Vasárnap: Idősek ki mit tud?-ja

Vasárnap: Idősek ki mit tud?-ja

Szeptember 29-én, 14 órai kezdettel rendezik meg az idősek első Kárpát-medencei Ki mit tud? versenyének vajdasági elődöntőjét a szabadkai Népkörben.

A rendezvény első, határokon átívelő vetélkedője a Nemzeti Erőforrások Minisztériumának támogatásával jött létre, célja, hogy az idősebb generáció képviselői a Felvidéktől Vajdaságig megmutassák egymásnak, mit tudnak, miben jeleskednek, valamint hogy átadják tapasztalataikat a fiatalabbaknak.

A versenyzők több kategóriában mérhetik össze tudásukat, a többi között az alábbiakban: ének, vers-próza, színpadi produkció, képzőművészet, iparművészet stb. Az érdeklődők már szeptember elején jelentkezhettek a vetélkedőre. Összesen tizenhat vajdasági településről érkeznek majd részvevők, Dél-Bánáttól Bácskáig mindenhonnan. Átlagéletkoruk hatvanhét év, a legidősebb benevező nyolcvankilenc éves. Az előadó-művészet kategóriába eddig huszonnégy egyén, illetve csoport nevezett be térségünkből, huszonkét személy, illetve együttes pedig a képző- és iparművészeti kategóriába jelentkezett. A kategóriagyőztesek az országos elődöntőben mérettetnek majd meg október 21-én és 22-én Pécsen, a Zsolnay Negyedben és a Kodály Központban. Az innen továbbjutó versenyzők pedig november 22-én Pesten, az Operettszínházban mutathatják meg tudásukat.

Mihályi Katalin, a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület elnöke elmondta, hogy az idősek nagy része is tele van erővel, energiával, tettrekészséggel, ezért is fontos ez a rendezvény.

— A Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület tagságának túlnyomó része idősekből áll, valószínűleg ezért született meg az elgondolás, hogy egyesületünk legyen az esemény házigazdája. Mivel kicsi a székházunk, a Népkör Magyar Művelődési Központban tartjuk meg a rendezvényt, és így összevonva mindkét magyar egyesület házigazdája lehet a rangos eseménynek. Reményeink szerint a magyarországi szervezők is támogatják, hogy a következő években is megszervezzük majd ezt a vetélkedőt — nyilatkozta lapunknak Miklenovics Aranka, a Lányi Ernő művelődési egyesület művészeti vezetője.

Kocsis József, a Kárpát-medencei vetélkedő főszervezője, a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesületének (SZIME) elnöke elmondta: a vetélkedőre Magyarország megyéiben és a határon túli régiókban több ezer hatvan éven felüli személy nevezett be.

— Ez nemcsak egy hagyományos Ki mit tud?, hanem egyben művészeti fesztiválja is az idős korosztálynak. Minden magyarországi megyében előválogatót szerveztünk, és a határon túli területeken is döntőket rendezünk. Fontos, hogy a sok évtized alatt felhalmozódott értékeket ne hagyjuk kárba veszni, és hogy a Kárpát-medencei összefogásnak az idősek is részesei legyenek — mondta Kocsis József.

A héttagú zsűri soraiban helyet foglal majd Ábrahám Irén, az Újvidéki Színház művésznője; Boros György képzőművész; Hajnal Jenő, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója; Horváth Emma, az Életjel Csáth Géza Művészetbaráti Körének vezetője; dr. Huszár Elvira, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar tanára; Savelin László topolyai néptáncoktató; Vas Borsodi Borbála vers- és prózamondó-oktató.
A rendezvény fővédnöke Mádl Dalma, valamint Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és a Magyar Nemzeti Tanács.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadkai Napló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink