tapasztalat áll mögötte, bel- és külföldön egyaránt ismert a tevékenysége.

Születésnapi ünnepség (A Villa Ancora képe)

* Milyen programokra van lehetőség?

B. Zs.: – Van egy programszervezőnk, aki mindennap különféle programokkal teszi szebbé az idősek napjait.

B. D.: – Nyilván figyelembe kell venni, hogy a bentlakóink nagy része fizikailag korlátozott. Az aktivitásokban nem tudnak mindannyian ugyanúgy részt venni, de azért igyekszünk olyan foglalkozásokat tartani, ahol mindannyian egyenrangúnak érzik magukat.

B. L.: – Sokszor érkeznek vendégek, gyermekcsoportok, valamelyik kultúregyesület, énekesek, táncosok, de volt már bűvészünk is. Nagy hangsúlyt helyezünk az ünnepekre, olyankor az idősek készítik a díszeket, aktívan bevonjuk őket, és élvezik is. Karácsonykor és húsvétkor jön a palicsi plébános és a pravoszláv pap misét tartani, mivel a lelki egyensúly is fontos. Próbáljuk az időseket jó életszínvonalon tartani, hogy ne azt érezzék, elvonultak egy olyan helyre, ahol semmi sem történik velük. Talán ezért is jönnek ennyien, mert látják, hogy itt foglalkozunk velük.

B. Zs.: – Megünnepeljük a születésnapokat, minden hónapban van egy kisebb rendezvény, zenészekkel, közös ebéddel, illetve ajándékot is kapnak. Minden hónapban készítünk egy összefoglalót az eseményekről, melyet egy kis újság formájában ki is adunk.

B. L.: – Az épületen kívül is szoktunk programokat szervezni. Közel van a Palicsi-tó, így gyakran ki szoktunk menni egy sétára, vagy be a városba. Hajókázáson is voltunk, a palicsi kultúrközpont is itt van a szomszédban. Repülőteret is látogattunk, a Szüreti Napokra is ki szoktunk menni. De mi is meg szoktuk itt szervezni a borkóstolót vagy az Oktoberfestet.

Hajókirándulás (A Villa Ancora képe)

B. Zs.: – Minden szobában nagyon jó az internethozzáférés, mindenütt van televízió, tehát ugyanúgy, mint otthon, az idősek tévéznek, sporteseményeket, sorozatokat néznek. Vannak közösségi terek, ahol időt tölthetnek együtt. A modern idősek otthonához tartozik az állandó kommunikáció. Ha kell, segítünk a kapcsolatfelvétellel, legyen az telefon, internet.

B. D.: – Készítünk pl. eper- vagy cseresznyedzsemet, sárgabaracklekvárt, és ebben az idősek nagyon szeretnek részt venni, közben kóstolgatnak, beszélgetnek, úgyhogy ezek szép közös programok. Van néhány bentlakó, aki még az ebéd megfőzésében is részt vesz, és ez nekik nagyon jó, mert hasznosnak érzik magukat. Van olyan is, aki a kertben a segít.

* Mennyire beszélhetünk zárt intézményről?

B. L.: – A biztonság érdekében a kapu be van csukva, de a bentlakók nagy része nem érzi magát bezárva, mivel a család napi szinten jöhet látogatóba. Az idősek bármikor elmehetnek, amikor szeretnének, több napra is. Nem vagyunk zárt intézmény, de vigyázunk azokra, akik demensek, és esetleg eltévedhetnek. Ilyenkor vagy kísérővel, vagy családtagokkal mennek. Amikor valaki elhelyezés iránt érdeklődik, akkor mindig mondjuk neki, hogy jöjjön el, akár a családdal, nézze meg az intézményt, és ha tetszik, akkor beköltözhet. Azt is hangsúlyozni szoktuk, hogy ez nem végleges megoldás: ha jobban lesznek, nyugodtan hazamehetnek, ez nem egy olyan hely, ahová becsukják őket, és többé haza sem mehetnek. Sok esetben átértékelik az életüket, amikor látják, hogy a biztonság és a szervezettség jólétet nyújt. Valójában egy hotelszerű ellátásban részesülnek. Minden szobához van külön fürdő, mindegyik maximum kétágyas, és mindenki úgy rendezi be, ahogyan szeretné.

* Hogyan kell elképzelni egy napot az otthonban?

B. D.: – A bentlakók reggel 7 óra körül szoktak ébredni, fél 8, 8-kor van a reggeli, utána kávéznak. 9 órától van a reggeli torna, minden hétköznap és szombaton – ha jó idő van, akkor kint szokott lenni. Munkaakciókat szervezünk, most például a meggyet tisztítják. Utána van egy kis szabadidő, ilyenkor mi elvégezzük a terápiák kiosztását azoknál, akinek szükségük van rá. Délben van az ebéd, utána csendes pihenő körülbelül 15-16 óráig, ezt követően kávé, majd a délutáni foglalkozás, és este 6-kor vacsora. Később mindenki azt csinálhat, amit szeretne.

* Úgy vettem észre, mindenkit a keresztnevén szólítanak, nagyon családias a légkör. 

B. Zs.: – Mindenkit névről ismerünk, hiszen napi kapcsolatban állunk. Némely bentlakónk nagyon hosszú ideig volt velünk, végigkísértük az élete egy jelentős szakaszát, vele voltunk végig, az élet minden pozitívumával és negatívumával együtt. Mindent úgy élünk meg, mint egy nagy család. Egy kedves szónak mindennap el kell hangzania, hogy érezzék, ránk számíthatnak. A hozzátartozókat is név szerint ismerjük, napi szinten hívhatnak bennünket.

B. D.: – Az idősek már közelednek az életük vége felé, és nagyon sokszor palliatív ápolást végzünk, melyben sajnos nem várható nagy javulás, nincs meg az a pozitív élmény, hogy valaki felépül, és utána még sokáig él boldogan. Nagyon sokszor már valamilyen mentális vagy fizikai betegséggel érkeznek. Viszont olyanok is jönnek, akik például eltörték a csípőjüket, és csak addig vannak itt, amíg fel nem épülnek. Az egy pozitív élmény, amikor újra megtanulnak járni, majd haza tudnak menni, és ugyanúgy tudják élni a hétköznapjaikat, mint azelőtt.

B. L.: – Volt egy bentlakónk, aki nagyon rossz állapotban érkezett, majd itt ismerkedett meg egy hölggyel. Miután felépült, bejelentette, hogy munkát is talált magának. Volt nemrég egy bentlakónk, aki úgy jött, hogy nem evett, nem kommunikált senkivel, most viszont igen. Ha egy olyan személy, akiről már lemondtak, felépül, és elkezd beilleszkedni az itteni életbe, az hihetetlen sikerélmény. Sokszor a magányból és a demenciából hozza ki őket ez a közösség. Itt mindig van, aki meghallgatja őket.

* A villa ékköve egyértelműen a kert, benne Mazsolával, a terápiás kutyával és a halastóval.

B. L.: – Büszkék vagyunk a gyönyörű kertünkre. Van egy kertészünk, akit az idősek szeretnek, mindig örömmel nézik, hogy mit csinál. A kert a látogatóba érkező családnak is nagyon jó. Minden generáció élvezi. Rengeteg ülőhely van az udvarban, a családok el tudnak egy kicsit vonulni, hogy egymás közt beszéljék meg, amit kell.

Rajsli Etelka és férje, Rajsli Zoltán együtt költöztek be az otthonba.

R. E.: – Már több mint négy éve vagyunk itt. Otthon már nem ment, próbálkoztunk mindennel, és akkor döntöttünk úgy a gyerekekkel, hogy bejövünk az otthonba. A férjem és a fiam eljött körülnézni. Adaiak vagyunk, és több adai is van itt, az ő látogatóik pedig hozzák a híreket. Csak pozitívan nyilatkozhatok a helyről.

R. Z.: – Olyan helyzetbe kerültem, hogy nehezemre esett minden pillanatban 100%-osan segíteni Etinek. Ez a hely olyan, mint egy nyaraló, és valóban úgy is érezzük magunkat, mintha nyaralnánk. Nagyon jó az ellátás, szép a környezet bent is, kint is. Van, hogy elsétálunk a tópartra, a környéket is bejárjuk, nincs hiányérzetünk.

Eti néni és Zoli bácsi (A szerző felvétele)

A beszélgetések végére egyértelművé vált, hogy az időskor nem feltétlenül a lemondás időszaka. Megfelelő környezetben, gondoskodással és közösségben ez az életszakasz is lehet nyugodt, aktív és örömteli – olyan, amelyben az ember továbbra is otthon érezheti magát.

Fotók: A szerző és a Villa Ancora felvételei