Útközben (233.)

Útközben (233.)

Már számtalanszor meggyőződhettünk róla, hogy a történelmet nagyon gyakran a győztesek írják.

Ha csak népünk történetét vesszük figyelembe, mindenekelőtt Anonymusra kell gondolni — a XVIII. századi szerzőkről nem is beszélve —, aki úgy „átírta” históriánkat, hogy ma már csak nagy nehezen tudunk eligazodni a honfoglalást megelőző évszázadok, évezredek történéseinek folyamataiban.

Másutt máskor arról is írtam, hogy milyen fontos — éppen a fentiek miatt —, ha kortárs egyéni meglátásokat érvényre juttatva írnak le egy-egy múltbéli eseményt, méghozzá nem a hivatalos elvárások szerint, hanem a megélt valóság viszonylatában. Ilyen esetekben gyakorta a hivatalos álláspontok érvényesítése révén kialakított eseményleírás ellentétbe kerülhet a szubjektíven megélttel és az annak alapján megírttal.

Az elmondottak pedig akkor jutottak eszembe, amikor közelgett Peruba utazásom ideje, és sikerült egyből megtalálnom az egyik könyvespolcon azt az 1990-ben vásárolt kiadványt, amelynek szerzője a XVII. századi Poma de Ayala inka származású mesztic nemes, és amely a Perui képes krónika címet viseli. Az eredeti mű csaknem 1200, a magyar fordításban megjelent pedig 171 oldalas. Az elmondottakat tintarajzokkal is illusztrálta a szerző. Ez a krónika, bizony, nem a győztes spanyol konkvisztádorok perspektívájából látja és láttatja a legyőzött őshonos lakosság XVII. századi mindennapjait. A rajzokkal illusztrált szövegek spanyol, kecsua, ajmara és más dél-amerikai indián nyelvek meg dialektusaik keveréknyelvén íródtak. Számomra ékes bizonyítékai annak, hogy valóban nyelvében él a nemzet.

A beszámolók nemcsak a XVII. századot érintik, hanem számba veszik a múltat is néhol keresztényesítve az inkák történetét — lásd az átírást! —, merthogy Felipe Guaman Poma, az inka származású szerző megkeresztelt alattvalója volt a spanyol királynak. Az információgazdag művet II. Fülöpnek címezte, de mire 1615-ben Limából útjára bocsátotta volna, már III. Fülöp volt az uralkodó. A limai alkirályi udvar feltehetően nem továbbította a gyarmatkorról festett, jobbító szándékú bírálatot. Mint a XX. század elején kiderült, a mű csaknem háromszáz évig porosodott a koppenhágai királyi könyvtárban. Egy német könyvtáros találta meg 1908-ban. Az inka krónikás üzenete végül — ha késve is, de — megérkezett. Értéke felbecsülhetetlen, hiszen mint a magyar kiadvány utószavában is olvasható, nincs olyan illusztrált perui, amerikai történelemkönyv, tankönyv, antológia, amelyben ne tűnne fel Guaman Poma egynéhány rajza.

A krónika egyik érdekessége például a világtörténet korszakolása. Az első időszak Ádám és Éva, illetve sarjaik története, a második Noé megmenekülését meséli el, meg azt, hogy egyik fiát Isten az Indiákra küldte (!), s tőle származnak az indiánok. Ábrahámmal kezdődik a harmadik korszak, a negyediket Dávid királytól számítjuk, az ötödiket pedig Jézus Krisztustól. A Noé sarjaiként számontartott indiák történetével folytatódik egy ötezer-háromszáz évre terjedő időszak bemutatása, minekutána az inkákról ír, akik „a Titicaca-tóból tüntek elő, s Cuzcóban telepedtek le”. Poma de Ayala ezután részletesen foglalkozik az Inka Birodalommal, Pizarro és a spanyol hódítók megjelenésével és a győzelmüket követő áldatlan állapotokkal, melyek a senki földjévé degradálták egykor virágzó szülőföldjét. Nem csoda, hogy a mellesleg rendkívül érdekes és különleges kultúrtörténeti forrás sohasem jutott el a címzetthez.

Peruba tehát alapos, de mindenekelőtt hiteles előismeretek birtokában utaztam, amivel egy több mint harminchat éves álmom vált valóra.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Kaleidoszkóp rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Útközben (233.)
Kaleidoszkóp
  • Káich Katalin
  • 2018.05.10.
  • LXXIII. évfolyam 18. szám
Útközben (233.)
Kaleidoszkóp
  • Káich Katalin
  • 2018.03.28.
  • LXXIII. évfolyam 12. szám
Facebook

Támogatóink