Útközben (232.)

Útközben (232.)

Bármennyire furcsának tűnik is, noha igyekeztem beutazni a „nagyvilágot”, Krakkóban 2016 nyarán jártam először, annak ellenére, hogy az olvasmányaim alapján legkorábban megszeretett városok közé tartozott/tartozik.

A kora gyermekkoromban választott egyik mintaképem, II. Rákóczi Ferenc ugyanis, mint tudjuk, szoros kapcsolatban állt Lengyelországgal. Oda menekült, amikor megszökött az osztrák börtönből, s a szabadságharc megtervezésének színhelye is ez az ország volt. A Báthory rokonság révén erős családi meg baráti kapcsolatok fűzték a lengyel főurakhoz. Mi több, az orosz cár meg a lengyel nemesség egy része királyjelöltként is számontartotta a magyar főurat, aki Lengyelország jóvoltából összeköttetésben állt Orosz-, Francia- meg Svédországgal és Hollandiával is. A szabadságharc bukása után első menedéke is ez az ország volt, mígnem sorsa végleg eldöntetett.

Noha a szocialista korszak idején igencsak belerondítottak ennek az 1038 és 1795 között királyi fővárosnak, egyúttal püspöki székhelynek az architektúrájába, a Wawel-magaslaton épült erődítmény és óváros a székesegyházzal meg a reneszánsz idején kialakított krakkói főtér mindmáig lenyűgözi az odalátogatókat.

Ezúttal úgy döntöttem, hogy kirendezem magam a társasutazásból, és egyedül veszem nyakamba előbb a Wawelt, majd a főteret, mely egykor a posztókereskedelem központi színhelye volt. Az óváros székesegyházát bejárva tudatosodott bennem az, hogy mi is a lényege a tartós — több évszázados — lengyel—magyar barátságnak. Árpád-házi Kingán kívül még egy magyar királynő írta be nevét aranybetűkkel a lengyel történelembe. Ő Hedvig volt, azaz Jadwiga, a lengyel királynak is megválasztott Nagy Lajos királyunk leánya. A királynőt nem véletlenül temették a templom oltára alá. A litván fejedelem feleségeként sokat tett népe katolikus hitre való térítéséért — mindezt pedig erőszakmentesen, azaz egyáltalán nem úgy, mint azt édesapja csinálta a mai Bosznia-Hercegovina területén az ortodoxokkal. A szentként tisztelt Kingát és Hedviget végül II. János Pál avatta szentté.

A székesegyház altemplomában díszsírhelye van Báthory István erdélyi fejedelemnek, akit lengyel királlyá koronáztak. A szerencsétlen sorsú Jagelló Ulászló is itt alussza örök álmát magyar vörös márványból készült koporsóban.

A főtér épületei — a XIII. századból eredő régi városháza tornyát is beleértve — valóságos kincsesbányák azok számára, akik hozzám hasonlóan a múlt ismerete alapján igyekszenek választ kapni a jelen történéseire. A kéttornyú Mária-bazilika építésének történetét a lengyelek egy mondában örökítették meg, ahogyan azt a lengyel rádió 1-es csatornáján minden délben felcsendülő, megszakított dallamról szóló históriát is, amely Hejnał Mariacki címen lett közismert, és amely a tatárjárás emlékét őrzi. Egy kürtös, így a monda, felfedezvén a tatárok érkezését, teljes tüdőből fújni kezdte hangszerét, ezzel jelezvén, hogy sürgősen be kell zárni a városkapukat. Miközben szólt a hangszer, egy tatár lovas torkon lőtte a kürtöst, s a dallam megszakadt. Mellesleg a hejnał a magyar hajnal szónak felel meg.

A Mária-templom építésének történetét szintén egy monda őrzi. E szerint tornyainak felhúzását egy testvérpárra bízták, s az idősebb szakmai féltékenységből megölte öccsét — innen ered a toronymagasság és -forma közötti különbség. Az egyik torony hegyesre, a másik kupolaszerűre sikeredett. A kés, mellyel az idősebb testvér megölte a fiatalabbat, a Posztócsarnokban található, és arra emlékezteti a helybelieket, valamint a látogatókat is, hogy milyen tragikus következményei lehetnek a féltékenységnek meg az irigységnek. 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Kaleidoszkóp rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Útközben (232.)
Kaleidoszkóp
  • Káich Katalin
  • 2018.05.10.
  • LXXIII. évfolyam 18. szám
Útközben (232.)
Kaleidoszkóp
  • Káich Katalin
  • 2018.03.28.
  • LXXIII. évfolyam 12. szám
Facebook

Támogatóink