A téma tehát megvolt, néhány hónappal ezelőtt ugyanis a Rónában már szó esett arról, hogy miként kell felnevelni a malacokat. Egy kiváló zentagunarasi gazdával beszélgettünk, Dudás Lászlóval, aki tapasztalatait megosztva felvilágosított bennünket, hogy mire is kell ügyelni a sertéseknél, a malacból disznóvá történő nevelés közben. Mellékesen párhuzamot vonhatunk a két héttel korábbi írás tartalmával, amikor is a baromfik és a nyulak tenyésztéséről szóltunk. Az alapok megegyeznek, hiszen nagy figyelmet kell annak szentelni, hogy a megfelelő egyedeket szaporítsuk tovább, valamint hogy a közvetlen világra jövetel vagy éppen kikelés után óvatosan kell bánnunk a kis haszonállatokkal, jószágokkal.

Mindennek tudatában és a szakirodalom ismeretében a mai napon, illetve az olvasásnak a pillanatában arra keressük a választ, hogy milyen jegyekkel kell bírnia egy igazi tenyészállatnak, valamint melyeket éri meg a továbbiakban is tartani a gazdaságban.

A szaporítás előtt az anyakoca és az utánpótlás megválasztásakor több tulajdonságot kell figyelembe venni: az állat egészségét, az explicit elsődleges és másodlagos ivarjellegét, a szaporodásának hosszát, hogy milyen gyorsan képes súlygyarapodást felmutatni, és végül a vágóértékét.

A továbbtartásra választott egyed esetében mindennél fontosabb, hogy egészséges legyen. Erre az állatra jellemző, hogy jó az étvágya, biztos a járása, valamint élénk a vérmérséklete. Egy ilyen jószág orrkorongja hűvös és nyirkos, bőre feszes és sima, felfelé kunkorodik a farka. A tenyésztő által kiválasztott sertésnek tisztán kell mutatnia a fajtajellegeket. Fontos, hogy a csontváza szilárd legyen jó izomzattal, sőt arra is ügyelni kell, hogy a súlya megfeleljen a korának, illetve a továbbtartásra szánt jószágoknál különösen fontos, hogy a vérmérsékletük nyugodt legyen. Ezeknél a sertéseknél jobb, ha a fejük könnyed, középhosszúságú, mellkasuk a fajtához hasonló, válluk húsos, és megmutatkozik, ha nem befűződés nélkül kapcsolódik a mellkashoz a lapockák mögött. Egy ilyen disznó hátának szélesnek kell lennie, igazán izmosnak, mérsékelten domborúnak. Hasa is feszes, de az oldalak mélyek s a far is izmos. Nem elhanyagolható továbbá, hogy a lábai középhosszúak, csüdjei rövidek, csülkei zártak, lábállása minden szempontból szabályos. Ha a kocákról esik szó, a megfelelő csecsszám a tizenkettő vagy a tizennégy.

A jószágok gazdasági értékét több tulajdonság szabja meg. Ha a gazda egy alkalommal csak egy tulajdonságot vesz figyelembe, akkor el kell hanyagolnia néhány olyat, amely lenyomhatja a sertés árát. Például ha a kocasüldő kiválasztásakor csak a súlygyarapodással törődik, az állatok organizmusa rohamosan gyengülhet. Ám elkerülhető a disznók értékének zuhanása, ha a gazda tudatosan tér át egyik tulajdonságról a másik fejlesztésére úgy, hogy az elsődlegesen figyelembe vett jellemző esetében már eredményt ért el.

A fajállatokról elmondható, hogy a hússertések igénylik a kiváló minőségű takarmányt, főként az olyat, amely állati eredetű fehérjét tartalmaz. A hústermelés szempontjából ez teljességében elfogadható és érthető. A rosszabb minőségű takarmányra nagyon érzékenyek ezek az állatok. Itt a különbségek a súlygyarapodás és a takarmányértékesítés területén érzékelhetőek. Ilyenkor előfordul, hogy a csontváz és az izomzat nem megfelelő arányban fejlődik, a sertés feje nagy lesz, lábai hosszúak. Fontos, hogy az ápolásnál, valamint a gondozásnál és az elhelyezésnél ezek az állatok sokkalta igényesebbek.

Illusztráció (Pixabay.com)