home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Útközben (229.)
Káich Katalin
2017.01.30.
LXXII. évf. 4. szám
Útközben (229.)

Hallstatt és környéke idestova hétezer éve ismeri a sókitermelést. A festői környezetben fekvő, mezővárosi státusú település neve feltehetően kelta hagyományokra vezethető vissza, s jelentése: a só helye.

A felső-ausztriai barokk kisvárost, tekintettel a térhiányra, a szikla lábánál egymásra épülő házak jellemzik, hiszen a Hallstatti-tó partja és az Alpok nyúlványai között igen keskeny a térköz, ahova építeni lehetett. Jellegzetessége a kisvárosnak ugyancsak az a mód, ahogyan közvetlenül a ház falához gyümölcsfákat ültettek, és felfuttatták őket a falakon. Amikor néhány évvel ezelőtt adventkor már jártam Hallstattban, igen korán érkeztünk. Eléggé kihalt volt a város, és mire kinyitottak az üzletek, mi a túlzsúfolt turistaprogram következményeként már továbbálltunk. Mostanában gyakran visszatérek azokra a számomra kedves helyekre, ahol már jártam, és a rendelkezésre álló időt saját szervezésben töltöm el. Így volt ez Hallstattban is. Kivétel csak a 2002-ben alapított múzeum látogatása volt, mert az első alkalomkor nem láttam az intézményt.

Az egyedülállóan felejthetetlen szépségű kisváros sok turistát ejtett ámulatba. A legkirívóbb történetet ezzel kapcsolatban egy kínai fémkereskedő cég produkálta/produkálja. Hongkongtól nem messze északra elkezdték felépíteni az ausztriai kisváros pontos mását, ami nagy felháborodást keltett a helybeliek körében és másutt is, mivel az illetékeseket még csak nem is értesítették. Ezúttal nemcsak a kis gótikus templomot és a mellette lévő — helyszűke miatt — teraszos temetőt jártam be, melyben az emlékezés csodálatos virágkölteményei díszítették a sírokat, hanem az evangélikus templomba is bemehettem egy imádság erejéig. Egyik istenházában sem volt okvetetlenkedő teremőr, aki ingerülten rászólt volna a turistákra, mint tette azt például Budapesten, a Szent István-bazilikában egy „halljakend”, aki egy koncert végeztével türelmetlenül terelte kifelé a közönséget, mondván: másnap kilenc órától látogatható a templom, akkor jöjjenek majd vissza. Pedig mi csak azért ténferegtünk, mert nem akartuk a kijárat felé menet egymást letaposni.

A rómaiak által létrehozott Hallstatt 1997 óta a világörökség része. A megközelítőleg hétezer éves sóbánya a legrégibb a világon, s a történetére vonatkozóan igen gazdag és sokrétű múzeum igazítja el az embert. A kiállított tárgyak között találunk csiszoltkő-kor-, vaskor- és bronzkorbeli eszközöket éppúgy, mint a későbbi időkre jellemző kelta és római használati tárgyakat. Cserépedények, ékszerek, textilanyag-maradványok, bőrből készült lábbelik, tarsolyok sorjáznak a vitrinekben. Vastartályok, bronzszobrocskák, fából készített szállítóeszközök meg az első telefonkészülékek, írógépek mesélnek a gazdag múltú városról és polgárairól. A múzeum megtekintésével maradandó ismeretanyagot vihet magával az idelátogató.

Ezúttal arra is jutott idő, hogy a tóparton álldogálva belefeledkezhessünk a táj elragadóan tüneményes, napsütötte szépségébe, illetve meggyőződjünk arról, hogy nincs csodálatra méltóbb annál, mint mikor az ember és a természet egymást kiegészítve a teremtés örömével ajándékozza meg a világot.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..