Emlékszem, úgy 2004 vagy 2005 nyara lehetett, amikor először találkoztam a Far Cry játéksorozat első részével, mely 2004. március 23-án látta meg a napvilágot. Édesanyám egy csak Feri bácsiként emlegetett szerelőhöz hordta a televíziónkat, mert nagyon sűrűn tönkrement az öreg katódcsöves Philips. Na, Feri bácsinak volt egy unokája, aki nagyon szeretett volna felvágni az újdonsült, már akkor LED-lámpákkal díszített, egy műszaki szaküzletből frissen elhozott személyi számítógépével. Akkor ismerkedtem meg a Halóval, vagy a már szóban forgó Far Cry videójátékkal
Mondanom sem kell, hogy ámulatba ejtett a frissen bemutatott CryEngine-ben elkészült szórakoztatószoftver, mely azelőtt sohasem látott módon varázsolta elénk egy katona akciókalandját egy elhagyatott szigeten, de legalábbis a grafikai kidolgozottság tekintetében egyedülálló volt.
Nos, tizenhét év alatt a Far Cry játéksorozat rengeteget fejlődött, több számozott kiadás mellett megannyi spin off játékot is kiadtak a nevével fémjelezve. 2021. október 7-én jelent meg a legutóbbi rész, a Far Cry 6, mely a széria egyik legkiemelkedőbb tagja lett. Tudniillik a Ubisoft francia kiadó az idén ünnepli alapításának 35. évfordulóját, így — csak a saját meglátásom szerint, de — a szóban forgó játék ötvözi mindazt, amiről a cég mai játékai ismertek, ez pedig a hatalmas, nyílt világú és szabadon bejárható játszótér, a parádés karakterek és a rendkívüli történet.
A Far Cry 6-ban mindez megvan, és akinek otthonában ott pihen egy modernebb számítógép, vagy esetleg az előző és a jelenlegi konzolgeneráció valamelyikének a tulaja, az probléma nélkül élvezheti a saját szobájának melegében a trópusi hangulatot, mellyel ez a videójáték szolgálhat.
Akkor kezdjünk is neki. A történet egy Yara nevezetű, kitalált, a trópusi égövben elhelyezkedő szigetcsoporton játszódik, ahol mi Dani Rojas gerillaként szeretnénk felszabadítani az ott élő embereket a gonosz és kegyetlen Antón Castillo uralma alól.
A karakterünk lehet nő vagy férfi, én azonban mindenképp ajánlom, hogy a szebbik nemet válasszuk, a női Dani Rojas arcát és hangját kölcsönző Nisa Gunduz ugyanis megnyerő alakítást nyújt a nagyjából 35 órás játékidő alatt. Antónt a Breaking Bad főgonosza — a magyar nyelvterületen ez a Totál Szívásként ismert filmsorozat —, Giancarlo Esposito formálja meg, akire mintha ráöntötték volna a szőrösszívű diktátor szerepét. A játékmenetbe történeti átvezetőkként beékelt, mozgásérzékelőkkel előre felvett, úgynevezett cutscene-ekben Antón kemény monológokkal támasztja alá saját igazát, valamint osztja meg a nézőkkel nézeteit, melyek bár mélyen helytelenek, rettentően érdekfeszítőek.
A Far Cry széria a harmadik epizód óta kiváló főgonoszokat sorakoztat fel, ott jelent meg például Vaas Montenegro, a pszichotikus bandavezér, a negyedikben Pagan Min, a Kyrati Királyság véreskezű szociopatája, az ötödikben — a személyes kedvencem — Joseph Seed, aki az amerikai Montana egyik kitalált tartományában tevékenykedik mint istenkomplexusos szektavezető. Így tehát Antón karaktere tökéletesen beillett a sorba, a gond csak az, hogy nagyon kevésszer találjuk szembe magunkat a főellenséggel. Ezzel nincs is akkora baj, mivel amíg eljutunk a végkifejletig, az lesz a feladatunk, hogy egy hatalmas, feltérképezetlen szigetet fedezzünk fel, kapcsolatokat létesítsünk és küldetéseket teljesítsünk.
Itt újra reflektálnom kell az előző, az ötödik epizódra, ott ugyanis úgy éreztem, hogy egy lerágott csont mindaz, amit elénk tár a játékprogram, de csaknem egy hónappal később ismét nekifutottam, és úgy beszippantott, mint porszívó az 5 dinárost. Ez pedig annak köszönhető, hogy a hatalmas játéktérben nincsenek lezárt részek, így akár a tutorial befejezése után is bárhová eljuthatunk. Persze ne feledjük el, hogy nagyon könnyen felkophat az állunk, ha rendesen felfegyverkezett katonákkal találkozunk, de egy játékszoftver esetében szerencsére az ami nem öl meg, az megerősít mondás nem mindig igaz, így itt sem. Mégpedig azért, mert ha fogytán a lőszerünk, illetve nem kapunk megfelelő fegyveres támogatást, akkor egy újrakezdéssel feltöltődik a lőszertárunk, illetve a bázisfoglalások esetén már megtudhatjuk, hol is helyezkednek el a kiiktatásra váró biztonsági rendszerek, illetve erősebb ellenfelek.
Igen, a bázisfoglalás. Már a harmadik epizód óta ez a legeslegjobb részlete a Far Cry szériának, hiszen rendkívüli szabadságot ad számunkra az elfoglalások esetén. Ránk van bízva, hogy beosonunk-e észrevétlenül, és úgy iktatjuk ki a gyengébb vagy erősebb katonákat, beküldjük-e kedvencünket (harci eb, jaguár, krokodil stb.), mely elvégzi a munka javát, vagy légi támadást hajtunk végre egy helikopter vagy sétarepülő segítségével… Hú, igazán nehéz lenne felsorolni a lehetőségeket. Ha elfoglaljuk ezeket a helyeket, amelyek a bázisokon kívül útmenti ellenőrző pontok is lehetnek, újabb gyorsutazási lehetőségekhez juthatunk — ez utóbbi azért lehet fontos, mert egy-egy küldetés csak messzi távolságokban érhető el, így az odaúton számos atrocitásba is belekeveredhetünk, ami felemésztheti értékes tartalékaink egy részét.
De számomra éppen ebben rejlik az igazi Far Cry-élmény, amikor is a magam ura lehetek, a saját tempómban fedezhetem fel a csodálatos környezetet, a vadvilágot, gyűjtögethetem a fejlődéshez szükséges nyersanyagokat, vagy kincsvadászatokat járhatok végig, melyek rendkívül izgalmasak tudnak lenni — mondja ezt a bennem élő Uncharted- és Tomb Raider-rajongó. Az ötödik esetében a küldetések felvételével volt gond, mert ennek a részletnek a kidolgozatlansága kirántott a momentumból, viszont a rendkívül ötletesen megírt dinamikus szövegek, melyekkel egyes karakterek leírják a szükségleteiket, annyira könnyedén hallgathatóak, hogy ha véletlenül átugornánk egy-egy információt, szinte már lelki válságba kerülhetünk, hogy nem tudtunk meg minden egyes aprócska részletet barátunkról vagy ellenségünkről.
A játékot interneten egy barátunkkal is végigjátszhatjuk, ami kivételes élmény lehet, hiszen a küldetések esetén mindig jól jön egy bajtárs segítsége, nem is beszélve arról, hogy egy quadon ülve nagyon vicces látvány a két, állig felfegyverzett gerilla, aki a jó érdekében megy a csatába.
Napi két-három óra idő ráfordítás esetén tíz-tizenöt nap alatt végigjátszható, de még utána is lesz mivel eltölteni az időnket Yara világában, hiszen számos minijáték közül választhatunk: versenyzés különféle járművekkel, dominózás, a táborunk menedzselése, vadászat, a hadi szállítmányok megszerzése stb.
Mondanom sem kell, hogy lenyűgözőre sikeredett a széria hatodik epizódja, továbbra is hozza azt az egyéni flow-élményt, amelyet más játék számomra képtelen megadni. Természetesen hibái is vannak, melyek véleményem szerint a karakterünk felszerelésének menedzselésében, valamint az olykor kihasználatlan és üres bázisokban rejlenek, de a játékélmény ismét kifogástalan lett, és a szoftvert valóban jól optimalizálták, így a korosabb, bár mégis modernebb számítógépeken is akadásmentesen futhat, alacsonyabb felbontás esetén is.
