Útközben (253.)

Útközben (253.)

Nem lehet mindig egykönnyen tönkretenni az anyagban egyszer kifejezésre juttatott szellemiséget.

Ezt bizonyítják az egykori inka civilizáció maradványai is. Tudjuk, hogy a spanyol hódítók kezdetben mindent megtettek annak érdekében, hogy még írmagja se maradjon a leigázott birodalomra emlékeztető létesítményeknek — az embereket is beleértve, ha nem voltak hajlandóak hátat fordítani hagyományaiknak.

A másságot likvidálni igyekvő esztelen rombolás azonban nem sikerült teljes mértékben. Az első féktelen indulatok generálta pusztítási szándék idővel elcsitult, és a továbbiakban a hódítók gyakran kulturális igényeikhez igazították a megmaradt objektumok kőtömbjeit. Beleépítették őket mindenekelőtt a templomaikba, a kolostoraikba, a középületek meg a házaik egy részébe. És pontosan ennek köszönhetően kapott ez a hely egy sajátságos, kivételes hangulatot sugárzó jelleget, melyet mi is megtapasztalhattunk a hatalmas területen fekvő Plaza de Armas parkjának padjain üldögélve, a délutáni napsütésben.

A teret a székesegyház meg a jezsuita templom uralja a középen elhelyezkedő szökőkúttal, valamint az egy emeletnél nem magasabb, fafaragású erkélyekkel díszített épületekkel együtt. Az inka korban ez volt a Huancaypata néven ismert, fontos vallási szertartások és katonai felvonulások színhelye. A katedrális helyén egykor Viracocha palotája állott, emellett pedig a legszebbnek titulált jezsuita templom — melyet a szakemberek az andoki barokk kivételes és káprázatos példájának tartanak — Huayana Capac egykori rezidenciája fölé épült.

A térre vezető kis, gyalogjáró utcácskákban sétálva ugyancsak hatványozottan érezheti az ember, hogy egy más, lelket cirógató világban jár. Azt hiszem, nem kell mondanom, hogy a kivételes szellemiségben fogant, egyedülálló hangulatot árasztó cuzcói városközpont az utazásaim során általam már megismert, párjukat ritkító helyeket juttatta eszembe: például a Húsvét-szigetet. Ott szintén volt egy világ köldöke elnevezésű hely, mely az energiaáramlás tekintetében feltehetően a Ley-vonalak csomópontjának egyike, ahogyan a szent város hírében álló Cuzco is.

Másnap délután, miután bejártuk a Sacsayhuamán megaliterőd térségét — melynek politikai és vallási létesítményeit ugyan jól tönkresilányították a spanyolok, de a régi, faragott kőfalak még ma is tanúsítják egy különleges civilizáció egykori meglétét —, alkalmam volt egy órácskát elüldögélni a Plaza de Armason, és megtapasztalni az életenergia-dús tér jótékony hatását. A behatárolt idő meg az ember emelte korlátok közé összepréselt élettér ezúttal is megszűnt létezni számomra. Megnyílt a végtelen, és az életörömtől átölelt emberi mivoltom kiszabadulhatott a felesleges gondoktól beárnyékolt mindennapok fojtogató szorításából. Nem észleltem többé a körülöttem zsibongó tömeg sodrását. Napsütötte arcomon felszabadult mosoly jelezte a kívülállóknak, hogy lélekben valahol máshol járok. Egy olyan háborítatlanságot árasztó övezetben, amely a szellem kiapadhatatlan erejében úgy nyilvánul meg, hogy közben megszünteti a fizikai valóság szárnyat szegő barikádjait.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Kaleidoszkóp rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Útközben (253.)
Kaleidoszkóp
  • Káich Katalin
  • 2018.05.10.
  • LXXIII. évfolyam 18. szám
Útközben (253.)
Kaleidoszkóp
  • Káich Katalin
  • 2018.03.28.
  • LXXIII. évfolyam 12. szám
Facebook

Támogatóink