Viselkedjen természetesen!

Viselkedjen természetesen!

Earl Gardner: Viselkedjen természetesen!

Most egy kisebb példányszámú lap riportere vagyok, tehát nagyjából tudomásom van mindenről, ami Londonban megesik. Tapasztalatból tudom — húsz év alatt megtanultam —, hogy a sűrű izgalmak nemcsak a zajos városnegyedben, mint például a híres Sohóban, várnak az emberre. Esemény mindenütt akad, ha jó a szimatod, és nem csalatkozol abban a bizonyos „megérzés”-ben.

A lokálban ráfutottam Al Greenre, a rendőrség valamikori felügyelőjére. Green pillantott meg elsőnek. Ma sem tudom, hogy mi volt az elsődleges szándéka. Talán meghív egy kávéra, gondoltam, de nem ez történt. Én mégis le akartam ülni az asztalához.

Green ma osztályvezető. A betegeskedő Stuartot helyettesíti. Évek óta ismerem. Egy alkalommal szolgálatot tettem neki, de ez „long sztori”, nem untatom önöket a múlt átmesélésével...

Először a jobbját nyújtotta felém, és miután én haboztam, meggondolta magát, és csak intett, hogy leülhetek, ha éppen akarok, nem ellenzi.

— Örülök, hogy látom — mondtam barátságosan.

— Én is örvendek. Ne oda, üljön inkább a másik székre!

Szándékomban volt leülni az asztal jobb sarkára, háttal a lokálnak. Szeretem szem előtt tartani az utcát, a nyüzsgést, hiszen bármikor történhet valami, nem igaz?

— Számomra most nagyon fontos, hogy olyan széken ücsörögjön, ahonnan mindent láthat. Ne bámészkodjon mindenfelé. Viselkedjen természetesen. Parancsol egy kávét? — kérdezte Green az eléggé homályos bevezető után.

Odaintette a pincérlányt. Én megrendeltem a kávét.

— Emlékszik Adamsonra? — kérdezte Green váratlanul.

Néhány pillanatig gondolkoztam.

— Mindaz régen történt — jegyeztem meg végül —, tizenöt vagy húsz évvel ezelőtt. Adamson eltűnt, nem?

— Eltűnt, mint a kámfor. Egyszer majdnem elcsíptem. Veszélyes fickó. Bérgyilkos. Profi. Sohasem láttam az arcát, senki sem látta. Nincs róla fotónk. Adamson volt a láthatatlan gyilkos. A nagy talány. Ebben a pillanatban a lokálban tartózkodik.

— Mit beszél? Megőrült?

— Maga nem olvas újságot? Tíz perc múlva befut a vonat a vád koronatanújával. Ez a tanú eldönti a pert: a vádlottat börtönbe juttatja. Igen ám, de vannak emberek, akik azon fáradoznak, hogy a vádlottat felmentsék. Az úrnak drága a bőre, érti? Tehát a koronatanút el kellene tenni láb alól. Hallott már ilyesmiről, nem? A koronatanú a Victoria állomástól a tárgyalóteremig gyalog teszi meg az utat. Az ügy kiszivárgott az alvilágból. Adamson valahol lesben áll, és végez az illetővel. Hogy pontosan hol, nem tudjuk. Ma reggel megtudtam, hogy Adamson betér ebbe a lokálba, ahol találkája van valakivel vagy valakikkel. Innen indul akcióba. A besúgó sem mindenható, nem tudhat minden részletet...

— Mit nem mond!

— Adamson tehát már a lokálban tartózkodik.

— Tréfál?

— Gondolja?

A szomszédos asztal mellől felállt négy leány, és nevetve rohantak a kijárat felé, majd eltűntek az utca forgatagában. Még négy asztalnál ültek. Green újságot tolt elém.

— Tegyen úgy, mint aki olvas — tanácsolta —, és tartsa szemmel a vendégeket.

A kávé nem ízlett. Olyan volt, mint a mosogatóvíz. A kiskanállal megkevertem a sűrű löttyöt, és végül belelapoztam az újságba. Elkezdtem fészkelődni a székemen, majd körülnéztem a lokálban. Előttem egy marhaerős egészséges ábrázatú ember fújta a füstöt a pipájából. A haja hófehér. Mögötte, elég közel a söntéshez, egy szakállas pasast pillantottam meg. Egy nagy tányér spagettit tartott maga előtt. Volt ebben az emberben valami állati, ahogyan tömte magába az ételt. Nem messze tőle üldögélt egy vézna alak, aki a hátát nekitámasztotta a falnak. A haja rövidre nyírva. Nem láthattam az arcát, mert maga előtt tartotta az újságot, és nekem úgy tűnt, hogy szándékosan bújt a lap mögé. Egyszer kipislantott az újság mögül, ez volt minden.

A negyedik férfi a bejárati ajtó mellett foglalt helyet. Nem vettem észre rajta semmi rendkívülit, semmi gyanúsat. Hatalmas bajsza nevetségesen hatott. Ujjai között cigaretta égett. A másik kezével a bajszát babrálgatta.

— Ne bámulja oket ilyen feltűnően! — figyelmeztetett Green. — Maradjon nyugton. Az a fickó nem egy ostoba őslény. Gyújtson rá, és törölje meg az orrát. Csináljon valamit, ami nem feltűnő.

Az idegeim megfeszültek. Az órámra pillantottam. Cigaretta után kutattam a zsebeimben. Green az orrom alá tolta az öngyújtóját, és ebben a pillanatban világosság gyúlt az agyamban.

— Gyújtsa meg a cigarettámat, nagyon szépen kérem — mondtam. — Át szeretnék nézni a válla felett, mintegy véletlenül... Köszönöm... Igen, értem.

— Mi történt?

— Az a vézna fickó...

— Mi van vele?

— Fordítva tartja az újságot.

Váratlanul egy mentőautó szirénázott végig az utcán. A szakállas és a pipázgató alak kíváncsian felkapták a fejüket. A vézna alak és bajszos meg sem moccant.

— A hurok egyre szorul — jegyezte meg Green.

— Felfedezte?

— Hogyne, percekkel ezelőtt.

— Én is, de nem vagyok biztos a dolgomban.

— Hát akkor én most kinyitom a szemét. Adamson profi gyilkos, aki sohasem hagyja otthon a fegyverét. Ragaszkodik a revolveréhez. Megtudtam már akkor, amikor belépett a lokálba. Érti? Érti most már?

Green túl nagy hangsúlyt adott a „most” szónak. Meglehet, hogy ez a jelszó, mert a vézna fickó és a bajszos felálltak, majd felénk indultak.

— Gondolkozzunk, jó?

— Nagyon jó — válaszoltam.

— Az embernek két keze van, ugye?

— Ebben igaza van, Green.

— Az ember rendszerint mindkét kezét igénybe veszi. Maga nem, á, maga nem. Három alkalmat adtam önnek, hogy kihúzza a kezét a jobb zsebéből. Először le akartam kezelni önnel. Nem akarta megszorítani a jobbomat, amíg a kávét kanalazgatta, odanyújtottam önnek az újságot. Először befejezte a kevergetést, és csak azután nyúlt a lap után. Végül felkínáltam önnek az öngyújtómat, s erre maga mit tett? Nem használta a jobb kezét, hanem talált valami kifogást, hogy átnézhessen a vállam felett. Ön szerelmese a fegyverének, uram. Én tudom, hogy mi van a zsebében.

Csalódottan néztem körül. A vézna alak és a bajszos mellettem álltak. Hekusok, semmi kétség.

— Hárman egy ellen — mondta Green magabiztosan. — Ne törje a fejét, Adamson. Adja át a fegyverét!


November 8-ától mindennap este 7.00-kor bűnügyi novella. Csak a Hét Nap online-kiadásában.
77 napon át. Jó szórakozást!

Ha elmulasztotta, olvassa el az eddigieket is:
1. Ed Diamont: Mindenét elvette
2. Mel Chase: Megásta a sírját
3. William Webb: A szerelem vak
4. David Cruise: Maga az ördög
5. Chris Pollack: Számított a támogatására
6. Elmer Morrion: Dolores
7. Gedeon Donella: Nincs okosabb dolga

Címkék: hetnapkrimi
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadpolc rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Viselkedjen természetesen!
Szabadpolc
  • Elmer Carpenter
  • 2015.01.23.
  • LXX. évfolyam 3. szám
Viselkedjen természetesen!
Szabadpolc
  • Ernest Wallace
  • 2015.01.22.
  • LXX. évfolyam 3. szám
Facebook

Támogatóink