Az egykori amerikai határvidék legendái, történelmi eseményei és folklórja olyannyira beágyazódott az Amerikai Egyesült Államok kultúrájába, hogy a western médiaműfaj az amerikai nemzeti identitás egyik meghatározó jellemzőjévé vált. A kapitalizmusnak, a társadalmi szerveződési formának egyik különleges fajtája alakult ott ki fokozatosan. Az ottani életfilozófiát pedig inkább így különírva, vad, nyugatiként lehetne leírni. Ennek hatásai, nyomai máig felismerhetők, még ha a körülmények jelentősen meg is változtak. A cowboy vagy az űrhajós szavaink hallatán is Amerika jut eszünkbe, még ha az első ember, aki az űrben járt, nem is amerikai volt. A környezetgazdálkodási témák kutatásának egyik XX. századi klasszikusa — talán a saját korát is megelőzve — a cowboy és az űrhajós életfilozófiáját írta le összehasonlítási alapként. A cowboy az amerikai prérik gyéren lakott térségének világában él. Látszólag a kimeríthetetlen anyagi erőforrások felhasználási lehetősége határozza meg az életét. Minden birtokba vehető, akár szelíd módszerekkel, akár némi erőszakkal. Az űrhajós másként gondolkodik. Ott van ugyan előtte a végtelen, beláthatatlan tér, de életben maradása attól függ, hogy a rendelkezésére álló eszközöket és forrásokat mennyire jól tudja beosztani. Ott, ahol korlátozott mennyiségben állnak a dolgok az ember rendelkezésére, újra kell hasznosítani, még a vizeletet is. Más kérdés, hogy a cowboy vizelete is újrahasznosul. Nem maga a tehenészlegény, hanem a természet révén. A jelenleg uralkodó közgazdasági szemlélet szerint egy vállalkozás, cég vagy nemzetgazdaság csak akkor működik megfelelően, ha folyamatos növekedést tud produkálni. A kapitalizmus a stagnálást is hanyatlásként éli meg. A folyamatos növekedés viszont csak fokozott fogyasztással serkenthető, melyhez az kell, hogy az emberek mindig újabb és újabb termékeket vásároljanak. Jelenleg az úgynevezett fogyasztói társadalom dívik, melynek a jelek szerint most érhetjük majd el a tetőfokát. A földi ökoszisztéma teherbíró képessége ugyanis véges. Nem tudni pontosan, meddig viseli el a végtelen növekedést, mely az erőforrások túlhasználatában, valamint nagy méretű környezetszennyezésben ölt testet.

A cégek a saját piacuk fenntartása érdekében tudatosan azzal foglalkoznak, hogy fenntartsák a vásárlási hajlamot. A „fejlesztők” ma már azon dolgoznak, hogy a gépkocsi, a konyhai eszköz, a háztartási gép vagy bármi más ne működjön túl sokáig, mert akkor belátható időn belül az emberek nem vesznek újat. De vajon valóban ez lenne a fenntartható fejlődés mozgatórugója? A vadnyugati vagy inkább vad, nyugati szemlélet szerint igen. Sajnos úgy fest, a Kelet is ezt követi. Pedig ez az út véges. A rendszer az elemzések szerint nem egyik pillanatról a másikra fog összeomlani, de a folyamat már elkezdődött. A gondok halmozódnak, de az önös, rövid távú érdekek a jelek szerint megint mindent felülírnak.

A 2030 és 2070 közé eső időszakra jósolják azt, hogy már valóban súlyos globális gondok lépnek fel. A klímaváltozás és ennek következményei, mint például az éhezés vagy a környezeti katasztrófák, fokozatosan szétfeszítik a meglévő rendszert, erőszakosan egy „szelídebb” nyugati és keleti viszonyulást generálva.