Zivatarban vagy napsütésben, de egy fedél alatt
2010.06.09.
LXV. évf. 23. szám
Zivatarban vagy napsütésben, de egy fedél alatt
Vendégek az asztalnál: Kovács Elvira, Pásztor Bálint, Dudás Károly, Dévavári Zoltán és Mérges Sándor -Szabó Attila fotói

Esős időben indultunk, ragyogó napsütésben érkeztünk a múlt héten Dél-Bánság csücskébe, Hertelendyfalvára, ahol a Hét Nap szerkesztősége tartott élőújságot. A rendezvény keretében szó volt a Magyar Nemzeti Tanács -- akkor még közelgő -- megválasztásáról is. A vendégeket és az érdeklődőket -- közöttük Halász Béla tiszteletes urat -- a házigazda, a Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület nevében Lőcsei Vilmos elnök, majd Dudás Károly, a Hét Nap főszerkesztője köszöntötte.

A hertelendyfalvi közönség

A jelenlévőkhöz szólt Dévavári Zoltán, a VMSZ alelnöke, és kiemelte: éppen a délvidéki magyarság mondhatja el, hogy a saját kezébe veszi az oktatás, a művelődés, a tájékoztatás és a nyelvhasználat kérdéseinek a megoldását azáltal, hogy a gyászos trianoni békediktátum 90. évfordulója után két nappal közvetlenül választott nemzeti tanácsot magának. Mérges Sándor, a Magyar Összefogás lista jelöltje a szórványmagyarság sorsát vázolta fel, Kovács Elvira és Pásztor Bálint, a szerb parlament képviselői a hertelendyfalvi közösségről beszéltek, amely a nehézségek ellenére is megőrizte székely nyelvjárását és a hagyományait, valamint köszönetet mondtak azért, hogy a településen élők feliratkoztak a magyar választói névjegyzékre. Hangsúlyozták azt is, hogy különbség van magyar és magyar között, hiszen vannak olyanok, akik a tömbben és a szórványban egyaránt évtizedek óta fáradhatatlanul munkálkodnak a vajdasági magyarság sorsának a jobbításáért, és olyanok is, akiket Belgrádból vezérelnek.
A műsorban a Hét Nap vendégeként fellépett a szabadkai Juhász zenekar két tagja, Juhász Gábor és Gyula, valamint Kónya Sándor csókai versénekes, Martinek Imre, a Bánáti Újság dél-bánáti munkatársa pedig furulyaszólóval mutatkozott be. Szerkesztőségünkből jelen volt még Szabó Attila fotóriporter, Lackó Ildikó példányszámfelelős és Tóth Lívia, a Bánáti Újság szerkesztője, aki egyben a műsorvezető szerepét is betöltötte. A Hét Nap élőújsága, amely ebben a sorozatban éppen a hetedik volt, ezúttal is tárgysorsjátékkal zárult, valamint az érdeklődők megtekinthették Szalai Attila karikatúra-kiállítását.
Az est kezdetén elhangzott, a szórványban élők gyakran úgy érzik, mindenki megfeledkezett róluk, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Hét Nap a több mint 15 éve létező Bánáti Újság című mellékletében ezzel a vidékkel is gyakran foglalkozik. ''És a cél ugyebár egyszerű: hogy békességben s igazságban éljünk mindnyájan egy fedél alatt. S kiket egyformán ver a zivatar, egyformán süssön azokra a nap is.” (Wass Albert)

Képgaléria
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..