A gyászolók Kádisa — Nyílt, kommemorációs történelemóra a zsinagógában Újvidéken

A legszentebb zsidó imák egyike, a Kádis Isak Asielnek, Szerbia főrabbijának bemutatásában az újvidéki zsinagógában a nyílt, kommemorációs történelemórán egyaránt szólt a deportált, a kényszerhalált halt zsidók lelki üdvéért és hozzánk, akik jelen voltunk a kegyeletteljes megemlékezésen. Az ősrégi ima Isten könyörületéről megérintette lelkünket, a zsinagóga néma falait, a szentélyét, amely hét évtizeddel ezelőtt gyűjtőhellyé lett egyik óráról a másikra.

A történelmi visszatekintésben Goran Levi, a székváros Zsidó Hitközségének elnöke kiemelte: „Miután Németország 1944 tavaszán megszállta Magyarországot, és a nácik átvették a hatalmat, megkezdődött a zsidóság likvidálása. Már április 25-én plakátok hirdették Bácskában, hogy a zsidók nem hagyhatják el otthonukat. Másnap, hajnali öt órakor a magyar hatalom, a rendőrség, a csendőrség a német biztonsági szervekkel; a Gestapóval és az SS-szel, valamint a civilek és a helyiek segítségével megkezdték a zsidók letartóztatását, nemtől, kortól, egészségi állapottól függetlenül. A zsinagógába hajtották őket. Jelkép és intés is egyben a zsidóság holokausztja.”

A néhány hét alatt, amíg tartott a likvidálási akció a régióban, több százezer zsidó esett áldozatul. Újvidékről 1900 zsidót deportáltak, közülük a háború végét háromszázan érték meg. Újvidéken néhány vegyes házasságban élőnek sikerült megmenekülnie a deportálástól. Két családot, amelynek hozzátartozói I. világháborús hadirokkantak voltak, nem űztek ki otthonukból. Voltak, akiknek sikerült Budapestre szökniük, és hamis okmányokkal bujkáltak a magyar fővárosban, így túlélték az embertelen megpróbáltatásokat. Mások nevet változtatva átálltak a partizánokhoz.

Mindez a II. világháború végén történt, figyelmeztetett Levi elnök. A zsinagógából már a letartóztatások első napján, délután megindult a zsidótranszport Szabadkára, a gyűjtőtáborba. Ilyen táborok voltak még Topolyán és Baján, ahonnan többnyire Auschwitzba, a megsemmisítő táborba szállították az embereket. Ez május 1-jétől június 28-áig tartott.

A háború végére mindössze húsz zsidó volt Újvidéken, az első hónapokban még néhány száz visszatért — azok, akik túlélték a lágerek borzalmait, valamint azok, akik a partizánoktól jöttek haza és az egyéb menekültek. Közülük többen Izraelbe költöztek ki.

„Üzenet a jelen és a jövő nemzedékének a zsidóság tragédiája és valamennyi zsidóholokauszt-megemléke-zés, hogy ilyenek és ehhez hasonló tragikus események ne ismétlődhessenek meg soha többé, sem Újvidéken, sem máshol a világban” — mondta Miloš Vučević polgármester. „Nagyon fontos, hogy megemlékezzünk a zsidóságot ért tragédiáról, mert ezáltal is kifejezzük együtt érző kegyelmünket, jelezve, hogy általa a legnagyobb civilizációs értéket — az emberi életet védjük. A leginkább azért, hogy felelősségteljesen hirdessük az ifjú nemzedékeinknek a béke és a tolerancia eszméjét, amely a népek, a nemzetek, a kultúrák, a vallások együttélését feltételezi.”

A kommemorációs történelemórát a Hasira kórus és az J’Haz Klezmori együttes tette felemelővé. A kivetítőn két, az auschwitzi megsemmisítő tábort túlélő visszaemlékezését láthattuk és hallhattuk.

Az esemény a zsinagógán lévő emléktábla megkoszorúzásával ért véget. A Zsidó Hitközség nevében Újvidék, Belgrád és Szabadka képviselői helyezték el az emlékezés virágait. Izrael koszorúját Jossef Levy, Magyarország koszorúját Nikowitz Oszkár, Németországét pedig Heinz Wilhelm nagykövetek helyezték el. Újvidék város nevében Miloš Vučević polgármester rótta le kegyeletét.