A belvárostól masszív falakkal elhatárolt zárda bejárata előtt egy indiánképű forgalmi rendőr ügyelt a zavartalan közlekedésre, méghozzá mosolyogva! Marcona rendőreink ismeretében nem meglepő, hogy mindannyian rácsodálkoztunk a forgalmat irányító, kedves közbiztonságira, s még ma is elmosolyodom, hacsak eszembe jut derűt árasztó ábrázata.

A zárda története majdhogynem egyidős a város újkori történetével. A spanyol hódítók megérkezése után negyven évvel, 1579-ben alapították meg a Sziénai Szent Katalinról elnevezett kolostort. A felvett apácák többsége igen gazdag család sarja volt.

A párját ritkító arequipai épületegyüttes, melyet a helybeli kőfejtők és kőtörők által kibányászott fehér vulkanikus kőzetből építettek meg, mindmáig a város egyik legjelentősebb gyarmati létesítményének számít. A négyszáz éven át működtetett apácakolostor cellái annak idején rendkívüli gazdagságról tettek tanúbizonyságot, hiszen mint a helybeli útvezetőtől hallottuk, széles körű kényelmet teremtő szőnyegekkel, selyemfüggönyökkel, batiszt- meg csipketakarókkal, szőttesekkel borított zsámolyokkal tették lehetővé a lakók fényűző életmódját. Az elmondottakból azt is megtudtuk, hogy a bentlakóknak szolgái is voltak. Porcelántányérokat, ezüst evőeszközöket használtak étkezéskor. Alkalmunk volt megtekinteni a jelzésszerűen berendezett cellákat, az egykori konyhákat meg a kenyérsütés céljából épített sütödéket, minek alapján képzeletünkre hagyatkozhattunk az eredeti állapotok megidézésében. A folyóvízről gondoskodó rendszer a kertben található, s még ma is működik. Módunkban állt, ismételten a képzeletünkre hagyatkozva, a múltból képileg előhívni a teknőszerű kádakban ruhástul lubickoló apácákat. 

A kolostor életének fénykorában csaknem ötszáz gazdag családból származó apáca lakott itt. A XIX. században azonban egy olyan főnöke lett a zárdának, aki betiltotta a fényűző életmódot, kiiktatta a szolgálókat, és közös hálóterembe parancsolta a zárdaszüzeket. Intézkedésének életbelépése után igencsak megcsappant a szerzetesnők száma, legalábbis a gazdag családokból érkezőké.

A város történelmi központjában elhelyezkedő kolostor 1958-ra nagymértékben megrongálódott. A helyzeten tovább rontott az 1960. évi földrengés. A helyreállítási munkálatok után, a város fennállásának 430. évfordulóján nyitotta meg kapuit a felújított épületkomplexum.

A perui alkirályság idején számos vallási tárgyú festmény keletkezett. A legértékesebbeket mi is láthattuk. A spanyol és az inka kultúra összeolvadásának eredményeként létrejött, úgynevezett cuzcói iskolához tartozó festők munkáit egy kereszt alakú, hatalmas kiállítóteremben vehettük szemügyre.

A kolostorhoz számos anekdota fűződik. Például a XVII. század végén elhunyt Anna nővérről szóló is, akivel kapcsolatban sok csodatételt említenek a legendák, s akit II. János Pál pápa 1985-ben avatott boldoggá.

A Nobel-díjas Mario Vargas Llosa szülővárosától késő délután vettünk búcsút. Szálláshelyünk ezúttal Puno városa volt, ahová az esti órákban érkeztünk.