home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Videójátékosként a múltban — 2021
Dudás Viktor
2022.02.02.
LXXVII. évf. 4. szám
Videójátékosként a múltban — 2021

Ki kell emelni, hogy 2021-ben is volt néhány hír a videójátékok területén. De hogy mégis melyek voltak ezek, erre egy kissé komplexebb válasszal kellett készülnünk az olvasók részére.

Mint azt tavaly már a Hét Nap hasábjain közöltük, 2020 novemberében megjelent a konzolok 9. generációja, azaz a Sony PlayStation 5, valamint az Xbox Series X és az S. Mi lett ezekkel a konzolokkal? Azonkívül, hogy nagyon hozzájuk sem lehet jutni, illetve hogy talán az egyik legjobban fogyó konzolgeneráció lett, semmi sem. Az sem mondható fontosnak, hogy a PlayStation azon ügyködik, hogy az összes konzolgenerációjának a játékait futtassa a zászlóshajóján, illetve hogy az Xbox Game Studios anyavállalata, a Microsoft csaknem 68,7 milliárd dollárért vásárolta fel az Activision Blizzardot, mely korábban maga is számos erős játékost kebelezett be a játékfejlesztő stúdiók közül — bár az is igaz, hogy mindez 2022 januárjában történt. Kedves olvasók, remélem, a szarkazmust könnyedén kiolvasták a sorok közül, mivel a koronavírusból való kilábalás évében, bár játékszoftveres fronton a jelentősebb címek területén igen szerény volt a felhozatal, számos esemény érintette közvetlenül vagy közvetetten a virtuális szórakozásra vágyó fogyasztókat.


It Takes Two (forrás: games.rs)

Ezért mielőtt még a játékfelhozatalra térnénk rá, fontos beszélnünk a konzol- és a videókártya- (VGA) hiányról, mely a félvezetők globális hiányával hozható összefüggésbe, illetve azzal is, hogy az internetes webáruházak virtuális polcaira felkerülő termékeket viszonteladók automatizált vásárlóprogramokkal, azaz botokkal happolják el, a megjelenés után néhány percen belül. Ez nagy fejfájást okoz a játszani vágyóknak, ahogyan az is, hogy a kriptovalutát bányászni akaró újdonsült vállalkozók ugyancsak felvásárolják a számítógépes játékok esetében legtöbbször nélkülözhetetlen videókártyákat. A kriptovaluta témájába esetleg egy másik alkalommal ássuk bele magunkat, hiszen annak a kérdésköre is olyan tartalmas, mint A Gyűrűk Ura trilógiája, sőt… Szóval, vásárolhatunk mi konzolokat és VGA-kat, a korábban említett viszonteladók miatt azonban, akiket ezekben a berkekben csak skalpereknek neveznek — és azt is megjegyezném, hogy nagyon nem szeretik őket —, csak óriási felárral tehetjük ezt meg. Hogy lehet itt okos az ember? — kérdem én, mert van egy sanda gyanúm, hogy sehogyan sem, s az is kijelenthető, hogy a videójáték-ipar, mely tavaly nem mellesleg 180,3 milliárd dollárt termelt, lassan a gazdagok sportjává válik. De, és ez valóban egy nagy de, a Microsoft Game Pass szolgáltatása az Xbox Series S-szel párosítva hihetetlen módon most egy viszonylag megfizethető kapu a next-gen élménybe. Én valóban nem emlékszem olyanra, hogy valaha is olcsóbb lett volna konzolt és játékot vásárolni, mint egy számítógépbe beruházni, és most itt nem térnék ki a vidékünkön igencsak népszerű kalózkodásra. Tavaly arra számítottunk, hogy lassan, mégis dinamikusan állnak helyre a dolgok a régi rend szerint, ám ez egyáltalán nem így történt. És ez valóban egy elszomorító hír, sok játékos számára ugyanis a virtuális világ néhány órányi szabadulást nyújtott a sok jelzővel illethető valóságból. De, és ez ismételten egy nagy de, mi továbbra is bízunk ha nem is a legjobbakban, de a jobban. És most már térjünk át a lényegre, a játékokra.

Ahogyan azt az imént már említettem, tavaly a játékszoftverek tekintetében igencsak szerény volt a felhozatal. Itt leginkább a többjátékos élményt nyújtó programok és azok közül sem feltétlenül a legfrissebbek taroltak leginkább. Példaként megemlítendő a Fortnite vagy a Rocket League, melyek az Epic Games égisze alatt jelentek meg, vagy a Dota 2 és a Counter-Strike: GO, melyek a Valve kedvenckéi. Ezek a játékok 2012 és 2017 közöttiek, de még mindig hatalmas tömegeket vonzanak. Sokan játszották még a League of Legendst, a Minecraftot és a New Worldöt is, ez utóbbi jelent meg egyetlenként a 21-essel fémjelzett évben.

Az óév valóban különös volt a fentebb már taglalt okokból, valamint azért is, mert egy új konzolgeneráció kezdett benne érvényesülni. A Sony az egyik klasszikusát hozta el a PlayStation 5-ösére Ratchet & Clank: Rift Apart címmel. A videójáték egyik érdekessége a lélegzetelállító látványvilága, mely egyáltalán nem különbözik egy mai, modern animációs filmétől. Ez egyébként egy gyermekek számára különösen ajánlott, külső nézetű lövöldözős játék, melynek fontos részei az ugrálós, azaz a platformer elemei. A Sony ezzel szerette volna bemutatni, mire is képes valójában a PlayStation 5, és szerény véleményem szerint ez sikerült is a cégnek, hiszen a játék — amellett, hogy minden nevesebb, játékteszteléssel foglalkozó internetes oldaltól majdnem tökéletes értékelést zsebelt be — hozta a valódi Ratchet & Clank élményt, melyet 2002-ben a PlayStation 2-esünkön tapasztalhattunk meg az eredeti játék megjelenésekor. Ez a sorozat általában a barátság és a bátorság kérdéskörét járja körül, amit most is sikeresen végzett el, az Insomniac Games csapatának köszönhetően.


Ratchet & Clank Rift Apart (forrás: playstation.com)

A másik nagy meglepetés az It Takes Two volt, mely a korábban már az A Way Outtal bizonyító Hazelight Studiosból került ki, az Electronic Arts szárnyai alatt. A külső nézetű platformerjáték az utóbbi év legjobban fogadott címe lett, hiszen a barátságos, már-már párterápia-szerű kooperációs játékprogram a minijátékaival és a változatos helyszíneivel olyan maradandó élményt nyújtott az azt kipróbálóknak, amilyenben eddig még soha vagy csak nagyon ritkán részesülhettek. Véleményem szerint megérdemelten foglalja el a 2021-ben a legjobbak számára fenntartott helyek valamelyikét, hiszen korunk egyik aktuális problémájával foglalkozik, a válással, azzal, hogy érdemes-e harcolni a párunkért jóban és rosszban.


Forza Horizon 5 (forrás: pocket-lint.com)

Az imént beszéltünk egy Sony-exkluzívról, most pedig az Xbox- és PC-s platformokra megjelenő játékokról szólunk, melyeket a rajongók már nagyon hosszú ideje vártak. Ezek a Halo Infinite és a Forza Horizon 5. A két szoftver alapjaiban különbözik egymástól, hiszen a Halo a planéta egyik legismertebb belső nézetű lövöldözős játéka, a másik pedig az autószimulációs szoftverek üdvöskéje. És hogy miben hasonlítanak? Mindkettő lehetővé teszi, hogy bárki leüljön eléjük, és addig szórakozzon velük, ameddig csak szeretne. Mondhatni, teljesen nyílt világúak, így az ember arra barangolhat, illetve gurulhat el, amerre csak akar, közben pedig feladatokat teljesíthet a saját tempójában, és nem utolsósorban mindezt pofás tálalás közben végezheti. Többjátékos elemekkel is bírnak, melyek így végteleníthetik a játékok tartalmát. Mindkét cím erősen ajánlott.


Halo Infinite (forrás: gamerant.com)

Ezeket emeltük tehát ki a tavalyi felhozatalból, de senki se gondolja, hogy ne lettek volna még meglepetések. Jó visszajelzéseket kapott a többi közt a Resident Evil Village, a Deathloop, a Metroid Dread és a Psychonauts 2, de még a Far Cry 6 is, melyről korábban már bővebben is írtunk.

Érdekes volt ez az óév, mindenesetre én már várom, mit is tartogat 2022, amiről jövő heti számunkban számolunk majd be bővebben.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..