Útközben (238.)

Útközben (238.)

A zenei kultúrán kívül talán az étkezési kultúrák találkozása tud sokat segíteni egymás megismerésében, megértésében.

Amikor az ember kilép a megszokott mindennapokból, mert éppen elutazik a nagyvilágba, akkor nemcsak a másság/mások megismerésére kap lehetőséget, ha teljes nyitottsággal közeledik az ismeretlen felé, hanem alaposabb ismeretszerzésre is meghívást kap, és olyan dolgokat tudhat meg önmagáról, amelyekről a hazai körülmények hétköznapjait élve sohasem szerezhetett volna tudomást.

Itt van például a mára már nagy divattá vált gasztronómia. A nagyvilágban immár a művészeti egyetemeken okítják a jövő szakácsmestereit, nem véletlenül. A zenei kultúrán kívül talán az étkezési kultúrák találkozása tud sokat segíteni egymás megismerésében, megértésében. Amíg az előző eredője az emberi lélek és szellem tartományaiban keresendő, addig az utóbbinál elsőre az anyagban való megnyilvánulás ötlik szembe a tálalás művészete vagy éppenséggel az ízek kavalkádja révén.

Mint már említettem, a fél világot bejárva majdnem minden helyi ételkülönlegességet megkóstoltam, a tengerimalac- meg a krokodilhús kivételével. Közvetlenül a régi Jugoszlávia összeomlása előtt jártam Kenyában, s ott olyan gyümölcsök ízét éreztem lényegbevágóan a magaménak, mint például a passion fruit és a papaja, pedig életemben először ott találkoztam velük, és megismervén ízüket olybá tűnt, mintha örök időktől fogva ez a két termés volna a szívem csücske. Az ott eltöltött két hét alatt minden ebédem egy literes kancsóban elkészített gyümölcskoktél volt, mely az említetteken kívül ananászt, mangót és narancsot is tartalmazott. Azt meg, hogy az általam ismert banán ízének semmi köze sem volt az ott elfogyasztottéhoz, azt hiszem, nem is kell külön ecsetelnem. Csak azt akartam elmondani ezzel a történettel, hogy ha nem utazom Kenyába, sohasem tudom meg, hogy a két kedvenc gyümölcsöm a passion fruit meg a papaja.

Az inkák egykori birodalmában barangolva is szert tettem egy-két gasztronómiai tapasztalatra. Nagy örömmel fedeztem fel, hogy a reggel tálalt gyümölcsök között ott volt a papaja is. Itthon ugyanis az utóbbi időben valamilyen gyümölccsel kezdem a napot, és ebbe csak azért iktatok be egy kis szelet kenyeret, hogy előkészítsem a terepet a reggeli kávéhoz. Ennek a szokásomnak tehát Peruban is feltétel nélkül hódolhattam, a papajának köszönhetően. A halételek közül a kedvencem a rózsaszín húsú pisztráng volt. Újdonságnak számított a kinoa nevű zöldségféléből készített leves, mely a mi zöldséglevesünkhöz hasonlatos.

A legnagyobb gasztronómiai meglepetés azonban számomra a kukorica volt. Amikor az inka fürdőnek nevezett, kultikus jellegű Tambomachayba kirándultunk, a bejáratnál főtt kukoricát árultak, méghozzá egy szelet sajt kíséretében. Ára egy dollár volt. Arra gondoltam, veszek egyet, s majd ebéd idején elfogyasztom a tömör, tejfehér kukoricát. Valamikor délután három óra körül jött el ennek az ideje. A nyersfehér színű, tömör állagú kukoricaszemek ízben egy kissé különböztek az itthon megszokottól. Amikor a csőnek nagyjából a kétharmadánál jártam, egyszer csak azt éreztem, egy falat nem sok, de annyit sem tudnék már lenyelni. Pedig itthon néha akár két cső kukoricát is képes vagyok eleszegetni.

Azt hiszem, életem legolcsóbb ebédjét ekkor fogyasztottam el!

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Kaleidoszkóp rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Útközben (238.)
Kaleidoszkóp
  • Káich Katalin
  • 2018.05.10.
  • LXXIII. évfolyam 18. szám
Útközben (238.)
Kaleidoszkóp
  • Káich Katalin
  • 2018.03.28.
  • LXXIII. évfolyam 12. szám
Facebook

Támogatóink