Útközben (245.)

Útközben (245.)

Egész napos hajókiránduláson szerezhettünk alapismereteket a Titicaca-tóról és lakóiról.

Az időjárás-előjelzésnek megfelelően kezdetben felhőátvonulások kísérték utunkat, de idővel kitisztult felettünk az ég. Ahogy mondani szokás, nem úsztuk meg szárazon, mert visszafelé menet, miután már körbejártuk a látnivalókat, újfent beborult, s olyan hatalmas hullámok dobálták százszemélyes hajónkat, hogy még a víz is befolyt a kabinunkba. Így aztán azt is megtapasztalhattuk, milyen veszélyes lehet ezen a tavon járni, ha a dél-amerikai esőisten emlékeztetni szeretné az embert, hogy ki is az úr valójában.

Másfél óra hajókázás után egy totoranádból készített úszó szigeten kötöttünk ki először. Mint már említettem, a lakók ma már rögzíteni igyekeznek a kialakított életteret. A víz alatt lévő, rothadó részek szanálására nádtöreket szórnak a talajszintre. Egy-egy sziget élettartama húsz-huszonöt év, s amikor már úgy tűnik, lejárt a szavatossági idő, az ott lakó uros/uru indiánok új sziget létrehozásán tüsténkednek. Ők a szigetcsináló nép. Már a prekolumbiánus időkben is itt éltek, és a hagyományuk úgy tartja, hogy az Amazonas vidékéről érkeztek ide. A szigetek többsége a tó közepén helyezkedik el, körülbelül tizennégy kilométerre a parttól.

A Titicaca-tónak egyébként igen gazdag az állatvilága. A szakértők úgy vélik, 530 vízi faj otthona a térség, s a vízi kacsák mellett az andoki sirály, a bíbic meg a vízityúk, a fehér kócsag, sőt a flamingó is otthonra lelt itt. Megérkezvén a lábunk alatt meg-megsüppedő nádszigetre, igencsak értékelni tudtuk, hogy időközben egészen kiderült. A szigeten egy nagy család lakott. Kiszálláskor elébünk jővén a családtagok köszöntöttek bennünket. A sziget közepén kialakított „bemutatóterem” kényelmes ülőhelyei már vártak bennünket. Miközben helyet foglaltunk, két fiatalasszony ült le látótávolságban, hogy megszemlélhessük, miként születnek a színekben gazdag varrottasok. Közben két segédjével a családfő előkészítette a szigetcsináláshoz szükséges hozzávalókat, majd pedig bemutatta, hogyan is készül a sziget meg a rajta elhelyezkedő nádkunyhók.

Az egyik fiatalasszony nagyjából egyéves kisfia a két nő között üldögélt. Hangját sem lehetett hallani. Nem zavartatta magát miattunk, elbíbelődött egy fehér, feltehetően édeskés náddarabka szopogatásával. Gyönyörű szép, sötétbarna szeméből sütött felénk az ártatlanság. A prezentáció végeztével a kiállított kézművestermékekből egy dollárért lehetett ajándékot vásárolni. Nagy volt a kínálat szőttesből, varrottasból, kerámia- és tökkészítményből, hangszerből, ékszerből és egyéb apróságból.

Mielőtt felszálltunk volna a totoranádból épített, a norvég Heyerdahl által is igénybe vett vízijármű-típusra, vendéglátóink egy népdal kíséretében búcsúztak el tőlünk. Csoportunk egy magyar népdallal mondott köszönetet a szíves fogadtatásért. Az erre adott válasz mindnyájunkat meglepett, egyúttal pedig nagyon meg is örvendeztetett: a kis szigeti kórus hibátlan, szép magyar kiejtéssel énekelte el nekünk a híres, Az a szép, az a szép című dalt.

Vannak még lélekemelő csodák a világon, csak elébük kell menni. Ne feledjük, aki keres, az talál.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Kaleidoszkóp rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Útközben (245.)
Kaleidoszkóp
  • Káich Katalin
  • 2018.05.10.
  • LXXIII. évfolyam 18. szám
Útközben (245.)
Kaleidoszkóp
  • Káich Katalin
  • 2018.03.28.
  • LXXIII. évfolyam 12. szám
Facebook

Támogatóink