Verseket ír, néptáncol, énekel, sportol...

Verseket ír, néptáncol, énekel, sportol...

A verseci Tóth Angéla portréja

A tizenhat éves, verseci Tóth Angéla sokadik rápillantásra sem különbözik örökmozgó korosztályától. Társaságkedvelő, szeret utazni, az új ismereteket pedig — ha csak teheti! — mindig a legjobbaktól igyekszik begyűjteni. Viszont mihelyt a szabadidő kihasználásának hogyanja s mikéntje kerül szóba, az egész profil azonnal megváltozik.


A rangidős verseci hagyományőrzők között

Kezdetben volt a versírás, melyhez a leányka szép lassacskán a színészetet, a sportot és a néptáncot is hozzátapasztotta. Érmekkel és dicsérő oklevelekkel hitelesített nyilvános elismerésekkel is kiegészítve mindezt. Most ott tart, hogy napjában három-négy verset is megír olykor, a soron következő esztendőben pedig verseskötetet tervez megjelentetni.


Kékfestőviseletben

— Legelső zsengéimet negyedikes koromban írtam. Életem naplójának alkotóelemei voltak e sorok. Rendhagyó, rímekbe foglalt vallomások, ezek által az írott szavaknak is hűséget fogadhattam. Örömmel, mégis zömmel rejtőzködően. Szerb nyelv és irodalom szakos tanárnőm bátorítására, közbenjárására verseimet — hatodikos lehettem akkortájt — a szülővárosomon kívüli közösségek is megismerhették.

A hetedik művészet iránti ragaszkodása révén Angéla a verseci Sterija Népszínházba is bejutott. Gyermekszínészként idestova egy évtizede van jelen az életet jelentő deszkákon. A sportok közül viszont a japán gyökerű chanbarunak szavazott bizalmat. Ösztönszerűen történt, és azóta beigazolódott: telitalálat volt a döntése. A tatamiról csak elvétve távozott dobogós eredmények nélkül. Németország, Franciaország, Itália, Magyarország…

„Ne hagyjátok a templomot. A templomot s az iskolát!” — írta Reményik Sándor. Versecen az 1992-ben megszűnt(etett) magyar nyelvű oktatást a helyi Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesületben folyó anyanyelvápoló aktivitások igyekeznek helyettesíteni. Mindezekben, szülei és közeli rokonai példáját követve, Angéla is megtalálta helyét. Néptáncol, énekel, életvidám jellemével pedig másokat is aktív szerepvállalásra ösztönöz. A Szent Gellért-templomban kórustag, ministrál is vasárnaponként. A 2018. évi római ministránszarándoklaton a leányka Ferenc pápával is kezet foghatott.

És mik a tervei a későbbiekre nézve?

— Jelenleg Alibunáron tanulok, az ottani közgazdasági szakközépiskolában, a jelek szerint pedig hamarosan a belgrádi JDP-ben is meglészen a tagságom. A továbbiakban szeretnék eljutni Budapestre, a kántorképzőbe, bár a teológia is közel áll hozzám. Mindemellett a testi és szellemi fogyatékkal élő gyermekek fejlesztésével szeretnék majd foglalkozni. A legjobb tudásom és képességeim szerint.


A képek Tóth Angéla fotóarchívumából

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Verseket ír, néptáncol, énekel, sportol...
Bánáti Újság
  • Borbély Tivadar
  • 2019.10.11.
  • LXXIV. évfolyam 41. szám
Facebook

Támogatóink