Útközben (244.)

Útközben (244.)

A Titicaca-tóról feltehetően az általános iskola hetedik osztályában, Schreck Mária tanárnő földrajzóráján hallottam először.

Sokszor elmondtam, neki köszönhetem, hogy figyelmem a nagyvilág felé egy életre kibontakozott, s az akkor megszerzett tudás alapja lett utazásaim egyes célpontjainak a kiválasztásában. Peru esetében ehhez társultak később Carlos Castaneda és García Márquez művei.

A világ legmagasabban fekvő, hajózható, hatalmas méretű tavának titkokkal teli múltja mindig is nagy vonzerővel bírt, nemcsak a turistákat csábította, hanem a tudósokat is. Például a keletkezésének körülményei sem egyértelműek, s nem véletlen, hogy Jacques Cousteau kapitány is alászállt munkatársaival a tó mélyébe, de az ott tapasztaltakat nem nagyon hozta nyilvánosságra. Nem jött el az ideje -- állítják egyesek. A hivatalos álláspontokkal ellentétesen gondolkodók egyébként az elsüllyedt megakontinenssel, Muval hozzák kapcsolatba mind az Andok kiemelkedését, mind pedig a több mint 4500 méteren fekvő Altiplanon elhelyezkedő Titicaca-tó keletkezését.

A tó megnevezésének eredetét szintén sokféleképpen magyarázzák. Aymara nyelven például titinek a pumát nevezik, a caca fordítható fehérnek, de ólomszínűnek is. Mellesleg, a tengerszint felett 3820 méteren fekvő tavon ma békésen megosztoznak a bolíviaiak meg a peruiak. Mélysége 160 méter, az évi átlagos vízhőmérséklet pedig nem haladja meg a 10 fokot. Viszont a térség neki köszönheti azt a mérsékelt éghajlatot, amely a mezőgazdaságnak kedvez. Az inkák kristálytiszta, zafírkék szent tavába körülbelül huszonöt folyó vize ömlik, és egyesek szerint negyven különböző méretű sziget is található itt, közöttük vannak a turistalátványosság mércéi szerint, totora nádból készültek, melyeknek nagy részét napjainkban már igyekeznek rögzíteni.  

A legendákba burkolódzó régmúlt a tó bolíviai oldalán levő Napszigetet jelöli meg Virakocsa, a szakállas fehér isten szülőhelyéül, s az inka nemzetség alapítói, Mango Cápac és Mama Ocllo is onnan származnak. Miután Guaman Poma de Ayala, a XVI-XVII. század fordulóján élt krónikás -- kibékíteni szándékozván az inka hagyományokat a kereszténység ideológiájával -- megállapítja, hogy a világ második korszakában élt Noé egyik fiáétól származnak az indiánok, a folytatásban arról értekezik, hogy az inkák ősei, négy fivér és négy nővér, a Titicaca-tóból tűntek elő. Cuzco térségében telepedtek le, s az egyikük, Mango Cápac lett az első inka – értsd: inka uralkodó. Imádta a napot és a holdat, szegénységben teltek napjai, nem folytatott háborút, s összesen százhatvan évet élt.

Egy másik inka hagyomány tudni véli, hogy a szent tó környékén már akkor is éltek emberek, amikor az ezüst fényességű hold nem ragyogott az égen, mert egy nagy erejű vihar lesodorta onnan. A földre zuhanva egy irdatlan nagyságú lyukat vájt, ez megtelt vízzel, s így keletkezett a tó.

Mango Cápac tehát bálványimádó inka fejedelem volt, akárcsak a második inka, aki viszont hadvezéri sikereket mondhatott a magáénak, mert az ország területét Arequipáig terjesztette ki. Mellesleg, Jézus Krisztus az ő idejében született, s Guaman Poma szerint a pogány isteneket imádó uralkodó ekkor nyolcvanéves volt.

A tizenkét inka összesen 1522 évig uralkodott. Az utolsót féltestvére, Ataqualpa elfogatta és megölette. Ez idő tájt érkezett meg Pizarro spanyol katonáival az inka földre. Az áldatlan belső viszonyok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az egykor virágzó birodalmat a hódítók rövid időn belül teljes egészében leigázzák, majd Krisztus hitére kényszerítsék. 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Kaleidoszkóp rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Útközben (244.)
Kaleidoszkóp
  • Káich Katalin
  • 2018.05.10.
  • LXXIII. évfolyam 18. szám
Útközben (244.)
Kaleidoszkóp
  • Káich Katalin
  • 2018.03.28.
  • LXXIII. évfolyam 12. szám
Facebook

Támogatóink