Az első két évad (melyről mi is írtunk már) történetei fordulatosak, sötétek és viccesek voltak, a Waldo Moment című rész valósággal profetikusnak bizonyult, ebben az epizódban ugyanis egy digitális medve kerül hatalomra, akinek igazából nincs politikai programja, ellenben szórakoztató és finoman szólva tabutörő módon kommunikál (annyiban téves volt a jóslat, hogy Donald Trump nem medve).

Sokan féltek, amikor a sorozat a britek forgalmazásából átkerült az amerikai Netflixre, hogy a váltás a minőség kárára lesz majd. A félelmek, mint kiderült, nem voltak teljesen alaptalanok, de még így is nagyon jó sztorik kerültek képernyőre. A nemrég megjelent negyedik évadra is ugyanez a tendencia jellemző: a sorozat gyöngül, ám még mindig elfogadható.

Az új évad első része, a USS Challister azzal a gondolattal játszik el, hogy mi történik, ha a kiterjesztett valóságú játékkal egy elnyomott, lenézett programozó kezdi kiélni a frusztrációit, mégpedig azokon, akik elnyomják és lenézik a való életben. Ez egy rendhagyó rész. Egyrészt attól, ahogy a Star Trek világát, esztétikáját beemeli a történetbe, a Black Mirrorban ugyanis első alkalommal van ennyire nyílt popkulturális utalás. Másrészt azért is rendhagyó, mert ez alkalommal nem a csírájukban már létező technológiák rossz felhasználása áll a középpontban, még csak nem is az emberi természet, hanem inkább az, hogyan szabadulnak ki a fogvatartottak az elnyomó kezei közül.

Az Archangel egy olyan gépet mutat meg, amellyel a szülő kínosan szorosan nyomon követheti a gyerekét. A gyerek fejébe helyezett csip történetének központjában természetesen egy túl féltő anya és a lánya közti konfliktus áll.

A Crocodile című részben a nyomozók egy olyan készülék segítségével dolgoznak, amely az emlékeket egy képernyőre vetíti. Emiatt azonban a szemtanúk sokkal nagyobb veszélyben vannak, hiszen a bűnelkövetőknek nem elég őket megfélemlíteni vagy lefizetni. A történet hőse ráadásul nem is egy tapasztalt gyilkos, hanem egy sodrodó, ám kegyetlen, hétköznapi nő. Szerintem az Archangelen kívül ez az évad legjobb része.

A Hang the DJ világában egy program irányítja a párkapcsolatokat, ő szabja meg, ki lesz együtt kivel és meddig. A rész a tavalyi San Juniperóval megkezdett keserédes szerelmi történetek vonulatát folytatja (nem véletlen, hogy mind a kettő negyedik rész). Nekem egyébként ez az irány tetszik a legkevésbé, mert hiányzik e részekből a sorozat legnagyobb értéke: a groteszk technikai látomásokban megmutatott emberi gyarlóság. A „negyedig részek” inkább csak elandalítani szeretnének. Például nem világos, hogy ebben a világban miért akarják megszabni, ki kivel legyen együtt és meddig, az egész rendszer inkább csak azért áll fenn, hogy megmutassa: ez a férfi és ez a nő egymásnak lett teremtve. Pedig az intim szférába tenyerelő hatalomról mélyebben is lehetne beszélni, illetve a témáról többet is el lehet mondani annál, mint hogy egy gép a szív nyelvét sohasem fogja megtanulni.

A Metalhead című epizód egy fekete-fehér túlélő horror. A lepusztult, posztapokaliptikus vidék megmaradt áruházait, raktárait gyilkos robotkutyák őrzik, akik négylábú Terminátorokként üldözik és likvidálják az embereket. Bár a robotkutya leírva talán viccesen hangzik, filmen nem az — talán azért, mert formatervezése, mozgása nem sokban különbözik a már ma is működő robotokétól.

Az utolsó részben, a Black Museumban egy elhagyott, bizarr, bűntényekre specializálódott múzeum kurátora mesél a kiállítási tárgyakról egyetlen látogatójának, egy fiatal nőnek. Az epizód rengetegszer utal a korábbi Black Mirror-történetekre, ezért egy kicsit olyan, mintha a múzeum magának a sorozatnak volna az allegóriája, de azért reménykedjünk, hogy Brooker nem magáról mintázta a kurátort.

Összességében a negyedik évad részei már kevésbé feszesek. A történetek alapgondolata ugyan mindig jó (csak a Hang the DJ kidolgozatlan egy kicsit), és Brooker az ötletet mindig végigviszi a logikus végkifejletig, viszont az idén már kevesebb meglepő csavart írt bele. Noha kétségkívül ez az évad az eddigi leggyengébb, az is egyértelmű, hogy a Black Mirror még így is az egyik legjobb sorozat a Netflixen.