home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Útközben (252.)
Káich Katalin
2017.12.22.
LXXII. évf. 50. szám
Útközben (252.)

Cuzcót az inkák a világ köldökének tartották.

Letelepülésük előtt itt az a közösség élt, amely az úgynevezett killke kultúra létrehozója volt, legalábbis az archeológiai leletek erre utalnak. A ma is ismert Cuzcót azonban a legenda szerint egy testvérpár, Manco Cápac és Mama Ocllo alapította. Mindketten a napisten, Inti leszármazottjai voltak, és egyúttal az inka birodalom uralkodóházának megalapítói. Népükkel vándorolva megfelelő helyet kerestek a fővárosnak. Amikor Manco Cápac aranyból készült jogarát ebben a térségben könnyedén a termőföldbe mélyesztette, sorsdöntőnek bizonyult. Ez hitük szempontjából elsőrangú termékenységre utalt, és ez döntötte el a főváros helyének kijelölését.

Az egykori birodalmi főváros ma a közép-perui régió központja, és az Andok- hegygerinc térségében, 3416 méter tengerszint feletti magasságban helyezkedik el, közel az Urubamba folyóhoz. Valamikor vallási és politikai központ volt, szent helynek számított. A spanyol hódítás előtt a város alaprajzában az ereje miatt szentnek tartott puma alakját fedezhetjük fel. A település a XV. században, Pachacuti uralkodásának idején élte virágkorát. Ebben az időszakban épült fel a Sacsayhuamán templomerőd, mely sokáig bevehetetlen maradt a spanyolok számára. Az egyedülálló építészeti remekmű — melyet gigantikus falak kiépítésével, 50-től 360 tonnás faragott kövek egymáshoz illesztésével hoztak létre, kötőanyag nélkül — ma is lélegzetelállító látványt nyújt. És azt se felejtsük el, hogy az építőmestereknek sem lovak, sem kerekek nem álltak a rendelkezésükre! 

Késő délután érkeztünk meg Cuzcóba. Miután itt végre három éjszakát tölthettünk, gyorsan kicsomagoltuk bőröndjeinket, és máris elindultunk egy kis, koraesti, városi sétára meg vacsorára. A nem szokványos módon felépített és díszített, ám a nagyon otthonos szállodánk a főtér, a Plaza de Armas közelében, egy kis, félreeső utcában volt. Ez a körülmény is nagyban hozzájárult a várakozással teli jókedvünkhöz, legalábbis ami engem illet. És ez az érzés csak fokozódott, amikor beléptünk a térre vezető utcába. A házfalak alapját most is az egykori gránitházak faragott kövei alkották. Népviseletbe öltözött, kedvesen mosolygó fiatalok tessékelték a turistákat az éttermekbe, mivel éppen vacsoraidő volt. Mások kis lámákat, alpakákat dajkálgattak és sétáltattak a velük fényképezkedni vágyók nagy örömére. Az épületek első emelete a fafaragású balkonokkal viszont már a XVI. században érkezett spanyol hódítók jelenlétére emlékeztette a járókelőket. A belváros arculatát kialakítók a régi és az új tökéletes összhangját teremtették meg, és ez nagymértékben hozzájárult ahhoz a kellemes közérzethez, amely hatalmába kerített addig, amíg gyönyörködtem a tér élettel teli forgatagában. Mindenki számára volt elegendő hely. Az emberek nem lökdösődtek, mindenki mosolygott. A város hátterébe nem rondítottak bele az oda nem illő toronyházak. Az emléktárgyakat kínálók nem rohamozták meg a turistákat, viszont a kínálatuk olyan vonzó volt, hogy aki vásárolni szeretett volna, szívesen elegyedett beszédbe az árusokkal, akik árengedményekkel kedveskedtek. Mit mondjak? Én nagyon otthon éreztem magam ebben a városban!

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..