Üzenetek a jövőnek

Üzenetek a jövőnek

Korsós Tamás szabadkai magyar főkonzul négy esztendő után, mandátumának lejártával távozik tisztségéből. Vezetésével Szabadkán a konzulátus rendkívül eredményes munkát végzett, ráadásul mindezt a magyarság történelmi időszakában. A főkonzul urat az észak-vajdasági városban eltöltött éveiről, munkájáról, érzéseiről és terveiről kérdeztük.

* Keveseknek adatik meg, hogy a diplomáciai tevékenységüket történelmi pillanatban folytathassák. Az elmúlt időszak kétségkívül történelmi jelentőségű volt mind Magyarország, mind a határon túl élő magyarság számára. Hogyan élte meg ezt a periódust a szabadkai magyar főkonzulátus élén?

— Igazság szerint voltam már történelmi korszakban diplomata, például Párizsban éltem meg a rendszerváltást, illetve a német újraegyesítést 1989 és 1993 között. Az elmúlt négy esztendő kétségtelenül szintén a történelmi időszakokhoz tartozik, ha a világpolitika számára nem is, de a magyarság számára mindenképpen. 2010-ben érkeztem Szabadkára, és nem sokkal ezután az újonnan megalakult magyar parlament elsöprő többséggel határozott a kettős állampolgárság, illetve az egyszerűsített honosítás bevezetéséről. Ezt a döntést akkor a lakosság kétkedve fogadta. A sokat megért emberek ugyanis úgy gondolták: hisszük, ha látjuk. Még most is jól emlékszem azokra a csodálkozó arcokra, amelyeket a Népkörben láttam, amikor Wetzel Tamás miniszteri biztossal először számoltunk be az új fejleményekről. Megígértük az embereknek, hogy sorbaállás és felesleges várakozás nélkül mindenki idejében hozzá fog jutni az őt megillető dokumentumokhoz. És ez így is volt, éveken át ügyfélbarát módon bíráltuk el minden polgár kérvényét. Ezzel a hozzáállással talán feledtetni tudtuk az emberekkel a háború, az örökös sorban állás bennük élő rossz emlékét és a félresikerült népszavazást. Az elmúlt négy évre visszatekintve nyugodt szívvel állíthatom, hogy Szerbiában — talán még Magyarországot is figyelembe véve — itt, Szabadkán sikerült a „legügyfélbarátabb” rendszert működtetnünk. Mindezt az itt élő magyarság fele is tanúsíthatja, azok, akik igényelték a kettős állampolgárságot. Természetesen ez nemcsak az én érdemem, hanem a munkatársaimé is. Ők a kezdetektől szívvel-lélekkel végezték a munkájukat, és szépen helytálltak. Érdemes a számokra is visszatekinteni. Az elmúlt évek folyamán körülbelül 80 000 kérelmet vettünk át, ebből 70 000-et el is bíráltunk, és mintegy 25 000 útlevelet is kiadtunk. Az adatok szerintem önmagukért beszélnek. Továbbá mintegy száz lakossági fórumot tartottunk három hónap leforgása alatt Vajdaság-szerte, valamint több mint százötven kihelyezett konzuli fogadónapot szerveztünk. Számomra örökre szóló élmény volt az első állampolgársági eskütétel, melyre 2011. március 15-én került sor. Azelőtt soha nem vettem részt hasonló eseményen. Szinte a torkomban dobogott a szívem, megható volt együtt látni a vajdasági magyar közösség kiválóságait. Közülük sajnos már jó néhányan nincsenek köztünk. Azokat az érzelmeket és gondolatokat, amelyek az évek folyamán, az eskütételek során megfogalmazódtak az emberekben, mi összegyűjtöttük egy aranyozott oldalszélű, antilopbőr könyvben. Jelenleg már a negyedik kötetnél tartunk, pontosabban a negyedik könyv telt meg értékes tartalommal. A megható feljegyzések, a szívet melengető gyermekrajzok értékes üzenetek a jövő számára. Egyszer talán a Nemzeti Múzeum feldolgozza majd az emlékkönyvek tartalmát.

* Önnek mik a tapasztalatai, az itt élő embereknek miben kellene fejlődniük, változniuk? Melyek azok a tényezők, amelyeket rossznak, illetve jónak ítélt meg a Vajdaságban eltöltött évek során?

— Ezzel kapcsolatban az az időszak jut eszembe, amikor Szabadkára érkeztem. Akkor a vajdasági magyarság és a Vajdasági Magyar Szövetség mint az itt élő magyar közösség legreprezentatívabb képviselője igen nehéz időszakot élt meg. A VMSZ-t megpróbálták kiszorítani az önkormányzatokból. A nemzeti tanácsokról szóló törvény és a Magyar Nemzeti Tanács megalakulása azonban jelentős mértékben változtatott a helyzeten. Az újonnan megalakult tanácsnak ugyanis stratégiailag sikerült olyan folyamatokat elindítania, amelyek az itt élő magyarságot egy egésszé kovácsolták. Ez a közösség véleményem szerint a magyar nemzetrészek közül az egyik legtehetségesebb. Ezért egy cseppet sem meglepő, hogy a nemzeti tanácsnak az itt élőkkel karöltve sikerült pótolnia a háborúk alatt elveszített értelmiséget. Ne felejtsük el, hogy Vajdaságból szinte teljes generációk tűntek el. A magyar miniszterelnök négy esztendővel ezelőtt nem véletlenül biztosította a VMSZ vezetőit a magyar kormány teljes támogatásáról. Akkor megállapodás született, hogy a magyar kormány anyagilag is fogja segíteni a Magyar Nemzeti Tanács négyéves mandátuma során kidolgozandó fő stratégiákat. Mindez így is történt, a magyar kormány több mint egymilliárd forinttal járult hozzá az elképzelések megvalósításához. Az elmúlt hetekben ez a bizonyos együttműködés Tusványoson folytatódott azáltal, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Pásztor István VMSZ-elnök megállapodást írt alá a közösség megmaradásához még szorosabban kapcsolódó gazdasági stratégiákról. Mindezzel arra szeretnék rámutatni, hogy az a közösség, amelynek jelentős elképzelései és kidolgozott tervei vannak, mindenképpen bízhat egy szebb jövőben.  Nyugodt szívvel mondhatom, hogy az egész Kárpát-medencében a vajdasági magyarság jutott a legmesszebbre a valódi autonómiáért folytatott küzdelemben.

* Milyen személyes emlékekkel távozik Szabadkáról? Feltételezem, számos új kapcsolatot sikerült kialakítania a Vajdaságban élő emberekkel.

— Amikor Magyarország meghirdette az egyszerűsített honosítási eljárást, akkor főkonzulként azt mondtam, hogy minden olyan emberrel szeretnék együttműködni, aki a főkonzulátushoz fordul. Elmondhatom, hogy mindenkivel sikerült jó viszonyt kialakítanom: az itt élő magyarság legreprezentatívabb szervezetével, avagy a Vajdasági Magyar Szövetséggel, továbbá más politikai és civil szervezetekkel, valamint nem utolsósorban az itt élő polgárokkal. Néhány személyes emléket azonban fontosnak tartok kiemelni. Kevesen tudják például, hogy a százezredik állampolgárságot kérelmező egy adai család volt. Együtt utaztunk fel Budapestre a Parlamentbe, és ott a tisztelt ház állva tapsolt a családnak. Az a taps az egész világ magyarságának szólt. Szintén emlékezetes pillanat volt, amikor Szabadkán megszületett az első második generációs magyar állampolgár. Vagy amikor egy várandós kismamát a szülészeten eskettem meg azért, hogy a gyermeke magyar állampolgárként jöhessen a világra. Vagy a főkonzulátus helyi alkalmazottainak az eskütétele... Szóval sok-sok emléket őrzök, de végül is nem megyek messzire. Budapest autóval néhány órányira van Szabadkától, vagyis bármikor visszatérhetek.

* Mit tudhatunk a további tevékenységéről?

— Mi, diplomaták elég nomád életet élünk. Általában négy évet töltünk külföldön, és két-három évet belföldön. Nekem az elmúlt harminc esztendőm erről szólt. Most itt lejárt a mandátumon, augusztus 15-én visszautazom Budapestre, és 18-án jelentkezem a külügyminisztérium személyügyi főosztályán. Egyébként a világban minden évben körülbelül száz magyar misszió vezetőjének jár le a mandátuma. A személycsere igen nagy személyügyi feladat a külügyminisztérium számára. Kivárom, hogy számomra mit ajánlanak, illetve meglátom, hogy hol van rám szükség. Nekem továbbra is az a célom, hogy az eddigi ismereteimet és tapasztalataimat kamatoztatni tudjam a köz javára. Szóval fegyelmezett tisztviselőként várom a jövőbeli feladatomat.


Korsós Tamás szabadkai főkonzul, rendkívüli és meghatalmazott nagykövet Palicson köszönt el a vajdasági magyaroktól. Tekintse meg képtárunkat is> http://goo.gl/Z6mFQO

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Interjú rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink