„A rákkeltő anyagok ugyan képesek a sejtszintű károkozásra, de hogy a rákos átalakulás megjelenik-e érzékelhető méretben, és átveszi-e az uralmat az egészséges szövetjeink felett, ez már leginkább döntéseink, napi szokásaink, választásaink kérdése” (Iller Barbara).

Minden, amire szükségünk van, úgy jön létre, hogy előbb eltervezünk valamit, amit szeretnénk megvalósítani, amihez általában valamilyen eszközre van szükségünk. Ha nem találunk ilyen eszközt, magunknak kell megalkotni. Pl. a csavar meghúzásához csavarhúzó kell, ha nincs, nekünk kell megteremteni, így tudjuk véghez vinni tervünket. Tehát minden olyan alkotott tárgy, amelyre szükségünk van, először eszmeileg jön létre, majd utána születik meg tárgyi, anyagi valóságában. Pl. a szög kihúzásához harapófogóra van szükség, ezért kellett megalkotni a harapófogót. Először megszületik az elképzelés, az idea, utána a megvalósításhoz való kellékek kényszere, majd megalkotjuk a végrehajtáshoz szükséges eszközöket: dologi, megfogható formában. A kivételek mi, emberek vagyunk, mert először megszületünk, világra jövünk, minden terv nélkül, majd az élet folyamán töltődünk fel eszmékkel, ideákkal, szándékokkal. Hogy az újszülöttnek milyen élete, sorsa lesz, elsősorban a neveltetéstől, szülői szeretettől, majd azoktól a fogalmaktól, gondolatoktól, életmódtól függ, amelyeket élete folyamán megtapasztal, elfogad, beépít magába, majd ezek alapján él és cselekszik.

Mindannyiunkban felmerül a kérdés, ki és mi irányítja sorsunkat. Mindannyian keressük a magyarázatot a miértekre. Az ókorban a görögök úgy hitték, hogy az embernek végzete van, melyet az istenek írtak elő, és mely könyörtelenül beteljesül, megváltoztathatatlan. Lehet küzdeni, harcolni ellene, a győzelem reménye nélkül (lásd: Szophoklész Oidipusza). Akik a végzetben hisznek, azt vallják, hogy az egyén élete előre megírt „szövegkönyv” alapján zajlik. 

„Semmi sem véletlen. Minden okkal történik, és az ok mélyen bennünk rejtőzik” (Rachel Joyce)

A végzet azonban az idők folyamán sorssá szelídült, napjainkban képesek vagyunk magunk is irányítani életünket, sorsunkat, lehetünk saját szerencsénk kovácsai, mert van szabad akaratunk, melyet csupán a cselekvőképességünk határol be. A sors fogalma lazább, mint a végzeté, és a szabad akarat több teret nyújt ahhoz, hogy sorsdöntő pillanatokban beleszóljunk saját életünk menetébe, és ne legyünk a végzet kiszolgáltatottjai. A sors esély, megszabja, hogy melyik lehetőséget válasszuk, használjuk ki, és melyiket ne. Igaz, hogy van szabad akaratunk, de cselekvőképességünknek gátjai vannak, behatárolják a szabad akaratot. Pl. hiába szeretnénk felmenni az Androméda-ködbe, mégsem tudjuk megcselekedni. E gátakon belül dönthetünk, hogy mikor mit teszünk, mikor mit választunk, hová, merre tartunk. Életünk minden pillanata döntéseinktől függ, hogy mit hozunk ki önmagunkból és a lehetőségeinkből, mennyire használjuk ki adottságainkat, hogy milyen mértékben válunk a külső hatások játékszerévé. 

„Ahhoz, hogy megváltoztassuk a viselkedésünket, az érzéseinket kell megváltoztatnunk, ehhez pedig mindenekelőtt a gondolatainkat kell megváltoztatnunk” (Edith Eva Eger)

Így van ez a betegségekkel is. A szabad akarat és az egészség között szoros a kapcsolat, hiszen döntéseinkkel magunk választjuk meg cselekedeteinket, életmódunkat, ezzel jelentős mértékben befolyásolva egészségünket. A szabad akarat mégsem egyenlő azzal, hogy bármit megtehetünk, hanem szabadon dönthetünk a rendelkezésre álló lehetőségek között, pl. a fizikai aktivitás vagy a táplálkozás terén, melyek mind hozzájárulnak az egészséghez vagy betegséghez. Kérdezhetnénk, sorsunk tekintetében mi veszélyesebb: a gének, az életmód vagy a gondolkodásunk? 

Mindinkább kirajzolódik az a kép, hogy a génjeink a fegyver, de az életmódunk húzza meg a ravaszt. A gének olyan fegyverek, amelyek csak akkor sülnek el, ha az életmódunkkal meghúzzuk a ravaszt. Erre az epigenetikai kutatások irányították rá a figyelmet, és változtatták meg az addigi elképzeléseket. A gének mellett tehát az életmód, a stressz, a környezeti tényezők stb. befolyásolhatják sorsunk alakulását, mi több, öröklődéssel még az utódaink egészségét is. Erre világít rá az epigenetika: hogy a környezeti és más külső-belső tényezők miként tudják szabályozni a gének működését. Az epigenetikai szabályozás nem az öröklődés útján, hanem azon felül érvényesül. Eszerint a szüleinktől egyéni génállományt öröklünk, mely meghatározza tulajdonságainkat, képességeinket, hajlamainkat. A gének az egészségi állapotunkat annyiban határozzák meg, hogy az egyén milyen mértékben lesz fogékony bizonyos betegségekre. Így bizonyos gének a környezeti hatásoktól (pl. táplálkozás, mozgás, higiénia, alvás, fertőzések, pszichológiai hatások) függően kapcsolódnak be vagy ki. Ezek befolyásolják a genetikai állomány (ún. genom) egyes részeinek átíródását, illetve kifejeződését vagy gátlását. Az is bebizonyosodott, hogy még a kóros gének is „némák” maradnak mindaddig, amíg nem érik őket betegséget kiváltó kóros hatások (pl. fertőzések, sugárzás, egészségtelen táplálkozás, fizikai inaktivitás stb.). Így a génben lévő kóros információ még nem garancia arra, hogy az egyénnél automatikusan ki fog alakulni valamilyen betegség.

Melyek a (tüdő)rákkeltő génhibák? Minden ráktípus mögött génhibák húzódnak meg, melyek elsősorban az élet folyamán, fokozatosan alakulnak ki, s melyekben az epigenetikai változásoknak is van szerepük. A génhibák nem öröklött károsodások, hanem az élet folyamán szerzett vétkek, vagyis a daganatos betegségek kialakulásának többsége nem dől el a fogantatás pillanatában. Ebben meghatározó szerep jut az egyén mindennapi döntéseinek, ami egyébként minden betegségről elmondható. Ez egy soklépcsős, több gént érintő folyamat, melyet a szervezetet érő külső környezeti hatások és más belső-külső tényezők befolyásolnak. A hajlamainkon nem változtathatunk, de az esélyeinken igen. Magától az egyéntől függ, hogy hagyja-e, hogy az öröklött hajlamát betegséggé provokálják az epigenetikai tényezők: pl. a dohányzás, alkoholfogyasztás, táplálkozás, testsúly, UV-sugárzás, fertőzések, légszennyezettség, munkahelyi ártalmak vagy a stressz. A felsoroltak az ún. kulcsingerek, melyek képesek működésbe hozni a kockázatot hordozó géneket. Aki sikeresen tud védekezni az említett rizikófaktorok ellen, annak a szervezetében megbúvó „időzített bomba” sohasem fog működésbe lépni, nem betegszik meg, mivel nem kapcsolódnak be a betegséget okozó gének. Ez a kór gyógyítására is vonatkozik, mivel a gyógyulás sem csak a gyógyszereken múlik, hanem magán a betegen is. Jobbak az életkilátásai annak a személynek, aki pl. rendszeresen mozog, és gondozza a mikrobiomját, azaz sok zöldséget, gyümölcsöt és rostot, kevés zsírt, cukrot és vörös húst fogyaszt, alkohol- és füstmentes élet él, valamint megfelelő mennyiségben és minőségben alszik.

Ha ügyesen tudunk eligazodni az élet kihívásai között, meg tudjuk őrizni egészségünket, elkerülhetjük a betegségeket, akár a (tüdő)rákot is. Erre figyelmeztet Sean Covey is: „Az, hogy hol leszel tíz év múlva, csakis rajtad áll. Szabadon dönthetsz arról, hogy mit szeretnél kezdeni az életeddel. Születésed jogán szabadúszó vagy, szabad akarattal. Kell ennél több? Bármikor dönthetsz úgy, hogy jobban tiszteled önmagad, és többet nem találkozol azokkal az emberekkel, akik lehúznak. Csakis a te kezedben van, hogy boldog vagy boldogtalan leszel.”