Útközben (242.)

Útközben (242.)

A nagy élmény után, este Nazca városában várt bennünket egy minden igényünket kielégíto háromcsillagos szálloda, ahol megpihenve felkészülhettünk az elottünk álló utazásra és városnézésre.

A következő állomás Arequipa, a sivatagba és a hegyek közé ékelt, körülbelül egymillió lakosú fehér város volt, amely nevét a fehér vulkáni kőzetből felépített templomoknak, kolostoroknak, közintézményeknek, valamint a gazdag haciendatulajdonosok házainak köszönheti.

Az Arequipa név eredetével kapcsolatban több elmélet is született. Egyesek úgy vélik, hogy az aymara indiánok nyelvében keresendő és az El Misti vulkánra utaló Ari qipa, illetve qhipaya ari szókapcsolatra vezethető vissza, ami azt jelenti, hogy a hegycsúcs mögött. Egy spanyol krónikás viszont azt vélte tudni, hogy 1170-ben Huayna Capac úgy döntött, ebben a térségben, a Chili-folyó völgyében állítja fel az ország védelme céljából hadait, mondván: „Maradjunk itt!”, azaz „Ari qepaya!”. Az biztos, hogy akkor körülbelül ezer család telepedett le itt, több várost is alapítottak, melyek közül néhány még ma is létezik.

Az El Misti lábánál, a 2328 méter tengerszint feletti magasságon elterülő várost a spanyolok hozták létre 1540-ben. Francisco Pizarro helytartóval 96 család érkezett az El Misti-, a Pichu Pichu- és a Chachani-vulkánok által északon és keleten körülölelt, kellemes klímájú oázisba, ahol elsősorban a mezőgazdaságban való tevékenykedésen, a szőlő- és olajbogyó-termesztésen volt/van a hangsúly.

Az utat időnként felhőátvonulások és szitáló eső kísérte. Sokszor csak a villanyvezetékek, a számos elhagyott viskószerűség, illetve az olcsó energiahordozó számára lefektetett gázcsövek utaltak az emberi jelenlétre. A sok partvidéki földrengés létrehozta törésvonal mentén szintén elhaladtunk, és megcsodálhattuk a vulkánkitörések után kialakult lávaformációkat, miközben a másik oldalon az óceán habzó hullámainak morajlását hallhattuk.

Arequipa ma is Peru egyik legfontosabb városa. A sok látnivaló közül nekünk három megtekintésére futotta az időnkből. Először is, még mindig a szitáló eső kíséretében, a Plaza de Armas teret szemrevételeztük, majd a masszív, neoklasszikus stílusban felépített székesegyház belsejét néztük meg. A tűzvész és a földrengés okozta károk miatt a múltban kétszer kellett újjáépíteni a templomot. A részletekről egy sokszorosított példányban kiadott nyomtatvány tájékoztatja az érdeklődőt. A szemet gyönyörködtető fafaragások közül a Belgiumból hozatott orgona, valamint a szószék nyűgözött le.

Mire újfent kimentünk a térre, elállt az eső is, és a pálmafákat, valamint az angolkert szökőkútját csodáltuk. Mellesleg, éppen akkor érkeztünk meg, amikor egy munkásruhába öltözött dolgozó a szökőkút alját igyekezett megtisztítani a lehullott falevelektől.

Közben az idegenvezetőnktől szabadidőt kaptunk. Az egyik keskeny mellékutcában mintha csak engem várt volna egy kávézó. Pillanatok alatt a friss pörkölésű, nagyon zamatos ízű kávé ott gőzölgött előttem a kerek asztalon. Időt kaptam arra, hogy az addig látottakkal kapcsolatban rendezzem benyomásaimat, gondolataimat, majd kitisztítsam az elmémet a következők befogadására. Utazásaim során nagyon szeretem az ehhez hasonló lehetőségeket, ilyenkor ugyanis a figyelem a mindennapi élet apró rezdüléseire irányulhat. Az ember szinte belesimul az új környezetbe, a lélek pedig megpihen. S egy kicsit az idő is megszűnik létezni. 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Kaleidoszkóp rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Útközben (242.)
Kaleidoszkóp
  • Káich Katalin
  • 2018.05.10.
  • LXXIII. évfolyam 18. szám
Útközben (242.)
Kaleidoszkóp
  • Káich Katalin
  • 2018.03.28.
  • LXXIII. évfolyam 12. szám
Facebook

Támogatóink